Ezek a mai fiatalok (bitang jók, és az Óriás meg a Qualitons is) 3.

Szombaton immár negyedik alkalommal mondtunk nemet a Dalra, a Számra, az X-Faktorra és a tököm tudja mire, és inkább személyesen indultunk „tehetséget kutatni”. És hogy mit találtunk? Aranyat öcsém, ARANYAT!

Hello Hurricane, The Qualitons, Óriás @ROHAM, 2015.02.21.

Jó, a címadás nem feltétlenül indokolt eheti menetünk szempontjából, ugyanis a meglátogatott esemény 2/3-át olyan zenekarok töltötték ki, akiket kis jóindulattal sem nevezhetünk kezdőnek. Jó, persze, messze vannak az Omega- és Illés kaliberű dinoszauruszoktól, de azért mind az Óriás, mind a Qualitons tett le annyit az asztalra, hogy ne legyen pofánk kezdőként aposztrofálni őket. Viszont attól még miért ne írhatnánk véleményt  róluk, egy mezei koncertkritika formájában?

De mindent a maga idejében, kezdjük az est első zenekarával a Hello Hurricane-nel!

Csingász: Nincs mit szépíteni, megvettek minket kilóra. Ha még eggyel több sört fogyasztunk, minden valószínűséggel Hello Hurricane logót tetováltatunk a seggünkre hazafelé. Pedig nem volt könnyű dolga a srácoknak, egy háromzenekaros műsort nyitni nem feltétlenül édes teher, a potenciális közönség nagy része még a ROHAM előtt cigizik/ átszökik a szemben lévő kiskoszosba 150 forinttal olcsóbban venni a sört, vagy még otthon készülődik. Na, a fent említett népeket teljes szívvel nevezhetjük lúzernek vagy balfácánnak (bár utóbbi jelző eredetéről szívesen elbeszélgetnék egy nyelvésszel), ugyanis a fent nevezett zenekar valami olyan kibeba… remek, hogy most kellett harmadszor újrafogalmaznom a cikket és kimosnom a nyálat a billentyűzetből, hogy valamelyes élvezhető legyen a megfogalmazás. 5 csávót képzeljetek el, 2 frontembert, az egyik a kölyökképű csibész szerepében, a másik az érzelmesebb, dobozgitáros vonalra ráerősítve (arcberendezés ügyileg elmehetne David de Gea imitátornak). És ennyi a zenekar. Nincs semmi felesleges, zavaró sallang, indokolatlan arcszőrzetek, nevetséges maskarák, virágmintás ingek, kínos felkonfok, merevrészeg zenekari tagok és kínosan jófejkedő haverok a közönség soraiban. Engem már ennyivel meg tud venni egy zenekar, és akkor még el sem jutottam oda, hogy a zenéjükről beszéljek. Mert az egészen príma. A koncert első harmadában azt hittem, hogy rossz helyen járok, egy kezdő magyar banda helyett valami olyan brigádot sikerült kiválasztani, akik most léptek le az NME vagy a Q borítójáról, és a jegyár tábláról is lemaradt egy nulla a bejáratnál. És ugyan a koncert végére kicsit „lazítottak a gyeplőn” a srácok, azért egészen kiváló rockzenében volt része a közönségnek. Hol kis pszichedelikus elszállás, hol kis felhasználóbarát gitárnyúzás, hol kis kiállós, együtténeklős összeborulás, de ismét remek arányérzékükről tanulságot téve, semmit sem nyomott túl a Hello Hurricane. Mindkét énekes faszinak megvan a hangja ahhoz, hogy életet adjanak a daloknak, és a zenekar többi része is becsületesen pakolja alájuk a zenét. Remélem nekedirom kolléga kicsit konkrétabban is meg tudja fogalmazni, mit zabáltunk annyira a HH-ban, nekem erre futotta.

nekedirom: A Hello Hurricane az audiofilok és zenei híreket mazsolázók számára nem teljesen ismeretlen. Ők is nyertek Szigetes szervezésű tehetségkutatót majd fel is léptek ott. Nézzük, mit tudnak! Indie, rock, alternatív vonalon zenélnek, olyan mintha egy Foals, Editors, Black Keys mix lenne a zenéjük. Van két elég jó hangú énekes, akik egymásnak passzolgatják a refrént és a verzét. Közülük Beni (Lengyel Benjámin) passzióból simán csinálhatna egy U2 tribute zenekart, mert még Bono is adna egy ötöst a hangszínére. Színpadképük: négy, jófiúnak álcázott, vasalt ingbe bújtatott gitáros; egyikük, a csokornyakkendős basszer tűnt csak úgy mintha valami akvarista szemináriumból igyekezett volna a koncertre, csak nem volt ideje átvedlenie. De igazából a dobos lógott ki a sorfalból rágózós, magabiztos ritmusérzékével és ujj nélküli pólójával. Az a fajta vagány csávó, akire a lányok, azt mondják a háta mögött vagy az utolsó sorokban – ahol én álltam – , olyan helyes fiú. Angol nyelvű szövegeiknek mondanivalója és buli utáni hatása is van, gitárt pedig rendeltetésszerűen, dallamok komponálására használják. Ha egy unatkozó vagy munkanélküli, de nagy szakmai tapasztalattal rendelkező menedzser, jó produkciót szeretne felkarolni, sose kerüljön rosszabb kezdő zenekar útjába, mint a Hello Hurricane! Cheers!

(A zenekar következő koncertje március 6-án lesz a GMK-ban.)

The Qualitons

nekedirom: Majd jött egy kis hamisíthatatlan Woodstock életérzés és profi pszichedelikus hammond hangzás The Qualitons-tól. Ők már nem mondhatók sem fiatalnak, sem feltörekvőknek, az együttest is 2008 óta jegyzik. Korábbi felállásukkal megjárták már a nemzetközi lemezterjesztési magaslatokat és hazai kis klubokat. Az a fajta jóféle zene, amit a haverokkal egy üveg bor körbeadogatása után a szőnyegen vízipipázgatva szívesen hallgatsz, nem akarsz megmozdulni csak hanyatt feküdni és élvezni az utazást, de még ekkor is bő két óra után telítődsz vele, pláne ha nem ilyen muzsikán nőttél fel. Az biztos, hogy kuriózum, amit csinálnak és nagyon jó zenészek. Mivel G. Szabóék nem írtak még pár, nagyon énekelhető vagy dúdolható opust, nem vesznek el vagy tesznek hozzá a 60-70-es évek nagy példaképeihez, – hogy kilépjenek a kis klubok világából –, így félő hogy még mindig nem jött el az ő idejük.

Csingász: Két príma nagylemezzel, hét éves múlttal már sehogy sem nevezhetjük kezdőnek a Qualitonst, és ez tegnapi koncertjükön is meglátszódott. Talán pont az volt a legnagyobb problémám, hogy megvolt a mindfuck élmény a Hello Hurricane ifjú titánjait hallgatva, és az a fajta frissesség ami vigyort csalt az arcomra, azt nem találtam az alig 15 perc szünet után kezdő következő zenekarban. Iszonyat profin nyomták G. Szabó Hunorék a műsort, én konkrétan nem tudom elképzelni, hogyan lehetne még jobb zenekar a Qualitons. Sajnos a Roham továbbra is botrányosan szól, amin érdemes lenne elgondolkodniuk, ha már kezdenek ráállni erre a koncertes vonalra, és a város egyik legújabb zenei színtere alakul ott (ami egyébként nagyon király). Így azért elvett az élményből elég sokat, pedig azért ez pont az a fajta zene, ami megkívánja a kifogástalan hangzást. Valószínűleg más esetben a seggemet vertem volna a földhöz, ha egy ilyen minőségi zenekar remek koncertjét hallhatom, de a lelkemet annyira felborzolta a HH, hogy ahhoz viszonyítva kicsit unalmasnak tűnt a Qualitons bő fél órája. Ezt leszámítva viszont óriási pacsi jár nekik, amiért következetesen kitartanak emellett a lássuk be, manapság nem virágkorát élő zene mellett (beat, funk, és bármi, amire nagyapáink rázták a ráznivalót), méghozzá teszik ezt a legmagasabb minőségben.

Óriás

Csingász: Az este „legaktuálisabb” fellépője az Óriás volt, akiknek a hetekben volt egy kis műbalhéja a zseniálisan sikerült Ossian feldolgozás (Nyikmánhívó) miatt. Sajnos a koncert egy pontján kénytelen voltam hosszú percekre elhagyni a termet (Sör + Pisi című szólóprojektemnek volt fellépése), így nem vagyok 100%-ig biztos benne, de információim szerint ezt a már most kultikusnak nevezhető dalt nem tolták el a srácok (nem meglepő módon). Ennyit az előzményekről, nézzük a koncert érdemi részét! Megmondom őszintén, nekem mindig hiányzott valami az Óriásból. Sokáig nem tudtam mi. Egyedi Peti óriási forma (valahol a hallhatatlan rocksztár idol és az ölelnivaló medve között), Nagy Dávid és Örményi Ákos zenei kvalitásait sem vonhatjuk egy pillanatig sem kétségbe, mégis valahogy soha nem tudtam a magaménak érezni a zenekart. Később rájöttem, hogy a szövegek azok, amikkel problémám volt. Zenei vonalon egyértelműen az ország élmezőnyébe tartozik az Óriás, csak ezekhez nem mindig tudtak hasonlóan minőségi szöveget pakolni. Így tegnap sem kedvenc dalszövegrészeimet szorongatva álltam az első sorban, hátha Egyedi Peti néhány csepp verítékével megszentelődik a pergamen. Inkább álltam hátul, és bólogattam, mert az én fene finnyás szöveg-fixációmra fittyet hányva az Óriás tette a dolgát, és döngölt, zúzott, izzadt, üvöltött, szóval csak csupa olyan dolgot, amit egy rockzenekarnak a feladata. A közönség láthatóan vevő volt a dologra, a böcsülettel megtelt teremben póló nem maradt szárazon, sör nem maradt a pohárban. A következő fesztiválszezonban nálam mindenképp jó lesz az Óriás egy körre.

nekedirom: Az utolsó zenekar már megjárta a legnagyobb fesztiválokat, a Fát dönetni című számukat már nincs fesztiválpolgár, aki ne ismerné. Legutóbb némi gimnáziumi csínytevésnek ható remake-kel hívták fel magukra a figyelmet. És én is inkább velük nevettem s nem ellenük. A Roham Bár talán nem is látott ennyi érdeklődőt, egy normális léggitározást nem lehetett volna a szalagparkettán rittyenteni. Annyira sokan lettünk a végére, hogy jó páran a közönség soraiból már csak a színpadon fértek el és ott tomboltak tovább. Feszes, súlyos garázszene, a számokat kívülről fújó hálás közönség és bőrig ázott izzadt zenészek, amit látványnak kaptam. Nem mellékesen nekik van a legfigyelmesebb, legszőkébb és legbájosabb roadjuk ever. Bár asszem még sose láttam ennek előtte nő nemű hangszer pakolót. Jó kis riffeket toltak – bár abból lehetett volna néha több is -, tudták hol kell szünetet tartani és mikor kell pisztolylövésre átszakítani a dobhártyát. Ahhoz, hogy az Óriás még nagyobb legyen sokkal, de sokkal jobb szövegeket kell írni, mert nem lehet mindig csak fát dönteni.

(A zenekar legközelebb március 13-án lép fel a szegedi Rongy Kocsmában.)

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ahol a jó zenék várnak – 1. rész Új sorozatunkat a kezdő (esetleg haladó) zenebuzgároknak szánjuk, akik szívesen lépnek túl az MR2 Top30 – Class FM Class40 – A Dal által kijelölt komfortzónán és merülnek el a könnyűzene szebbik és minőségibb régióiban. Persze nem esünk át a ló túlol...
Majdnem Kalifornia – The Beach Boys Budapesten Annyi mindenért lehetne sározni a tegnapi budapesti The Beach Boys koncertet. Mert hát ugye, ez már nem az eredeti Beach Boys, az egyedüli ember, aki a színpadon volt tegnap este az Arénában és a banda első koncertjén is még valamikor 1961-ben, az a ...
Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! – Frank Turner koncertk... Frank Turner még életében nem adott rossz koncertet. Miért éppen Budapesten kezdte volna el? Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne! Ősszel az A38 bejelenti, hogy Frank Turner Budapestre jön. Ennek az ember megörül, mert nagyon szereti a ze...