Ákos – DuplAréna

December 12-13-án a Budapest Sportarénában ad koncertet Magyarország vitathatatlanul legnépszerűbb előadója Ákos.

Ilyenkor szokott következni  az a rész, hogy bemutatjuk az aktuális előadót, majd a koncert apropójáról teszünk említést. A bemutatást fogjuk nagyon rövidre: Kovács Ákos.

Apropónak bőven elég annyi, hogy 2 év telt el a legutóbbi Aréna koncert óta. Közben az újrahangszerelt  25 éves Karcolatok albumot turnéztatta meg a csapat kirobbanó sikerrel.

Idén ősszel elsőnek EP-t jelentetett meg Ákos, amelyről elsőnek az Újrakezdhetnénk című dal jött ki, melynek legfontosabb jellemzője talán az volt, hogy Ákos mellett újra feltűnt a régi Bonanzás harcostárs Hauber Zsolt. A megjelenés után Ákos elmondta, hogy újra együtt dolgoznak Zsolttal, aki a koncerten is a zenekar tagja lesz. Akárhogy is nézzük ez már 2/3-ad Bonanza, bármennyire is hirdeti Ákos megingathatatlanul, hogy a nosztalgia nem a kenyere…

Erről bizonyságot ad a 4 dalos (+remixek) minialbum, ahol igazán friss, modern elektronikus hangzást kapunk, rajta a második kimásolt kislemez dallal, az Igazán cíművel, amely már 800 ezres megtekintés felett jár a Youtube-on. Az albumon helyett kapott egy rég nem hallott zúzós dal, a Kapuzárási pánik, illetve megítélésem szerint az elmúlt kb. 10 év legsúlyosabb/legszebb Ákos dala, az Amikor szerettél.

A koncerten elhangzanak majd az új dalok, illetve a régebbiek áthangszerelését is ígérik Ákosék.

Ilyen előzmények mellett nem is véletlen, hogy a meghirdetett december 13-i időpontra minden jegy elkelt, ezért  pótnapot hirdettek 12-ére, péntekre. Jó hír, hogy a ráadás napra még korlátozott számban még elérhetőek jegyek az ismert jegyirodákban.

Extra dátum Facebook Event

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Közgáz Gólyabál 2013 – idén is kihagyhatatlan Vannak események az évben, amiket az ember már előző év decemberében, a jövőre használatos naptár beszerzésekor feljegyez, mert igazából történhet bármi, úgyis részt kell rajtuk venni, meg kell őket ünnepelni. Ilyen a legközelebbi hozzátartozók szüli...
ajánlatok egy januári tavaszi hétvégére ha rám hallgattok, akkor ebben a kellemes januári tavaszban kirándulni mentek. meg lehet lesni a rügyező bokrokat, a virágzó fákat és talán a hóvirágok mellé az ibolyák is kibújtak már. ez utóbbiakat leszedni nem ér - nem úgy, mint boldogul gyerekkor...
Piramis 40 igen, eljött az év, amikor tinikorom kedvenc zenekara betölti a negyvenet. szép szám, a legszebb férfikor kezdete. persze szebb lenne, ha a tagok töltenék a negyvenet, nem a zenekar, mert akkor én még távol lennék attól, de nem ez a helyzet, muszáj e...