Marky Ramone újra Budapestre jön – ezt látni kell élőben!

Szeptember 1-jén budapesten, az A38 Hajón játszik A legendás Marky Ramone Blitzkrieg nevű zenekara. A Ramones egykori dobosa bő másfél órában több mint 30 Ramones klasszikust ad majd elő, várhatóan a tőle megszokott minőségben és lelkesedéssel.

Marky Ramone Tommy Ramone 1977-es kilépését követően került a dobok mögé a mindenki által legalább a menő mintájú pólók és a Blitzkrieg Bop (tudjátok: „Áj, Ó, Lecgó!”) révén ismert The Ramonesba. Ez az esemény sem tegnap volt, azóta már nincs Ramones (tekintve hogy a tagok nagy része nem fogadta meg a Trainspotting című film kezdő mondatát, és az élet helyett a narkót választotta), viszont van helyette egy ilyen kvázi tribute banda, akik idén nyáron végigturnézzák a világot, szerencsére Sopront is útba ejtve. Mi ennek kifejezetten örülünk, mert: …nos, sokminden miatt, de leginkább, mert a Ramones mindig, mindenhol, minden formában kurva jó. (Ide sem írom, mit tegyen az, aki nem hallott még a Ramones-ról…)

 

2001-ben Marky is ott volt az együttes többi tagjával, amikor a Ramones-t beválasztották a Rock ‘N’ Roll Hall Of Fame tagjai közé. Ugyanebben az évben kapta meg a zenekar az MTV életműdíját is. Pár évvel később jelent meg a Raw című DVD, mely főleg Marky által rögzített home videókat tartalmazott a zenekar történetéből, és mind a mai napig ez a legsikeresebb DVD kiadványuk.

Marky zenekart is alakított Blitzkrieg néven, mellyel évek óta turnézik szerte a világban, bemutatva a Ramones dalait, ezzel is életben tartva a legendás örökséget. Saját bandájával olyan országokba is eljutott, ahova az eredeti csapatnak sosem volt lehetősége: Izrael, Dubai, Kína, Vietnam, Indonézia, Malajzia, Tajvan és a Fülöp-szigetek rajongói is Markynak köszönhetően hallották először élőben a Ramones dalait egy egykori taggal a színpadon.

Mi legutóbb két éve láttuk őket Sopronban, akkor ilyen jókat írtunk róluk:

Marky Ramone’s Blitzkrieg ének terén Andrew WK-val megsegítve. tudtam, hogy ott lesz a VOLTon az utolsó élő Ramone, mégis véletlenül csöppentem a koncertbe, a védőangyalom vezérelt arra, így nem kellett keményebb tortúrának kitenni fejemet az élmény kihagyása okán. a tele volt, de semmi tömegnyomor, bőven volt hely pogóra, kergetőzésre, mindegyikből volt bőven.
állat koncert volt! Andrew WK a világ legmocskosabb fehér pólójában és nadrágjában tökéletesen hozta az ősállatot. ez a zene, ez a koncert, ez az energia, ha mindenki csak a felét hozza ennek, akkor most nem lenne miért nyávognom. na de Markynak könnyű, ő megélte a hőskort, neki nem kell magyarázni, hogy mi a rákenroll.

illetve:

Ha definiálni kellene az energikus punkzenét, a sallangmentes, duma nélküli zúzást, akkor ez a koncert lenne megfelelő erre. Az egyik számnak még alig lett vége, máris kezdődött a következő, egy felesleges mondat sem volt a buliban. Persze a koncert főszereplője a doboknál ülő egykori Ramones tag Marky Ramone volt, aki tökéletesen tette a dolgát, de a csak erre az alkalomra énekesnek beálló Andrew WK is remekül tolta. A koncert maga alig volt több egy óránál, de a végén mégsem fanyalgott senki, ez egy nagyon korrekt buli volt!

Kell ennél több? Na ugye!

A banda szeptember 1-jén Budapestre is visszatér, ahol az A38 Hajón játszanak. A négy tagú felállásban Marky mellett Crazy Joe gitáros és Al Magno basszeros játszik majd, énekesként pedig az egy olasz Ramones tribute csapatból érkező John Fontaine-t hallhatjuk. Az estét hazai Bankrupt koncertje nyitja majd.

Marky Ramone’s Blitzkrieg
2015. szeptember 1., kedd 19 óra, Budapest, A38 Hajó
Belépő: 5490 Ft, early bird jegyek korlátozott számban, 4490 Ft-ért kaphatók az A38 Hajó jegypénztárában és a www.a38.hu oldalon.