A Skindred újra Budapesten koncertezik!

Nem kis dolog, ha egy bandát a világ egyik legjobb koncertzenekaraként emlegetnek. A Skindred esetében ez azonban inkább puszta tényközlés, mintsem költői túlzás. Az őrületes élő fellépéseiről elhíresült walesi banda több nagysikerű fesztivál- és klubkoncert után november 14-én az Akvárium Klubban ismét igényt tart a magyar rajongók minden csepp energiájára.

A zenekar egyszerre földbe döngölő, zúzós, de mégis táncolható dalaiban megtaláljuk az olyan, látszólag teljesen ellentétes stílusok elemeit is, mint a reggae, a nu metal vagy éppen a funky, és ez párosul különösen szuggesztív előadásmódjukkal. Tavaly megjelent, Kill the Power című albumuk óriási siker lett, ami nem véletlen: visszatértek a gyökerekhez, és míg megmaradtak immár védjegyüknek számító ragga-metalnál, Benji Webbe frontember szövegei az eddigieknél is mélyebben ástak le a társadalmi problémák mélyére. Ez a kettősség a kezdetek óta jellemző a Skindredre, mely szerint tökéletes energiabombaként működő dalaikat komoly mondanivalóval töltik meg. A frontember szerint a leglényegesebb, hogy sikerüljön megtalálni az egyensúlyt: „Sohase félj fontos témákat és ügyeket felkarolni, miközben ne felejtsd el, hogy a zenekar feladata az, hogy szórakoztasson!” De vajon nem nehéz ezt a látszólagos ellentmondást egy őrült koncerten feloldani? Benji a következőt válaszolja erre a kérdésre: Ezeket a dolgokat ott és akkor amúgy sem tudod irányítani, és hát ahogy Freddie Mercury is mondta: the show must go on!

A Skindred mindent a felejthetetlen koncertélménynek rendel alá, és fellépései során kifordítja a világot a négy sarkából, legyen szó több tízezer nézős fesztiválkoncertekről vagy egy mostanihoz hasonló masszív klubturnéról, amely során Budapest legnagyobb és legkorszerűbb klubját, az Akváriumot ejtik útba. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a magyar rajongók mire számíthatnak november 14-én, a frontember nem sokat kertel: „Megmozgatunk mindenkit, kerüljön ez bármibe is. Békével érkezünk, de darabokban hagyunk magunk után mindent és mindenkit. Senki sem csinálja ezt így, csak a Skindred. Annyit mondok: nem fogjátok megbánni, ha eljöttök a bulira!”

Facebook event: https://www.facebook.com/events/875102935852971/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nouvelle Vague-t hoz a Mikulás idén A Nouvelle Vague az a zenekar, mely a hetvenes-nyolcvanas évek újhullámos lemezeit, punk, new wave és elektropop számait öltözteti teljesen új köntösbe. A végeredmény, hűvösen elegáns jazz-folkos dalok, és az azt kísérő füstös francia kávéházra emlék...
Teltházas GusGus lemezbemutató az Akváriumban A kortárs elektronika egyik legegyedibb hangzású formációja, az izlandi GusGus nemrég megjelent, slágerekkel teletűzdelt albumát mutatja be december 8-án a magyar közönségnek, mely eseményre már hónapok óta nem lehet jegyet kapni. A Mexico című lemez...
Így kell ezt csinálni! – Nouvelle Vague koncertkritika A Nouvelle Vague azon zenekarok sorába tartozik, akik elég gyakran lépnek fel Magyarországon. Klubkoncerteken és fesztiválokon is rendre feltűnnek kishazánkban, és ugyan még nem törtek parov stelari magasságokba, de azért csak az nem látta őket élőbe...