Orfű mi vagyunk – ilyen volt az idei Fishing On Orfű

Tegnap véget ért a 2015-ös Fishing On Orfű. 24 óra távlatából – melyből 16-ot alvással töltöttem –leülök és megírom „A” Fishing cikket. A cikket, amiben el kell kerülni a közhelyeket (pl. ez a legjobb fesztivál), a túllelkesülést és benyalást (pl. TÉNYLEG ez a legjobb fesztivál), a felesleges trágárságot (lásd: kurva jó ez a fesztivál). Azért álljunk neki mégis óvatosan a témának, és nézzük, milyen volt az idei orfűi buli!

Hadd kezdjem a negatívumokkal, egyrészt hogy ne legyen túl sablonosan benyalós az idei értékelés, másrészt mert abból van sokkal kevesebb. Igazából három dolog van, ami nekem kevésbé jött be az idei évben.

Egy: az időjárás. Ez természetesen minden szabadtéri esemény rákfenéje, de esténként tényleg rettentő hideg volt. Utolsó este duplazokni, dupla pulcsi-kabát kombóban nyomtam, és egy pillanatig sem éreztem túlzásnak a dolgot.

Kettő: a Kispál koncert. Erről már prezentáltunk egy igen részletes cikket, én most csak kiegészítenék. Az elején egyáltalán nem éreztem lelkesnek Lovasiékat, ismét megcsapta az orromat az a „rutinmunka” szag, amik miatt az utolsó évek Kispál koncertjein is rosszul éreztem magam. A setlisttel sem értettem feltétlenül egyet, a most feldolgozott három lemez (külön bemutattuk őket itt, emitt meg amott) bőven tartalmaz annyi dalt, amikből össze lehetett hozni egy király koncertet. Ehelyett elég serényen „átnyúlkáltak” a Holdfényexpresszre is.

De aztán volt egy pillanat, amikor úgy láttam Lovasin, mintha bekattant volna neki, hogy mégiscsak „otthon van, az övéi között”, elkezdhet még jobban bohóckodni, eszébe jutott, hogy szólhat úgy a színpadon zenésztársaihoz és a közönséghez, ahogy máshol nem teheti meg. És innentől kezdve lett igazán „orfűi” a koncert. (Ha még egyszer idézőjelet használnék a cikkben, törjétek el a kezemet.) A végére a szokásos népünnepélyé alakult az előadás, így ugyan nem ért fel a tavalyihoz, de még mindig egy olyan élmény, amivel elleszünk jövő júniusig.

Kispál és a borz – Zsákmányállat

Kispál és a borz – Zsákmányállat

Három: az újdonság ereje. Ez nyilván csak velem volt így, de azért nem tudok nyáltól csöpögő billentyűzettel írni az idei buliról, mert tavaly már elkényeztettek a szervezők. A sok-sok szuper dolog, amire tavaly rácsodálkoztunk, az idén evidencia lett. Hogy mik is voltak idén ezek a szuper dolgok?

A szervezés például. Az, hogy nem kell órákig sorban állni a bejutáshoz (jó, kapunyitáskor biztos, de mi  akkor még az érdi Tescoban válogattuk a vodkákat), mert csak annyi ember jöhet be, amennyi kényelmesen elfér. Ez a FOO egyik legnagyobb erőssége, ami mellett remélhetőleg a végsőkig ragaszkodnak majd a szervezők. Ide tartozik az is, hogy nem tolják az arcodba mindenhol a reklámot, a vedd meg ezt, próbáld ki amazt. Hogy vannak épített kő zuhanyzók, amiknél ugyan néha feltorlódnak az emberek, de óránként megjelennek a klasszik originál takinénik, és rendbe hozzák. Hogy a poharadba valahogy az Istennek sem akar annyi bor kerülni, amennyit kérsz, hanem egy kicsit mindig több. Hogy az este előrehaladtával a fröccs árfolyama elkezd csökkeni, és az eltűnő összeget mosollyal ki lehet pótolni. Hogy lemész az idén debütáló Víziszínpadhoz, belógatod a lábad a tóba, elpattintasz egy sört, elkezdődik egy koncert az úszó színpadon, te pedig szentül meg leszel győződve arról, hogy most nincs a világon olyan hely, ahol szívesebben lennél. Hogy bemész a kisboltba és az eladó nénik nem menekülnek be a húspult mögé a fesztiválhorda elől, hanem viccelődve szolgálnak ki. Hogy elmész a Fröccstúrára, és az egy dolog, hogy kellemesen benyomsz délutánra, de közben leülsz Beck Zoli, Papp Szabi vagy Szűcs Krisztián mellé, és eldumálgattok bármiről a vízvezeték-szereléstől kezdve ez előző esti koncertig bármiről. Hogy állsz BÁRMELYIK koncerten, és ott lesz a közönség soraiban egy komplett zenekar a négy nap programjából, akik hetijeggyel a csuklójukon ugyanúgy iszogatnak, táncolnak, vigyorognak és élvezik a kollégák produkcióját, mint te magad.

És még egy utolsó dolog.

A Fishinget nem ezek a dolgok teszik igazán Fishinggé. Egy fesztivált nem az minősít, hogy mennyire kényelmes, árnyékos a sátrazós rész, vagy hogy mennyibe kerül egy sör. Vagy, hogy fellép-e rajta a Foo Fighters vagy a Vasárnapi Gyerekek. Egy fesztivált a közönsége az, ami a minősíti. És az biztos, hogy ennyi jó fej ember egy hazai fesztiválon sem jön össze. Ebből már persze egyenesen adódnak a fenti király „mellékhatások”, de a lényeg ez. Itt bárkivel szívesen leállhatsz beszélgetni, legyen az kisgyerekes családanya, vagy érettségi afteren lévő 15 éves siheder. Itt kifekszel a stégre napozni meg pancsolni és nem egy horda ecsetfejű-atlétás erősember fog odajönni melléd ordibálni meg vodkát üvegből vedelni, hanem egy tök normális (és esetünkben csinos, lásd Facebook profilképünk) hölgy, kezében egy üveg roséval amit megosztana veled, mert miért ne. Ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám: a Fishing mi vagyunk.

Hogy tényleg ne csak nyáladdzak, azért még röviden értékelném a zenei programot, vagyis hogy mely koncertek ütöttek a legnagyobbat. Nulladik napon a Kispál és a borz mellett a rendkívül látványos PMFC Színpadon (vagy ahogy mi hívtuk: a Segglyukban) a Junkie Jack Flash, akik hazai pályán megmutatták mi fán terem egy jóféle homecoming show (bár a hangosítás elég rettenet volt). Az első napon a prímet a Jazzékiel vitte el, akik konkrétan az egész fesztivál legjobb koncertjét adták. Hol szinte metálba hajló döngölés, hol lebegtetés, igazi hullámvasút, amit a banda frontembere, Jakab Péter vezetett rendkívül biztos kézzel. Szintén ezen a napon ért engem kellemes meglepetésként a Wellhello. Akik megírták ugyanazt a dalt tízszer, és ezeket adták elő, és műsorukon patika mérleggel van kimérve még az is, hogy Fluor mikor tol a mikrofonba egy yeah-t, de attól még működik. Nem mondom, hogy magamtól elmennék egy koncertjükre, de azért ennél sokkal nívótlabb produkciók értek fel a csúcsra ebben az országban.

A középső napot a zuhogó esőben fellépő Esti Kornél – Elefánt duó elég erősen nyitotta a PTE Nagyszínpadon. Mondhatnánk, hogy az eső mindkét banda zenéjéhez tökéletesen illik, de ezt a kurva esőt akkor már kellőképp gyűlöltük, hogy inkább csak idegesítsen minket. Szintén ezen a napon volt egy rendkívül kellemes és családias 30Y koncert, bár ez sok újdonságot egy olyan rutin koncertlátogatónak, mint én, nem tartogatott. Viszont ezután jött pár egészen meglepő történés!

Egyrészt a Quimby valami olyan bitang jó koncertet adott, hogy olyat már nagyon rég láttunk. Kiss Tibiékre szinte rá sem lehetett ismerni, annyira átragadt rájuk a Fishing feeling, hogy csak akkor hittük el, hogy valóban őket halljuk, mikor felcsendült a még mindig zseniális Ganxsta tribute daluk.

Egy szó: KISPÁL!!!!

See this Instagram photo by @fesztblog * 14 likes

Őket követte az originál Ganxsta döngölés a Vans Sátorban, ami igen csak szürreális élménynek bizonyult. Egy részről a bitang rossz hangosítás miatt egy szótagot sem értettem volna, hogy nem ismerém az összes szöveget fejből és nem lenne a szótagok 90%-a a –pi –na –ge –ci elemekből összerakva. Másrészről mert jobbomon a Pécsi Tudományegyetem seggrészeg kabalamacskája ugrált, balomon pedig a Blahalouisiana cuki énekesnője.

Szintén ezen az estén volt még egy masszív élményünk, ugyanis a Supernem is adott egy olyan koncertet, amitől letette a haját a közönség, de legalább is mi leugráltuk az előző napokban hajnali háromkor elfogyasztott lángosok által okozott plusz kilókat. Rég láttam Papp Szabiékat, mert egy időben úgy tűnt nekem, mintha az ő produkciójukból is kiveszett volna a lélek. De az új műsor nagyon üt, ha valaki egyszerű, de nagyszerű szórakozásra vágyik annak melegen ajánlott ezen a nyáron egy Supernem koncert.

Az utolsó nap fénypontja természetesen a Boldogság, te kurva Nagyszínpad záróakkordja, a hiperkarma volt. Nagyon jó látni, hogy Robi rendben van. Persze észrevesszük a szemében az állandó szomorúságot és bizonytalanságot, de mégis, ez a srác puszta megjelenésével örömmel tölti el az embert. Nála nem állt szeretetreméltóbb és tehetségesebb ember színpadon ebben az országban, és ez az idei koncert minden percét felejthetetlenné tette.

Így telt az idei Fishing On Orfű számunkra. Én nem szeretnék kérni semmi fejlesztést vagy váratlan húzást a szervezőktől, de még az ingyen sörről is lemondok. Annyit kérnék: minden legyen jövőre PONTOSAN ugyan ilyen. (Na jó, este még egy 5 Celsiust rádobhattok.)

feszt_o_meter_100

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Bánkitó Fesztivál beszámoló: Hideg nincs! (De kaja se.) Idén hatodik alkalommal rendezték meg a híres bán és a zseniális feltaláló, Donát szülőhelyén a Bánkitó Fesztivált. Bennünk pedig a hosszú mérlegelés után végre megérett a gondolat, hogy le kéne nézni. Így a fesztivál zárónapján le is mentünk. Ugyeb...
A megtalálás öröme – kritika az Esti Kornél Ne félj albumáról... Húsvétkor jelentette meg harmadik nagylemezét az Esti Kornél, mely az elmúlt időszakban (na jó, másfél évben) nagy változáson esett át. Mint ahogy egy interjú során ki is tárgyaltuk a srácokkal, kénytelenek voltak személyi cserét végrehajtani az ének...
A hét műtárgya: Quimby Kaktuszliget duplakritika + JÁTÉK A tavalyi év végén új lemezzel jelentkezett az ország (egyik?) legnépszerűbb zekekara. A Quimby 3 évvel ezelőtt egy megosztó, eklektikus -mind minőségileg, mind stílusilag- albummal örvendeztette meg a rajongókat, akik azóta már számtalan koncerten é...