Jól áll neki a halál – Florance + The Machine koncertvélemény

A második napon Sziget időszámítás szerint még mindig csak a nulladik napon járunk, leginkább a Florance-ra voltam a kíváncsi, de azért benéztem Salah Sue-ra és a Quimby-be is belehallgattam.

Viszonylagosan későn az esti headliner-erekre értem ki, rájöttem, hogy nem lehet mindig mindent megnézni, ha végig akarom nyomni a hetet. Először a Nagyszínpadnál gyülekeztem, ha már az utóbbi időben elkezdték megint hájpolni a Quimby-t, erőre kapott lendülete végett. Hiszen már sokan unalmasnak tartottuk, hogy Milf és szingli klubok kezdték kisajátítani a srácokat, ők pedig budai erkélyen, zötykölődös szekéren kényelmesedtek bele saját slágereikbe. A kis klubkoncertet leszámítva nem is erőltették meg magukat az elmúlt időben.  Pár szám is elég volt ahhoz, hogy észrevegyem, újra felfedezték közönségüket, nem biztonsági játékra hajaznak, felvarrták setlist-jüket és nemcsak slágeres számokkal, illetőleg hangsúlyosabban nyúltak vissza pszichedelikus hangzásukhoz.

Majd irány az A38 giga nagy sátra ahol Salah Sue a belgák büszkesége törte az ütemeket. A fiatal énekesnő koncertjére Igen tetemes tömeg verődött össze, öt évvel ezelőtti Raggamuffin című slágere vitte a nemzetközi deszkákra. Alapvetően  Soul, reggae  és r&b-ben utazó Salah-at hangját egy nem túl képzett Amy Winehouse-hoz tudom hasonlítani a korai Irie Maffia zenéjével. Hallgattam én becsülettel, de mivel négy-öt szám után sem volt egetverő különbség a hangulatban, és hátul ólmosan folyt egybe minden, így a szerelembe esés ideje nem most jött el.

Aztán jött az idei Sziget egyik legnagyobb húzóneve, akit a szigetországban úgy kajálnak, mint Norbi a steviát. Mi is csepegtetettük új albumának klipjeit az fb-n és havi dalpremieres ajánlónkban előkelő helyre tettük. Érzékeny személyiség, törékeny testi és lelki alkat, szinte az arcára van írva a fájdalom. Vékonyka szája, ciripelő beszédhangja, nyúzottnak tűnő arcbőre és szomorúságra álló, bágyadt szeme, nem kifejezetten a reflektorfényre született. Jó pár éve nem is kapkodtak volna úgy utána a szervezőkés nem imádták volna a fentiek alapján a kritikusok, ahogy most. Azok a magyarok, akik arra fanyalognak, hogy azt se tudják, kik ezek a késő esti fellépők két dolgot tehetnek: továbbra is egyetértenek magukkal a jövőben is vagy örülnek, hogy egy olyan zenei expon vehetnek részt, ahol olyanokat ismerhetnek meg, akikre maguktól sosem mennének el. Ilyen a Florance + The Machine is. Sokak szerint az érfelvágás legtrendibb nagyasszonya. Van is benne igazság, hisz ha mostantól csak a pozitívumról és a beteljesült boldogságról kellene Welch kisasszonynak lemezt írnia, akkor nagyon nehezen jönne ki az a következő album. Elsősorban új albumáról hozott el számokat és hallhattunk egy két régebbi darabot is.

Szokásához híven megint finom, kidolgozott egyedi ruhában jelent meg: élére vasalt fehér halásznadrágban, hozzáillő áttetsző fehér blúzban, és hosszított blézerben. Illetve meztíláb ami mástól már nagyon uncsi lenne, de Florance-hoz ez kifejezetten illett is. A visszafogott, lehangoló számait komoran és fegyelmezetten adta elő, és a vidámabb rádióbarát daloknál próbált magához képest felszabadultan viselkedni. Precízen szökellt a színpadon, majd a közönség közé is lejött, a kordonról behajolva énekelt, de a legcukibb akkor volt, amikor a kivetítőn viszontláthatta mindenki, milyen kislányosan és önfeledten nevetve kergette meg magát színpadi árokban.  Lassúbb dalai, inkább szövegcentrikusak, kevés benne a visszafütyörészhető dallam, ezekhez kell egy komplett nagyzenekar kellene, mint Royal Albert Hall-os koncertjén. Örömmel néztem a fiatalok arcán, hogy értékelik az elfojtott érzelmek művészetét. Nem kell mindig a refrén, hogy az ember jól érezze magát. Florance némi mozgásszínházát is bemutatott, amelyet kellő tisztlettel nézett közönsége. Éteri hangja és elegáns mozdulatai olyan könnyedén áramoltak, hogy attól a halál is csak megszépülhet. Slágeresebb számainál pedig többször eszembe jutatta, hogy ha évtizedekkel korábban születik, akkor most a genetikusok azt kutatnák, hogy van-e bármilyen unokatestvéri kapcsolat közte és Janis Joplin között. Nem az elementáris hangerő vagy a rock ’n’ roll lenne a kapocs, hanem, műfajukban elért szint.

Elhangzott dalok

  1. What the Water Gave Me
  2. Ship to Wreck
  3. Shake It Out
  4. Rabbit Heart (Raise It Up)
  5. Cosmic Love
  6. Delilah
  7. Heartlines
  8. Sweet Nothing(Calvin Harris cover)
  9. How Big How Blue How Beautiful
  10. Queen of Peace
  11. What Kind of Man
  12. Drumming Song
  13. Spectrum
  14. You’ve Got the Love (The Source cover)
  15. Dog Days Are Over