kísérd el a nagyit!

hogy hova? két ünnep közt az Arénába, az Illés 50 december 27, vagy 28ai előadására. 
hogy miért? mert, ha kicsit is érdekel a zene, azon belül is a magyar zene, akkor nem hagyhatod ki ezt a – valószínűleg – utolsó alkalmat, hogy az Illés, LGT, Omega szentháromság egyik tagját meghallgasd.

Az Illés-együtest az Illés testvérek, Lajos és Károly alapították, a klasszikus, legnagyobb sikerű Illés felállás tagjai Szörényi Levente, Bródy János, Illés Lajos, Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán voltak. Ebből a felállásból az Aréna színpadán a két Szörényit – illetve hármat, a dobok mögött valószínűleg Szörényi Örs ül majd, aki több koncerten  játszott már Pásztory megürült helyén – és Bródyt üdvözölhetjük majd.

50 év! és ez nem a tagok életkora, hanem a zenekaré! a legnépszerűbb és örökös első magyar beatzenekar kora.
hogy mi az a beat? talán könnyebb megérteni, ha a magyar kategória helyett az általánosabban használt pop kifejezést használjuk és példaként legelőször a Beatlest említjük (a beat mibenléte iránt érdeklődők kövessék ezt a linket). persze ez az említés egyáltalán nem jelenti azt az egyszerűsítést, hogy az Illés lett volna a magyar Beatles. ha ‘csak’ ennyi lett volna a dolog, akkor nem töltenének meg még ma is két Arénát.ha csak ennyi lett volna, akkor dalaik nem élnének mind a mai napig.

egy szó, mint száz, hidd el, ha nagyi anno Illésre járt, akkor ízlésében nem csak a vasárnapi ebédeknél lehet bízni, nagyi nem csak húslevesben, meg rántott csirkecombban jó, de zenében is. lepd meg karira egy jeggyel – hála az otthon nyomtatható belépőknek a koncertjegy ideális last minute ajándék -, vegyél egyet magadnak is, és kísérd el! hallgass nyitott füllel, szabad szívvel, és nem fogsz csalódni. nincs olyan érzéketlen ember, aki ne borzongana bele, amikor egy Arénányi ember énekli a Sárga rózsát. nyugodtan elhiheted amit állítok, tapasztalatból tudom.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Az ősz 20 pillanata – az előttünk álló fél év legizgalmasabb k... Nagyjából 2 héttel ezelőtt elbúcsúztunk a fesztiválszezontól és egyből fejest ugrottunk az őszi klubkoncertek világába, ugyanis olyan erős lesz a főváros zenei programja a következő hónapokban, hogy a fal adja a másikat. Akkor az október végi James B...
…és akkor ott ült mögöttem Elvis – koncertbeszámoló a Mü... Na persze, nem az az Elvis! Ő "csak" Elvis Costello volt, aki minden túlzás nélkül csodálatos több, mint két órát adott nekünk a MüPában. Beszámoló a 14. sor 3-4 székéről. Bevallom, először nekem is utána kellett néznem, pontosan ki is az az Elvis...
Szeptember 7., Budapest Park, MANU CHAO!!! Ha azt mondom, hogy José-Manuel Thomas Arthur Chao végre visszatér Magyarországra, valószínűleg nem sokan kezdik elégedetten dörzsölni a tenyerüket. De ha kissé felemelem a hangom, és elkiáltom magam: végre megint Manu Chao koncert itthon, akkor már ...