Ha koncertet keresel a közeljövőben, válaszd ezt! – turnéra indul a Bin-Jip

Nemrég, egészen pontosan decemberben volt szerencsém végre élőben is hallani Harcsa Veronikát (a Bin Jip keretein belül). A MüPás csendesülős koncert nem okozott csalódást, sőt, kiderült, hogy az áradozó kritikák Veronikáról és a Bin Jipről egyáltalán nem voltak véletlenek: egy csodálatos koncert volt, afféle elő-lemezbemutató a Heavy c. új albumuknak. Most viszont rendes klubturnéra indul a csapat, erről szól a közlemény: 

A csodálatos és egyedi hangú Harcsa Veronika kiemelkedő tehetségű zenésztársaival, Andrew J-vel és Gyémánt Bálinttal alkotta formációja, a Bin-Jip négy év után egy újabb remek albummal ajándékozta meg rajongóit.

A Heavy című új hanganyag – ellentétben első lemezükkel – szinte a közönség előtt készült, s három év kísérletezgetést, folyamatos tökéletesítést követően született meg. „Az első lemezzel csak akkor akartunk kiállni, mikor már kész volt az anyag, a második lemezzel viszont már végig koncerteztünk, folyamatosan kivittük a közönség elé akár már a félkész dalokat is és nagyon sok visszajelzés érkezett, hogy hogyan működnek a számok” – meséli Harcsa Veronika. Így született tehát az egyes dalaiban speciális hangzású, ha úgy tetszik eklektikus, de mégis egy egységes kompozíciót alkotó Heavy CD, melyben a zenekar az elektronika és a kísérletező hangzások felé nyit. „Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztam azzal, hogy kísérletezzek a hangommal, hogyan tudnék újabb és újabb hangzásokat kihozni a torkomból” – mondja az énekesnő, miközben zenésztársai is saját instrumentumaik határait feszegetik. „Andrew J rengeteget dolgozik azon, hogy hogyan tudjon a legjobban szólni az anyag, mitől lesz egy-egy dal speciális, miközben a lemez egységes arcot mutat” – mondja Gyémánt Bálint, a formáció gitárosa, hozzátéve, hogy folyamatosan keresik a lehetőségét annak is, hogyan tudjanak minél változatosabb gitár hangszíneket létrehozni a lemezen vagy akár élőben is.

A második lemez jóval keményebb, dinamikusabb az elsőhöz képest, ez után nem is meglepő, hogy az album névadó dala éppen a Heavy című szám lett, melyhez klip is készült. A lemez változatosságát vendégzenészek is segítik: természetesen hallható rajta a korábbi tag, Kaltenecker Zsolt, de Lantos Zoltán hegedűjátéka is fontos színt ad a lemez hangzásvilágához.

A sokak által egyszerűen „intelligens-elektro-alternatív” zenét játszó Bin-Jip februárban egy tavaszba nyúló koncertsorozatra indul, melybe a hazai vidéki nagyvárosok klubjai mellett Nagyvárad is illeszkedik, illetve két alkalommal Budapesten is láthatjuk, hallhatjuk majd a formációt. Addig is itt a Heavy, a lemez címadó dala:

További infók, turnédátumok, miegymás: www.facebook.com/BinJipMusic

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Lazulás ezerrel – Morcheeba a PeCsában Budapestre jön a lazulós zenék királya, a Morcheeba zenekar! Nem hallottál még rólunk? Az bizony elég baj, mert (csak, hogy egy okot mondjak) nem sok koncertet költöztetnek kis hazánkban nagyobb helyre amiatt, mert pillanatok alatt elfogy az összes j...
Korál original ha azt mondom, hogy május 17-én Korál a Barba Negra Track-ben, akkor az emberek egy része megrántja a vállát, hogy na és, egy másik része meg visszakérdez, hogy mi a fene az a Korál? egy dolog biztos, a visszakérdezők mindegyike 20as éveit járja, vag...
Csendes forradalom – ez Kowáék A38-as koncertjének jelszava Vadonatúj klipjének premierje után pályafutása egyik legkülönlegesebb koncertjét adja november 22-én Budapesten a Kowalsky meg a Vega. A zenekar, melynek április közepén megjelent új albuma már dupla platina, különleges akusztikus koncertet ad Budape...