Mi van Te szelíd vadállat? Provokálunk? – Elefánt Gomoly kritika II.

Úgy döntöttünk tehát, hogy készítünk még egy részt a Gomolyról, mert éreztük, hogy az Elefánt második nagylemezéről több mondanivalónk a megszokottnál. Az első LP se hagyott minket teljesen hidegen, volt keletje, húzása, tele erős, friss nem egy kaptafa szövegekkel,zúzos rock számokkal, és olyan borongós himnusszal, amit a közönség már kívülről fúj.

Apropó rajongók, ha Fáncsiék részvény lettek volna a new york-i tőzsdén, akkor a lájkokat tekintve ők lettek volna legjobb megtérüléssel forgó papír a parketten. Több mint két éve jegyzik őket a fácsén és több mint 8300-an követik őket. A 38-as lemezbemutatójukon telt ház volt, nem tudtál kényelmesen sehol se megállni egy pohár fröccsel.

A Vérkeringőre nem fért fel a Zúzmarás, mondhatni ez a korábban megírt szám köti össze az előző és a mostani albumot. Meghallgatása után egy percig nem lesz kétségünk afelől, hogy a Gomoly fájni fog. A mindössze másfél perces akusztikus akár lehetne egyfajta intro, amely „úgy vidám hogy majd kicsordul a könnye.” Minden, ami szép lehetne az életben vagy kedves számunkra, az itt szét van törve, el van hagyva, össze van firkálva. Ebben a dalban és az egész játékidő alatt egy cselekmény előtt vagy után vagyunk, mintha valaki utazna és fejtené fel az emlékeket. Meséli merre járt, hol mint szenvedője, hol mint alakítója. Így akarva akaratlan el kezd érdekelni főhősünk sztorija, hol rockabilly (Por), hol valami kuplék világát idéző dal (Cirkusz), hol egy cigány siratóra emlékeztető búcsú a lemez utolsó számaként (Vacak Élet). Persze a dalok lehetnek egy képzelt film zenéi, de pár tétel akár egy útkereső –szorongással teli musical betétdalaiként is megállnák helyüket (Rejtő, Hinta).

Zeneileg annyira vegyes a Gomoly, hogy még a punkot is elbírja. A Fakard kétértelműsége [Fak(h)ard] igazán az utolsó taktusban esik le, de még ez a nóta is befékezi magát némi pszichedéliával, de ezt az érzést nem egyszer magának Szendrőinek is köszönhetjük. Színpadias, szuggesztív, sokszor ijesztő előadásmódjához még zene sem kell, gond nélkül összecsinálod magad, ha előveszi luciferes hangszínét. Arról nem is beszélve, hogy a frontember zakós, inges, silt sapkás fellépő ruhája hamarabb emlékeztet egy érdemes művészre, sem mint egy rockbanda énekesére. Az igazán odavágós számoknál olyan (atom)óramű pontossággal él együtt gitár és dob, hogy gyakorta fogni kell a fejed, hogy a helyén maradjon. A zongora pedig olyan harmóniákkal lép be időről időre, hogy megszámolni is nehéz lenne. Élőben, a dunai állóhajón nem mellesleg ugyanezt cd minőségű profizmust ismételték meg.

Az album első száma, valódi felvezetője a Cirkusz, melynek első leütései egy publikumcsalogató zongorával indulnak, ami aztán zenei témát és évszázadot váltva, a jelenben rögtön fojtogatóan belép az intimszférába, mert az ördögi hang azt tudakolja tőlem, tőlünk: „Mi van Te Szelíd vadállat, hiányzik-e még az erdő… tudnál-e boldog maradni?” A bestiális hang osztja az észt finomkodás nélkül – esélyt se adva nekem – pofátlanul válaszol a maga által feltett kérdéseire. A Folyó címűben is zavarba hoz, szinte megszégyenít, amikor rám mutat „hátha maradt olyan álmod ami a boldogsághoz terelget”. Már-már kikérné a hallgató magának ezt a tolakodást. A keretes dal lassú halál közeli élménnyel kezdődik és fejeződik be, közben zenei témát váltva egy zongorafolyammal őrjöngésbe tör ki. Akaratlanul is eszünkbe juttatja Likó szövegeit és önmagában a Vad Fruttikat, akinek az Elefánt párszor volt előzenekara. Amíg Marci inkább áldozatként jeleníti meg magát és lelki kínokat, addig Szendrői Csaba gyakorta továbbmegy egy bugyorral és vádol, gúnyol, ítélkezik, kérdőre von.

Veszi a bátorságot, hogy párszor kerülgesse blaszfémiát: „én egyszer már láttam magamban az istent és tudom hogy” majd itt a gondolat véget ér. Némi hezitálás után aztán persze legyőződ szemérmességed, kísértésbe esel, hogy újra meghallgasd, hátha majd most kimondja. A célt eléri, mert ezen fogsz kattogni, ő mit tudhat, amit Te nem. Sőt, miután Szecsa kijelenti, hogy „nem értem isten módszerét” (Szikra), ráerősít az előzőre. Azzal pedig, hogy többször elhangzik, hogy „bennem van az ördög… én vagyok az ördög” (Hinta) már önmagában sem Istennek tetsző. A szöveg teljes kontextusában azonban elgondolkozol, hogy egy visszautasított szerelem érzése tud-e ennyire gyarlóvá, bosszúéhessé vagy gonosszá tenni és rájössz – persze, ha van elég emléked hozzá,- hogy simán. A Tizenhat című még ahhoz is erőt ad, pontosabban olyan életvezetési tanáccsal lát el, miként lépj ki egy bólogatós és már kihűlt kapcsolatból:„MEGYEK ÉS KIÍROM A FALRA HOGY ENNYI.” Én mondjuk, ha ezt a számot tíz évvel korábban hallom, biztos nem tököltem volna hat hónapig egy bizonyos szakítással. A dalhoz nem kell majd sok idő, hogy érezzük, ez egy régi és mindig is szerettem; már első blikkre is érezni lehet egy időtlen klasszikus született.

A lemez első pár meghallgatása után feltesszük a kérdést: hogy tudott Szendrői ennyi démont maga köré gyűjteni, és miként volt képes ezt ilyen magas szintű költői ritmusba szedni? A nyilvánvaló tehetségen túl a szövegekben lassan kitüremkedik némi adalékanyag, valamilyen szer: „de te csak aludj ha tudsz reggelre nem hat a cucc” – énekli az inszomniás Alszikban. A Por címadása meg önmagában is omen, de nem kritikai túlzás, ha azt írom az untalan hajnali porszívózás egy boogie nótában, egy  felszippantott éjszaka levezetésére utal.

Összegzésül az Elefánt úgy volt képes az alternatív rockhoz nyúlni, hogy a nagy (magyar) kortársaktól egy csipetnyit felhasznált, de sajátos zenei nyelvezetével és szövegvilágával egyben fel is zárkózott hozzájuk. Sőt, fel is adta a leckét számukra. Az elmúlt két hétben láttam olyan posztokat, amelyek arról szóltak, hogy nagyszínpadot bármikor megtölteni tudó egykori kedvenc zenekart most Elefántra cseréltek. Igen, a Gomoly mellett nem lehet észrevétlenül elsiklani, mert beléd köt és megmar. Nem könnyű sem a változatos műfajú, izgalmas téma- és ritmusváltásokkal teli, és a kiforrott szövegekben hibát találni. Tőlem is jár a tíz pont.

feszt_o_meter_100

A Gomoly kritika első részét itt éred el.

Fotó: Elefánt FB

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

gyarapodik a család volt egy hagyomány réges rég, hogy ha jött egy új blogger, bemutatkozott. ezt folytatjuk most ezzel a csokorral. persze ne feledjük, a blogger nem a bemutatkozástól lesz feszt, hanem a posztoktól, hogy ír nektek, ti meg olvassátok. a bemutatkozást ab...
Apu Vedd meg nekem a Robbie Williams-t – hadd lássák, hogy jó nagy f... Ez a nap nem szólt és nem is szólhatott másról, mint Robbie-ról. Volt ugyan más program is, a Telekomnál többek között Péterfy Borira, a Nagyszínpadnál pedig az Irie Maffiára lehetett megörülni a show előtt. Talán az LGT napon, de még akkor sem, látt...
Feszt!Eger Fesztivál – Csakazértis zene! Két felkiáltójel a címben, nézzük is mit takar mindez! Egy fesztivált, amely már második alkalommal kerül megrendezésre. Így ne érezd úgy, hogy nem vagy igazi fesztiválarc, ha még nem hallottál róla. A helyszín romantikus, szélvédett és tényleg minős...