Íme a Sziget világzenei programja!

 

A világ számos pontjáról érkező, a felhőtlen szórakozást garantáló tánczenét részesíti előnyben idén is a Sziget MasterCard Világzenei Színpada. A nemzetközileg is elismert programhelyszínen rendkívül színes a kínálat, melynek középpontjában most a cigányzene áll, nagyot merítve a roma zenei kultúrából Indiától, Egyiptomon át a nyírségi Paszabig.

A Sziget világzenei helyszíne fennállásának tizenöt éve alatt komoly nemzetközi rangra tett szert, hiszen a műfaj valamennyi kiválósága fellépett már itt, ugyanakkor a programja folyamatosan tükrözte az újabb és újabb világzenei hullámokat is, valamint a Sziget Fesztiválköztársaság lakóinak igényét, melynek okán ma már  ez a helyszín többségében a világzenei szcéna legpörgősebb tánczenéit igyekszik felvonultatni, megkülönböztetett figyelmet fordítva az Európa-szerte hódító Balkan Beat és a ska-alapú tánczenék előadóira. A MasterCard Világzenei Színpad magába olvasztotta a korábban önállóan működő Roma Sátor, az Afro-Latin-Reggae Színpad és a Hungarikum falu programját, egy olyan világzenei „központot” hozva létre, ahol koncentráltan érhetők el a műfaj képviselői.

A 2015-ös felhozatal kaput nyit a kelet-európai és balkáni irányzatokra, azonban a műfaj intimebb, de komoly érdeklődésre számot tartó irányzatait – mint például a fado – sem zárja ki, viszont fontos és hangsúlyos kiállást mutat a roma kultúra mellett. A VIP: Gipsy felkiáltással az idei programban minden napra jut roma muzsika, a világ minden részéről; Indiától (Dhoad Gypsies from Rajasthan) Romániáig (Taraf de Haïdouks), Szerbiától (Goran Bregovic, Boban i Marko Markovic Orkestar) Egyiptomig (Egyptian Project), nem feledkezve meg a hazai roma színtérről sem (Romengo, Parno Graszt).

Mellettük jelen lesznek a világzene klasszikusai, és napjaink szenzációi is. Így például a portugál fado-csillag Mariza, a német rezes zenét forradalmasító LaBrassBanda, a legnépszerűbb európai klezmer együttes, a londoni She’Koyokh, mauritániai afrorockjával Noura Mint Seymali, a finn-benini afrobeatet játszó Helsinki-Cotonou Ensemble, a görög rembetikát hiphoppal ötvöző Imam Baildi, a latin ska szicíliai királya, Roy Paci & Aretuska Allstars, a belga Balkan Beat zászlóvivője, az Antwerp GipsySka Orkestar, a francia-algériai HK & Les Saltimbanks, az ukrán „etnokáosz”-ban utazó DakhaBrakha, lehengerlő latin popzenéjével a Che Sudaka és a La Chiva Gantiva, a pizzica-reneszánsz legnagyobb hatású együttese, a Canzoniere Grecanico Salentino – hazánkból pedig a PASO, a Ladánybene 27, Szalonna és bandája, a Besh o droM, valamint a jellegzetes délszláv muzsikájával az utóbbi években nemzetközi szenzációt keltett Söndörgő.

A diszkópultban pedig hajnalonta: GypsySoundSystem, DJ Borzin, DJ Luca Vaga, DJ Lord Sassafras és DJ Tagada.

Idén Budapest a világzene „fővárosa”

Remek hír a világzene rajongóinak, hogy a legnagyobb műfaji expónak, a WOMEX-nek is Budapest ad otthont idén. „A Sziget és Magyarország ma már meghatározó szereplője a nemzetközi világzenei szcénának és erre nagyon büszkék vagyunk” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője. „Az a tény pedig, hogy októberben Budapest ad helyt ennek a jeles eseménynek, egy nagyon fontos lépés abban az irányban, hogy ne csak az előadóink, de az eseményeink miatt is „világzenei nagyhatalom” lehessünk” – tette hozzá.  A világzene szerelmesei tehát augusztusban a Sziget MasterCard Világzenei Színpadánál „partyzhatnak”, majd októberben újra Budapest lesz a műfaj központja, ahol komoly ízelítőt kapnak, mitől is izgalmas és szenvedélyes ez a zene.

 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Már csak 3000 jegy maradt a Fishingre, nyomás értük! A fesztivál fellépőinek bejelentésekor már majdnem teltházas a Fishing on Orfű. A szerdai nulladik napra – amelyen a Kispál és a Borz ad koncertet – már január közepe óta nem lehet jegyet kapni. Nem sokkal később a 3 napos bérletek is elfogytak, az u...
Szépen telik a 2015-ös fesztiválnaptár (folyamatosan frissülő cikk)... Ugyan csak pár nap telt el a sikítva virsli/lencse/pezsgőhányás és a három perc alatt eldurrantott tízezer forintok estéje (gyengébbeknek: szilveszter) óta, máris nyugodtan kezünkbe vehetjük a karácsonyra a nagypapitól kapott határidőnaplónkat és kör...
MGMT, Volbeat és a Bring Me The Horizont is Sopronban! Karácsony előtt egy héttel 3 nevet jelentettek be a VOLT Fesztivál szervezői. Ma már biztosra vehető, hogy jövő júliusban Sopronban lép színpadra a dán Volbeat, a brit Bring Me the Horizon és a nyugat-európai fesztiválok szupersztárja, az amerikai MG...