Rövidhírünk: Ákos még mindig jó.

Nem mindennapi rekordokat dönt a decemberi dupla koncertjére készülő Ákos, korábban ugyanis egyetlen előadónak sem volt annyi kiadványa a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (MAHASZ) toplistáin, mint a Kossuth-díjas énekesnek. Jelenleg 4 listán is érintett számos kiadvánnyal.

művészúr

A MAHASZ elmúlt heti Top 40-es albumlistáján 12, a kislemezek rangsorában pedig 7 Ákos-maxi található, e mellett a vadonatúj, IGAZÁN című sláger – amely már aranylemez – a rádiók harmadik legtöbbet játszott felvétele, a magyar felvételek közül a legnépszerűbb. A csúcsdöntés főként annak köszönhető, hogy két héttel ezelőtt egy akció keretében újra a boltokba került Ákos munkájának elmúlt tíz évének legsikeresebb darabjai.

Ákos és zenekara december 12-én és 13-án a Papp László Budapest Sportarénában ad dupla koncertet, az együttes ezúttal kiegészül majd az énekes korábbi legendás csapatának, a Bonanza Banzai másik tagjával, Hauber Zsolttal, aki segédkezett az új dalok elkészítésében is.

Forrás:  www.mahasz.hu

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A Slayer, Ákos és a Quimby is a nagy Hegyaljás visszatérők között... Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két év kihagyás után visszalátogat az igazi fesztiv...
Ákos- Back in the U.K. Rendhagyó esemény, egy mérföldkő, egy unicum (az lehet kettő is!), vagyis a Fesztblog első külföldi tudósítása következik! Ahogy egyértelmű volt, hogy ott volt csapatunk Ákos 2084 című új albumának  decemberi, Budapest Sportarénás lemezbemutatóján, ú...
Péntek VOLT – 3 nap A napban az egyetlen fix program a Haydamaky volt, akikről pont annyit tudtam amennyit a programfüzet elárult, de akiknek 10 perc elteltével már rajongójuk is lettem. Minden fesztiválon akad egy egy koncertes nap, nekem ez idén sopronban pénteken VOL...