Leteszi a seggét, a földre ülteti… – James Blunt koncertkritika

Énekli majd Bérczesi Robi pénteken a Pecsában a Hiperkarma visszatérő koncertjén (amin mi is ott leszünk, of korsz), de jelentem engem tegnap már leültetett bizonyos James Blunt.

Figyelj, elmondom, hogy esett.

Hétfőn koncertre menni  milyen? Mint forralt bort inni júliusban vagy fagyit nyalni a karácsonyfa alatt? Ha meg kell tenni, hát meg kell tenni, de akkor is fura.

Szóval hétfő, fél 8, az Aréna bejáratánál maximum kb. 200 érdeklődő várja a kapunyitást. Kapu nyílik, 1 perc múlva már bent is az Arénában. Megvan az a pillanat mindenkinek, amikor az ember megy fel a lépcsőn a csarnokban/stadionban és izgatottan várja az első pillanatot, hogy milyen a színpadkép, a stadion zöld gyepe, az első kép? Ez nálam mindig kiemelt, különösen izgalmas pillanat. Itt is felfokozottan igyekeztem a szektorom felé, de belépve kissé meglepett a kép, miszerint a küzdőtéren szellős sorokban voltak a székek, a színpad előre tolva, a felső szektorokon fekete lepel. Láthatóan a szervezők a jegyeladások birtokában mentik ilyenkor a menthetőt, de valahogy akkor azt éreztem ez még így is nagyon kínos lesz.

Az emberek nagyon nem szivárogtak a helyek felé, már az előműsor ment, de még a félház is kellőképp irgalmas becslés lett volna. A hangulat beindítását Bogira bízták a szervezők, akiről töredelmesen bevallom, hogy nem sokat tudtam (bocs Bogi!). Most már tudom, hogy Boginak szép hangja van, Bogi kellemes pop dalokat énekel angolul, és, hogy Boginak iszonyat hosszú lábai vannak (1:1 Bogi!).

Előzenekar le, átszerelés kezdődik, nézők száma még mindig a kínos tartományban. Na, jó de nézzünk körül kik járnak James Blunt koncertre.

TOP3:

Párok (még szép)

Lányok ketten (barátnők, anya-lánya kombók)

Öltönyös srácok egyedül (ja, azok a biztonságiak)

Más nincs!

Az átszerelés  nagyon hosszúnak tűnik, de ki lehet ez találva,mert valahogy a 21 órás kezdésre számomra hihetetlen módon, de megtelik a lelátó és a küzdőtéri széksorok is.

James Blunt érkezik, szolid ováció köszönti, műsor indul (szerinte!). Az elfogult rajongók bizonyára élvezik az első daltól kezdve a programot, nekem olyan semmilyen. K. jól szól, szép hangja van, igényes, minimalista színpadkép a statikusan elhelyezett zenészekkel, a nem megalomán ledfallal, az ízléses vetítéssel. Az első dal alatt felrúgott zongoraszék sem lépteti ki a hangulatot a szalonzene kategóriából. Mobilon át lehet futni közben a híreket, az árfolyamokat, de én a magam részéről 1 MB-ot nem adtam volna arra a jövőbeli adómentes adatforgalmamból, hogy ebből lesz rendes koncerthangulat.

Sok helyütt látott koreográfia szerint az első 3 dal lemegy interakció nélkül, majd a 3. után magyarul köszönti a megjelenteket James. Tuti a recept, kap is érte tőlem egy fél pontot.

Aztán?

Valami hangulat kezd kialakulni, az 5. dalra néhány rebellis lázadó előrelopakodott a küzdőtéri sorok között és álló szurkolásba kezdett.

James az aktuális dal után udvariasan, de annál is viccesebben üzletet kötött a szakadár ülőhelyelhagyókkal, hogy fáradjanak oldalra, ne zavarják a kilátást decensen ülő társaiknak, cserébe nemsokára megadja a jelet, amikor jöhetnek előre bátran.

Csapat engedelmeskedik, oldalra vonul, maximális önkontrollal abszolválja a következő néhány dalt.

Majd megérkezik a jel, gyertek, jöhettek a színpad elé. Erre nem csak ők, hanem a többi ülőhelyes is felpattan, sőt oldalról a nézőtérről is szaladnak le néhányan csatlakozni. Műsor indul (szerintem).

Itt következett egy olyan pillanat, amit soha, de soha nem gondoltam volna előre. James a színpad szélére állva jelezte a küzdőtéren lévőknek, hogy gyerünk, mindenki álljon fel, jöjjön minél közelebb, majd egy óvatlan pillanatban beugrott a nézők közé, és végig bodysurf-ölt az egész küzdőtéren. A végére érve földet ért, majd körbefutotta a nézőteret, minden szektort üdvözölt, felállított, és ezzel úgy berúgta a bulit, hogy az valami elképesztő volt. Nem tudom ez mennyire standard eleme a turnénak, de ott 180 fokkal megváltozott minden. A küzdőtér állva tombolt (nem, nem túlzok!), az oldal lelátókon is mindenki talpon táncolt.

Jómagam megannyi neves külföldi előadót láttam színpadon mozogni, de ennyire szuggesztívnek színpadon nagyon keveseket láttam. James elkezdett a dalok között sztorizni, dumálni és hihetetlenül vicces, kedves és közvetlen volt. Majd két vicces kiállás között leült a zongorához és eljátszotta a Good Bye My Lover című dalt, amit néma csendben hallgatott  az Aréna közönsége. Torokszorító pillanat volt. Próbáltak már engem néhányan lassú dalokkal megszorongatni, de nem marad más, mint beismerni, így még senkinek nem sikerült.

Na itt ment hirtelen bogár a szemünkbe…

A vége felé jött a You’re Beuatiful, az új album slágerei, a Heart to Heart, a Bonfire Heart, mindenki fülig érő szájjal táncolt, a párok, a lányok ketten, de szerintem még a securitysek is..

Így egyben hihetetlen este volt. Volt egy tökéletesen pontos zenekar, egy finom, visszafogott színpadkép, egy remek hangosítás, egy kimért, jól szituált közönség, egy szép modern aréna VIP páholyokkal, szellős küzdőtéri széksorokkal… És volt egy énekes-zenész srác, aki szépen sorban mindenkitt megvett grammra, és olyan életet lehelt ebbe az élettelennek ható makettbe, amit soha nem hittem volna.

Aki bedőlt a You’re Beuatifulnak és otthon maradt bánhatja, mert nagyon csúnyán megvezették. Haver, legközelebb fogd rá a csajodra és gyere el, ahogy a fesztblog ajánlotta neked előtte, és nem fogod szégyellni, hogy ránk hallgattál.

Szöveg: Toma

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Most mi?! – Deep Purple lemezbemutató koncert ’91 nyarán kenutúrára mentünk az általános iskolával. A tábortűz mellett, a kisbuszból hallgattuk többek között a Perfect Stranger albumbot. Nem akartam e nélkül hazamenni . Kölcsönkértem a sofőrtől aztán rongyosra is hallgattam. Megígértem persze ne...
A minimalizmus diadala (?) – beszámoló a Fridge első napjáról... Tegnap az első nulladik nappal kezdetét vette az egy év után a hazai fesztiváléletbe visszatérő Fridge Fesztivál. A helyszín új, a közönség a régi. Lássuk hát, hogyan láttuk mi a csütörtöki napot! SPOILER: sajnos nem sok pozitív dolgot. Hét óra után...
az én szigetem az én szigetem köszöni szépen, jól van. teltek az évek, változott, alakult, cserélgette a színpadokat, áthelyezte törzskocsmánkat, de a lényeg, amiért szerettem nem változott. az én szigetem otthonos, puha, barátságos, nevetős és néha sírós - kizáról...