Bálnák ki a partra track-by-track a ma esti Kispál koncert előtt

Bálnák menjenek ki a partra, mindenki aki pedig jót akar magának, ma induljon meg Orfűre! Este Kispál és a borz koncert a második három lemez (Sika, kasza, léc; Ül; Bálnák ki a partra) lemezeivel (illetve egy csipetnyi meglepetés a Holdfényexpresszről). Az elmúlt hetekben szubjektíve végigpörgettük az előbbi két korongot, zárásképp most jöjjön a Bálnák ki a partra track-by-track, ismét az én tollamból (klaviatúrámból).

A lemez

Az évszám 1997, a dobok mögött Csülök, már van Dióssy, azt az időt éljük, mikor évente jönnek ki Kispál lemezek. A zenekar amúgy pont 10 éves, és ez év márciusában polgárháborús helyzetté fajul Albániában a piramisjáték összeomlása miatti tüntetés.

0 óra 2 perc: Szinte tökéletes sláger. Az alapsztorija egy elég becsületesen beinduló házibuli (mintha Ganxsta Zolee költői képeit hallanánk: Ladák, p*nák, bányató, Forevör Jang). A kiállás pont a legjobbkor jön, a refrént lehet üvölteni és a szagos-illatos rész a maga nemében ráhúzható az élet bármely szituációjára, amikor az erősebb kutya baszik.

A homlokod hozzád nyomom: Szentimentális kis popdalnak is indul, és igazából az is marad a végéig. Nem egy tökéletes kapcsolat leírása ez, mert milyen is az, ha belső szarokkal kell kardozni? Hát igazából mindegyik ilyen… A 2:40-nél egy sort beéneklő borzasztó kappan női hang tulajdonosára az idők kezdete óta kíváncsi vagyok, nekem mindig Szászi Móni ugrik be a L’art Pour L’art Társualtból. Amúgy nem egy túl jó dal szerintem.

Emese : A tökéletes sláger. Amúgy én már gyűlölöm, de azt hiszem minden slágernek ez a sorsa, amit egy szűkebb réteget megszólító (gúnynevén: alternatív) zenekar prezentál. A dalról már mindent elmondtak, Lovasi is elmesélte sok helyen, hogy egy az „Emese most már indul a buszod” mondatból indult az egész, amit a patikában sorban állás közben hallott. A klipjében amúgy Aczél Réka játssza Emesét, aki történetesen az utcánkban lakik.

Keringő: Ezt a dalt nagyon, de nagyon jó részegen énekelni! Meg amúgy is, a flegma énekhang, és kissé elmosódó költői képek, és az „én a büfében leszek” kijelentés az avantgarde bordalra emlékezetet, az epikus vonós támogatással pedig Kispi pötyögése és húrnyúzása is egy sorba állítja az érzékszerveket.

Egyedül járok: Nem egy túl népszerű Kispál dal. A hangulata a kőbunkó beat dalokra hajaz, arra az ős-Kispálra, ami a tavalyi orfűi koncerten táncra perdítette az azóta sokgyerekes anyukákat, és tisztességgel megőszülő apukákat. Malac ábrák a fejem falán? Ezt érti valaki? Amúgy én egészen a mostani meghallgatásig vízibivalynak értettem a vízicsigát az utolsó versszakban.

A magyarság tengerérzése: Nyári sláger, de legalább is tingli-tangli. A magam részéről nagyon szeretem ezt a dalt, de erre egyrészt nem vagyok büszke, másrészt magam sem értem, miért. Kedvenc mondat:” Ha csak a kanja látja”. Erre azért rászabadítanék szövegkontextus nélkül pár irodalomtanárt.

Nyár volt, s a blúzát: Igazi pajzán kis sanzon, ami az idő múlásával egyre túlfűtöttebb lett, már úgy szexuálisan, ha tetszik érteni, hogy miről beszélek.” A lába közé terelgette, mind az öt ujjamat, három becsúszott, kettő kinn maradt.” Amúgy ha nem a női test szépségeire rácsodálkozó kamasz szemüvegén keresztül vizsgáljuk a dolgokat, akkor akár egy szép szerelmes dal is lehetne. Én nem tudom milyen a vaspor és a naspolya szaga, de amikor ezt a számot hallom, mindig úgy beleszippantanék.

Házibuli Debrecenben: Erről a számról mindig a Moszkva tér című film jut az eszembe, amikor nincs meg az Orom utca 8. aztán mennek a másik két buliba, az egyikben sznob okostojások vannak, a másikban meg annyira elszabadul a pokol, hogy kijönnek a rendőrök. Ez a buli a kettőnek a keveréke. Az tegye fel a kezét, aki még nem ökörködött részegen házibuliban valami idegen csajjal, pasival és épített szobrot tök indokolatlan tárgyakból (pezsgős üveg fóliája, öngyújtó, cigisdoboz). Itt csikkekből és fél narancsból készül a mű, a dal viszont a végére kicsit leül, elhagyjuk a házibulit, jönnek az őzikék, Mária meg egy indokolatlanul flegma lezárás.

Disznók tánca: Az egyik első Kispál nóta, amit életemben hallottam. Egyből beleszerettem, és máig tartom, hogy benne van a top 5-ben (mondjuk a Meghatás, a Zár az égbolt, a Levesek porból, és az Autók a tenger felé mellett). Anno a Youtube videó alá beírta valaki teátrálisan, hogy „És egy pár üveg sörtől mindenki elfelejti, hogy az lett amit itt pont nem akart senki… Milyen igaz…”. Akkor azt gondoltam, hogy egy elkeseredett bölcsészlány hozzászólása, aféle pusztába kiáltott szó. De aztán csak kiderült, hogy gyakorlatilag erről szól ez az ország hosszú évtizedek óta.

Pistike – a Malév gépen: Ezzel a dallal soha nem tudtam mit kezdeni, ez most sem változott meg. Úgy lóg ki a lemezről, és az életműből, hogy közben szinte minden eleme olyan Kispálos. Vagy inkább Lovasis. Talán a Bandi a hegyről lemezen jobban megtalálta volna a helyét.

Kifordult belsők közt: Annyira középszerű dal, hogy nem tudok róla sokat mondani.

Zár az égbolt: Pure genius. Nem véletlen, hogy ezzel búcsúztak anno. A lemezverzió is meglepően jó, de a búcúskoncert dvd hanganyagában, a szívet tépő Kispál szólóval megtámogatott kiadás az, amitől feláll az ember karján a szőr.

Minden száj nyitva áll: Ideje elengedni a lemez kezét, és ehhez remek ez a teljesen ártalmatlan dal. Reméljük hasonló állapotban leszünk a ma esti koncert után is.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Aki szeretne visszajönni, azt engedjétek vissza – hiperkarma a... Hónapokkal ezelőtt jöttek az első hírek, hogy Bérczesi Robi (hiperkarma) több évnyi csend után újra összeáll, a városban meg is jelentek az október végi koncertet hirdető plakátok, amelyek a több mint 10(!) éve készülő új album bemutatójaként hirdett...
Valószínűleg kár értük (vagy nem) – Klaxons koncertkritika Egy igen kellemetlen időpontban (vasárnap este, koncertkezdés: 23:15) egy igen kellemes zenét játszó bandát, nevezetesen a brit Klaxons-t voltunk hivatottak bevizsgálni az Akvárium Klubban. Jó félházra telt meg a NagyHall, ami egyáltalán nem volt baj...
Óramű pontossággal – Queens of the Stone Age koncertkritika Elöljáróban engedjetek meg nekem egy kis személyeskedést, azon kívül, hogy bevallom: nagyon bírom Josh Homme-ot és az egész Queens of the Stone Age nevezetű dolgot. Arról van szó, hogy idén rám mosolygott a szerencse, annyi év szenvedés után sor kerü...