Kicsit egysíkú a hangulatom máma – Emilíana Torrini az A38-on

Üdv a klubban újra! Egy ideje nem írtam, mert ilyen deriválós partikra járok hétköznap esténkét, ami kábé annyira hiányzott nekem, mint Noénak a kisrepülőgép tanfolyam. De erőt vettem magamon, matek könyvet a sarokba vágtam és belecsaptam a lecsóba és elmentem egy elmélkedős izlandi akusztikra.

Izlandról mi jut eszünkbe? Úgy első blikkre? Most komolyan?! Björk. Nyert! Ennyi! Esetleg a 101 Reykjavík c. film, ha már jártál moziba a 2000-es évek elején. Egy kis gejzír, no meg, Emilíana Torrini. Kis ország, 300 ezres lakossal és két tehetséges hangú énekesnővel. Azon se lepődnék meg a ha Emilíana Björk másodunokatestvére lenne. Zenei stílusukban is van némi hasonlóság. Mintha abban az országban Nemzeti Tanterv része lenne Nick Cave és a Massive Attack. Végighallgattam a művésznő összes lounge-downtempo lemezét. Tényleg lassú, és tényleg művésznő, mert csodás hangja operaképzéseken is edződött. Egykori, törékeny mainstream teste megmennyecskésedett, – mintha Németh Juci találkozott volna Pogány Judittal – de kislányos ciripelő jelenlétével még mindig az egyik legcukorborsóbb éneklő anyuka.

A road, Olaf Svenson-Bergsonaz egész koncert alatt, annyi gitárt hurcolászott be a stage-re, hogy abból egy komplett hangszerboltot lehetett volna nyitni bármilyen európai nagyvárosban. Torrini zenésztársai már-már indokolatlanul tülekedtek a színpadon. Három gitáros, akikből kettő is bőven elég lett volna, mert a felét nem hallottam a reef-eknek, egy szintis, aki szerintem öt percenkét nyomott le egy billentyűt, meg a dobos, aki nem sok vizet zavart, a koncert alatt voltaképp simán ki tudta olvasni Daily Iceland Journal-t az apróhirdetésekkel együtt.

Nyilván túlzok, de ezt a MÜPA-élményt szívesebben ültem volna végig egy kényelmes székben, hiszen úgy állni másfél órát, hogy a Seress Rezsőné hangulat dallamai bennem haltak el, – ritmusváltások nélkül – hát nekem így szépen egybefolyt az egész. Mivel klasszikus elektronika egyáltalán nem jellemezte az estét, nem ez került előtérbe, így hamar behúzott a borongós hangulat.

Emilíana humoros felkonfjai és bájos kéztördelős zavartsága oldotta fel ezt az olykor pszichedelikus monotóniát. Meg persze két csacska fülbemászó slágere a Me and Armini és a Jungle Drum. A tavaly ősszel megjelent Tookah albumról jó pár számot adtak elő, amelyekben Torrini még mindig úgy tud a nyárról, napfényről énekelni, hogy az annak rendje és módja szerint elszomorít. Lebegő hangjátéka fenntartja egy darabig a figyelmet, de a koncert felénél már nem kaptam új impulzusokat. Olyan volt, mint egy citromfüves joghurt –már ha van ilyen – elsőre krémes és lágy, jól is esik a hidegsége, de idővel a fanyarkás íz megfekszi a gyomrot, olyannyira, hogy a ráadásból bőven elég volt két szám. Azért a Hold Heart című opus örök kedvencem marad.

Még annyit fűznék hozzá az estéhez, hogy: Mörður hét maður er kallaður var gígja. Hann var sonur Sighvats hins rauða. Hann bjó á Velli á Rangárvöllum. Hann var ríkur höfðingi og málafylgjumaður mikill og svo mikill lögmaður að engir þóttu löglegir dómar dæmdir nema hann væri við. Hann átti dóttur eina er Unnur hét. Hún var væn kona og kurteis og vel að sér og þótti sá bestur kostur á Rangárvöllum. De amúgy egyetértek .(Csingász)

feszt_o_meter_50

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Amikor a lakodalmas rave nyeri az olimpiai érmet -Sziget -1. nap Nem voltak hozzánk kegyesek az égiek sem tegnap, se az egész nyár folyamán. A fesztiválszezon nem a dög melegről szólt, hétvégékre úgy általában sokszor elromlott az idő. A Sziget első napja is egy kiadós elázásról szólt, aminél egy ilyen eseményen n...
Ezt tutira ne offold: OFF! az A38-on októberben Ha valakiben élne a kétely, hogy a HC-punkrock szelleme él még, annak mindössze egyetlen dolgot ajánlunk: hallgassa meg az OFF! új lemezét, és látogasson el az azt bemutató októberi A38-as koncertre. Az egykori Black Flag- és Circle Jerks-énekes, Kei...
Óramű pontossággal – Queens of the Stone Age koncertkritika Elöljáróban engedjetek meg nekem egy kis személyeskedést, azon kívül, hogy bevallom: nagyon bírom Josh Homme-ot és az egész Queens of the Stone Age nevezetű dolgot. Arról van szó, hogy idén rám mosolygott a szerencse, annyi év szenvedés után sor kerü...