Amikor a blogger becsicskul – Foals koncertvélemény meg Goulding

A koncert, amit talán a legjobban várt a szerkesztőség, a Sziget negyedik napjára esett. A Nagyszínpadhoz vezető úton így joggal majd minden kis szakállasban a Yannis Philippakis-t véltem felfedezni. Hogy miért? Mert utálja Guetta-t, és aki Guetta-t utálja az rossz ember nem lehet, és mert tavaly a VOLT-on olyan koncertet adtak, hogy még most is emlegetjük.

Nagy volt tehát a tét és az elvárás velük szemben. Én tehát drukkoltam nekik, de végre asszonkámnak is akartam mutatni egy olyan együttest, aki nevét az este további részében meg- megállva hangosan ismételget majd. Nem tudom, azért mert egyre inkább kitolódott a yolo-ka ideje, vagy túl forró volt a kopár nézőtér sarja, de nem voltak észveszejtően sokan. A színpad baloldalán szinte akadály nélkül a hatodik sorig be lehetett sétálni.

Az oxfordi fiúk mindenfajta faxni nélkül lendületesen kezdtek bele új albumuk eddig meg nem jelent számába. Aztán a My Number-t viszonylag hamar elpattintották, így aki csak azért jött volna, mehetett a söréért. Nagyon korábbi korszakba nem is nyúltak vissza, a 2009-es Hummer kimaradt. A megint csak friss ropogós hangzású Mountain-nél, olyan történt, ami kisebb fesztiválokon is csak szökőévben egyszer: villany leó, elszállt minden technika. Pöttöm Yannis arca nem volt túl rózsás, lelocsolta magát kis vízzel aztán rágyújtott, mikor pedig Gerendai Karcsi intett, hogy kicserélte a biztosítékot, profi módon ott folytatták a számot, ahol abbamaradt. Ez az új keményebb vonalas rockosabb irány sokkal jobban áll nekik, mint a lötyögős vokálozgatás. A régebbi számokat is úgy varrták fel, hogy ráismertél, de mégis úgy szólalt meg, hogy legszívesebben azt kérted volna tőlük, kezdjenek már bele újra.

A közönséget látvány és hangulat fronton is kiszolgáltatták, volt két deka f’ckin beszólás, Yannis tapsol a feje felett, Ti is tapsoljatok, öt méter lábdob csak önmagában, hogy megint csak tapsoljunk. De mikor a 0 százalék zsírtartalmú, tejfölös képű Jack Bevan kijött a szerkó mögül a színpad elejére és két ütőjével és a deszkákon verte tam-tamot, volt nagy sikongatás és tapsolás vala. Persze az igazi attrakciót Yannis(ka) vitte el. Mikrofonját letette és nekifutásból egy szép segges-hátast ugrott a tömegbe. És hát neki nagyobb szerencséje volt, mint a The Horrors énekesének, akit csak nem akartak elkapni. In-Kal Tibi egy mozdulattal markolta ki emberünket finn szauna gyűrűjéből. A legutolsó megint csak új számuknál, sejtettem, hogy újrázni fog. a What Went Down becsapós, azt hiszed, hogy vége a kis patent rock számnak, amikor némi lassulás után kezdődik el az igazi őrület. S ha megcsinálta ennél a számnál az ugrást nemrégiben egy angol klubban, itt miért hagyta volna ki? Szóval Tibink másodjára is ment kis görögöt menteni.Hogy miért aléltuk el a Foals-tól? Aki elsőre hallotta a zenekart, és nem ismert semmilyen (rádiós) slágert tőlük, annak is elröpült ez a rockban és élményben gazdag másfél óra, aki pedig odáig van értük, örülhet a friss lendületnek és durvább hangzásnak, amit az új album hozott magával. Most a csúcson vannak, ez biztos.

Elhangzott számok:

Aztán maradtam némit az elsősorban nő nemű közönség táborában, akik lelkesen várták Burn című szám előadóját. Két perces kis filmmel a kivetítőn introzott Calvin Harris Sancho Panzája, az EDM untermanja. A képen a hölgy korábbi fesztiválos jelenetei és stadionos fellépési voltak láthatók. És tini fiúk kígyózó sora a This Night: Ellie Goulding felirat alatt. Pata cipőben, belőtt séróban, áttetsző pólócskában tartotta fel mikrofonját aztán a művésznő. Komolyan mondom, Britney Spears-re volt sminkelve, szája olyan volt nekem, mint maga a ’90-es évek. Kontúros, mintha tetoválna lett volna, nem tehetek róla, de West End City alagsorának bugyi szakboltjának eladóit idézte . Nem tudom, hogy a Foals rajongók maroknyi csapatának haragjától tartva, vagy több ezer virágkoszorús tavasztündér látványától, de láthatóan halálra volt rémülve. Egy ideig azt hittem idegzsábát kapott, mert úgy tikkelt a pofija, mintha valaki folyamatosan meggymagot lődözött volna rá.

Szerintem az ördöggel szövetséget kötött még születésekor, nem lesz randa, mint a legtöbb londoni nő, és hangját is meg lehet majd különböztetni elsőre Taylor Swift-től, de cserébe fájdalmas lesz számára a mozgás. Úgy trappol szegénykém a színpadon, mint akinek valami bele akar menni a fenekébe, és úgy hadonászik, mintha madzagról mozgatták volna. Tőlem aztán rohangálhatott jobbról-balra akkor sem hittem el neki uralja színpadon. A hangja tényleg cuki a számok olyan, amilyenek – gusztus dolga -, de mindenkinek jobb lenne, ha egy dj mellé lecövekelve énekelné el a neki kreált számokat.

Még voltunk máshol is szóval, @csingasz kartárs jön még egy pöpec Balthazar és egy hűvös elegáns Inerpol beszámolóval.

feszt_o_meter_40

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Best of 2015 – Az év 25 legjobb lemeze (2. rész) Folytatjuk listánkat 2015 legjobb lemezeivel. Az első rész után célegyenesbe fordulunk és jöjjön az a 10 album, amit legjobban szerettünk, legtöbbet hallgattunk, legtöbbre tartottunk idén. Hűek maradtunk önmagunkhoz, már ami a zenei ízlés kérdését il...
VOLT FESZT @ SOPRON (szerda) Június 28. szerda, délelőtt 11 óra. Verőfényes napsütésben, három barátom társaságában, célba vettük Sopron-t, illetve először egy Pereszteg néven futó kis falut, ahol a többiek foglaltak egy jópofa, hangulatos kis parasztházat szállás gyanánt. Az út...
Ozone Mama lemez- és koncertkritika – mintha saját maguk tribute ban... Minekutána egész szombaton azt lehetett nézni az ablakból, hogy esőke és szemerkélés óránként egymással helyet cserélnek, vártam az estét, hogy valami izgalmas is történjen. Az Ozone Mama napokban megjelent lemezéről, jó pár zenei oldal mondott el a ...