Kitépett szívek és kalózbuli Svájcban- Paddy and The Rats-interjú

Szeptember 7-én érkezik a kelta punkban utazó kalózbrigád, a Paddy and the Rats új albuma, Lonely Hearts’ Boulevard címmel. Az ír tengerészkocsmák rumgőzös világának megszállottjait balatonboglári koncertjük után sikerült kifaggatni az érkező anyagról és a zenekar jövőbeli terveiről. Habár Joey MacOnkay gitáros szerint ezúttal igyekeztek kiszélesíteni a stílus határait, a kísérletezések mellett jutott hely a klasszikus kocsmahimnuszoknak is.

Rendkívül megnyerő az új lemezetek borítója. Sokkal látványosabb, részletgazdagabb, a Tales From the Docks stilizált horgonyához képest igazi műalkotás. Honnan jött a sikátorban heverő szíveken – vagy akár szívekben – gázoló kalóz ötlete?

Az albumborító maga a Lonely Hearts’ Boulevard képi megjelenése. Kissé félrevezető, a lemezcím, hiszen elsőre kiüresedett, meggyötört emberek juthatnak az ember eszébe, akik ezen a sétányon bolyonganak, de mi valódi kitépett szívekre gondoltunk! (nevet) Kicsit morbid a kép, de az új albumunk a többihez képest némileg sötétebb hangulatú lett, ezért passzolónak éreztük a lemezhez.

Ehhez képest az előzetesen kiadott két dal, a That’s My Nature, és a Without You tőletek is szokatlanul könnyed, vidám dal, utóbbit szinte már countryszámnak nevezhető…

Sokan fel is hörrentek, amikor a Without You kijött, mondván, ez már nem a régi Paddy, amit megszoktak. Az emberek nehezen értik meg, de nem vagyunk az a zenekar, aki megír néhány slágert, aztán csak ismételgeti, ami egyszer bejött. Nálunk az alkotás érzésből jön: dúdolgatsz egy dallamot, felkapod a gitárt, ráénekelgetsz, és hopp, kész a dal. Az AC/DC-nek működik, hogy negyven éve ugyanazzal a három akkorddal nyomják a rock’n’rolt, de mi nem akarjuk örökké utánozni magunkat.Engem azok a zenekarok érintenek meg, akik több stílus felé is nyitottak. Ott a Queen, ők írtak diszkódalokat, popdalokat, közben ott voltak a zúzósabb számaik is, de az a zene mindig is Queen volt. Mi is ezt szeretnénk: akármilyen dalt írunk, arra azt mondják, hogy Paddy and the Rats. Ennél az albumnál próbáltunk a műfajok között mozogni, mert az emberek könnyen beskatulyáznak egy zenekart egy stílusba, ahol aztán megrekednek. Főleg ez a kelta punk rock, aminek minket is neveznek, egy nagyon behatárolt műfaj: csak a dara a gitárral, a népi hangszerek, meg a hey-naa-na. Most kijött ez a két laza szám, de az albumon lesznek keményebb dalok is. De írtuk hagyományosabb, bulizós-csajozós-tengerészes nótákat is. A tegnap debütált új dalunk, a My Sharona már sokkal Paddysebb, illetve néhányszor már játszottuk koncerten a Rouge-t: ez egy matrózzsiványról szóló, klasszikus kocsmadal. Szóval aki a régi vonalat szereti, az sem fog csalódni.

That’s my nature

Ha már előjött a műfaji keveredés, idén volt egy másik zenei kalandotok is, a Ganxsta tribute albumra készített Vato Loco. Zolee keresett meg titeket a dallal, hogy dolgozzátok át, vagy ti választottátok ezt?

Nagyon jó barátságban vagyunk a Zoliékkal, ők pedig össze akartak rakni egy ilyen lemezt. Piáztunk néhányszor együtt, akkor kértek meg, hogy játsszunk föl mi is egy számot, de mi alapvetően egy rohadt lusta banda vagyunk, ezért mire észbe kaptunk, már elhappoltak előlünk egy csomó dalt, így a maradékból kellett választani. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna kedvünk megcsinálni a Vato Loco-t, szerintem remekül sikerült. Bár rendesen megszenvedtünk vele: odáig rendben, hogy megírtuk a zenei részeket, és kb. nyolcszorosára felgyorsítottuk, de a szöveget lerappelni… Emlékszem, volt egy Kartel-buli a Barba Negrában, ahol Paddy, Sam és Bernie élőben elnyomta Ganxstáékkal a dalt, de olyan gyorsan darálták a szöveget, hogy alig lehetett belőle érteni valamit.

Így, nyár végén eléggé besűrűsödött a naptáratok, 22-én két koncertetek is adtok, kora este Egerben, éjjel pedig Szerencsen. Hogy lehet bírni ezt a hajtást? Van-e valami szokásotok, amivel egy hosszabb turné után levezetitek a feszültséget?

Nézd, az a helyzet, hogy a fesztiválszezon az utolsókat rúgja, tehát fáradtan is, de muszáj végignyomni az utolsó heteket. Ez a dupla fellépés húzós lesz, de egyiket sem akartuk kihagyni, majd megoldjuk valahogy. Szeptember közepére vége lesz a fesztiváloknak, ekkorra már nagyon unjuk egymás fejét (nevet), ilyenkor a zenekari rutin, hogy mindenki elmegy két-három hétre nyaralni, kicsit kiengedni a gőzt. Utána meg elkezdünk klubozni, és persze az új albumot is megturnéztatjuk.

Szép számmal vállaltok más országokban is fellépéseket. Mekkora tábor vár titeket külföldön, hogyan fogad titeket a kinti közönség, mennyivel másabb, mint itthon?

Gyakorlatilag a zenekar megalakulása óta járunk külföldre játszani, ezért mostanra azt tudom mindani, hogy van egy stabil táborunk odakint is. Német nyelvterületen, Olaszországban, Franciaországban, Lengyelországban van komolyabb rajongóbázisunk, de pl. nemrég jöttük haza egy svájci koncertről, ahol a szervezők igazi kalózpartit csináltak. Kibéreltek egy hajót, és mindenki kalóznak öltözött. Kb. 300 vendég lehetett, ők végigtombolták az egész koncertet. Meg is lepődtünk, az eddgi svájci koncetjeinken volt, hogy csak állt a közönség, dalok végén tapsoltak, de semmi ugrálás, mozgás. Megkérdeztük, hogy mi a gond, nem tetszik a buli? De, mondják, igen, csak ők így buliznak. Ehhez képest a kalózpartin szinte szédszedték a hajót. Az angol nyelv is sokat segít: valamenyire szűkíti a magyar rajongótábort, de így több emberhez is juthatunk el világszerte. Lengyelországban egy cég már a lemezeinet is ki szertetné adni…

A Firkinnel ismertté tettétek a kelta punkot itthon, valamiért mégsem alakult ki olyan zenei színtér, mint amit a népszerűség indokolna. Miért nem ismerünk több hasonló hazai bandát?

Erre a kijelentésre egyrészt szeretnék rácáfolni, másrészt meg figyelebe kell venni, hogy ez a zene kelta eredetű. Ott tudott népszerű lenni a stílus, ahol megvannak hozzá a kulturális gyökerek: Írországban, Angliában, Franciaországban . Magyarországra viszont nem jutott el a kelta kultúra, mi is a Dropkick Murphys-en meg a Flogging Molly-n át ismertük meg ezt a zenét. Ma este meg azt láttam hogy többezer ember tombol a mi zenénkre, ami azt jelenti, hogy a stílus nálunk ismegvetette a lábát. Színtér pedig igenis van: igaz, hogy csak két zenekar került be a köztudatba, de már játszottunk együtt sok, hasonló zenei világban mozgó, fiatal együttessel: mint a Green Spirit, a The Scarlet, vagy a Jolly Jackers. A Jolly Jackers-t korábban sokszor vittük előzenekarnak, de mostanra azt látom, hogy kezdenek a saját lábukra állni: önálló koncertjeik vannak, lemezeket készítenek. Úgy gondolom, van utánpótlás bőven, persze kell pár év kifutás, hogy a munkának eredménye legyen.

Miközben ti is fiatal zenekarnak számítotok még. Szerinted ebből az országból ezzel a zenével milyern sikert tudtok még elérni? Álmodtok-e esetleg olyantól, hogy egyszer a Dropkick Murphys helyébe léptek?

A magyar piac eléggé behatárolt, ezt mi is érezzük. Örülünk, hogy a helyi rádiókban leadják a dalainkat, sőt, most már a Petőfi is játssza a My Sharonát, de nyilvánvaló, hogy nem kaphatunk akkora médiafigyelmet, mint egy pop előadó, nem fognak minket országos szinten nyomni. Underground módod építkezünk, rádiószereplések, esetleg néhány tévés fellépés a célunk. Külföldön több a lehetőség. Eddig főleg kelta fesztiválokra hívtak minket, de most belekóstoltunk néhány vegyesebb összetételű rendezvénybe is. Szeretnénk nevesebb eseményekre, nagyobb színpadokra is feljutni, hogy több emberhez jussanak el a dalaink. És persze szívesen lennénk a következő Dropkick Murphys, de ez csupán egy álom. Ők mégiscsak az USA-ból indultak, emellett volt mögöttük egy komoly médiatámogatás. Arról nem is beszélve, hogy ők afféle pionírok a műfajban, mi pedig csak a sokadik vonalban érkeztünk.

Ha már szóba került a Dropkick Murphys: Szigeten láttátok őket?

Az énekesünk, Paddy kiment megnézni, de mi kihagytuk, ugyanis éppen másnap indultunk Svájcba. Egyébként nem szeretem a Szigetet, legalábbis azt nem, ami az utóbbi években lett belőle. A régi Pepsi Szigeten, Diákszigeten sokszor voltam, de akkor még merőben más volt a feeling. Most csak annyit látok, hogy iszonyatos a tömeg, lépni nem lehet, drága minden, a magyarokat meg nagyítóval kell keresni a fesztiválon… Félre ne érts, nem a külföldi vendégekkel van bajom, hanem azzal, hogy ez a rendezvény már rég nem a magyaroknak szól. Üzleti szempontból nyilvánvalóan ez éri meg jobban, de közben a fesztivál elvesztette a régi arcát. Ha jön hozzánk egy nagy kedvencem , mint pl. a Dropkick Murphys, szívesebben megyek el egy önálló koncertjükre, mint egy nagy fesztiválra. A tavalyi Budapest Parkos koncerten ott is voltunk mindannyian.

Tervként említettél tévés szerepléseket is. Tavaly a Depresszió, idén a Leander Rising is szerepelt A Dal c. műsorban, így kis időre, a rock/metal stílus is helyet kapott a közmédiába. Gondolkoztatok- e ti is hasonló szereplésen, egy esetleges eurovíziós kijutás reményében?

Nem. Gusztustalannak tartom azt a kiszipolyozást, amit a tehetségkutatókban művelnek. Ez az egész nem a tehetségekről szól, hamen arról, hány bőrt tud a média és a menedzsment lehúzni ezekről a szerencsétlenekről. „Felfedezik” őket, aztán aláíratnak velük egy szerződést. Innentől fogva két évig tele van velük a rádió, tévé, újságok, miközben még azt is megszabják nekik, milyen cipőben lépjenek ki az utcára. Kifacsarják őket, mint egy citromot, aztán otthagyják őket, pár év múlva pedig a kutya nem emlékszik rájuk. Összeesküvés-elméletnek hangzik, de úgy érzem, a zsűritagok is azért akarják tovább juttatni, saját pártfogoltjaikat, mert ők írják a dalaikat, így a jogdíjak is náluk kötnek ki. A Dalban is ezt érzem, az MTVA is csak muszájból csinálta ezt a műsort, hogy rálicitáljon a kereskedelmi adókra. Az Eurovíziós Dalfesztivál pedig bocsánat, egy vicc. Messze nem a legjobb, legtehetségesebb produkciók mennek ki erre a rendezvényre, egyáltalán ki döntheti el, ki a legtehetségesebb? Egy zenekar koncertezzen, gyűjtsön rajongókat, ez viszi előre. Minket is próbáltak megkörnyékezni szélesen vigyorgó mendezserek, de a legtöbbjükben csak a pénzsóvárságot láttuk. Velünk amúgy sem tudnának mit kezdeni. Ezek a menedzserek a friss, gyúrható produkciókat szeretik, akiknek megmondhatják, hol, mikor, hogyan léphetnek föl, milyen ruhát hordjanak, ki írja a dalaikat, stb. Nekünk már van egy kialakult stílusunk, arculatunk, ha bárki idejönne okoskodni, elküldenénk a picsába! (nevet)

A cikk eredeti, első megjelenése erre.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Csináljuk a Fesztivált!!! Utcazene Fesztivál...Mára elég e két szót kimondani és máris mindenki tudja, miről beszél az ember fia, avagy lánya…Ha ne talán tán lenne még olyan halandó a Földön, aki nem tudná mi is ez, - eszik vagy isszák azt a bizonyos  kását - ő most jól figye...
Csapatépítő barbárkodás – Don Gatto-koncertbeszámoló; Szigony, Veszp... Alaposan megfontoltam, lemerészkedjem-e a Szigonyba. A hardcore punk műfaja ill. laikusként kissé riasztó viselkedésű közönsége sohasem állt közel hozzám, így relatív megítélésében csupán három fiatalkori élményemre hagyatkozhattam. Az első egy artik...
Májusig még csapatjuk – Expresszó-koncertajánló     Miközben pörögnek a fővárosi események, érdemes górcső alá venni néhány vidéki klub kínálatát is, sokaknak ugyanis a távolság miatt nem opció a pesti szórakozás, inkább saját városukban néznének hétvégi zenés szórakozás után. A Veszprém környékiek es...