Mélanie Pain ezúttal hazai kísérettel kápráztat majd el minket

A Nouvelle Vague bűbájos énekesnője, Mélanie Pain tavaly már tartott egy elsöprő sikerű koncertet, és most visszatér, hogy saját zenekarával adott koncertje mellett régi barátaival, azaz a Budapest Bár zenekarral és a Quimby-frontember Kiss Tibivel is fellépjen az A38 Hajón. Igazi karácsony előtti különlegesség, ahogyan Magyarországon még nem láttuk-hallottuk se Mélanie Paint, se a Budapest Bárt! 

Mélanie 2009-ben jelentette meg első szólólemezét, amelyen Villeneuve mellett Julien Doré, Phoebe Killdeer és a norvég multiinstrumentalista-dalszerző Thomas Dybdahl működik közre. Bájos pop, franciás sanzon, kávéházi hangulat, mindehhez Mélanie Pain összetéveszthetetlen, egyszerre kislányos és szexi orgánuma – ezek jellemzik a lemezt, aminél csak a koncertek jobbak, mert Melanie igazi színpadi egyéniség. Egyszerre játékos és érzelmes, incselkedő és szende, vicces és vérkomoly.

A 2012-ben megjelent második lemez, a Bye Bye Manchester az első album által kijelölt utat követte, némi brit hatással fűszerezve, hiszen az album egy ősrégi, gyerekkorában a papájától kapott Casio szintivel felfegyverkezve végrehajtott valóságos manchesteri és angliai utazás élményeiből született. Erről tanúskodik, hogy a lemezen közreműködik a birt dalszerző-énekes Ed Harcourt is. Az angolszász hatások mellett persze marad bőségesen franciás könnyedség, laza, elegáns sanzonpop is, amiről a lemez producere, Vanessa Paradis állandó zeneszerző-hangszerelője, Albin de la Simone gondoskodott. Közben Mélanie magyar kapcsolatait is elmélyítette, hiszen többször lépett fel vendégénekesként a Budapest Bár külföldi koncertjein.

Melanie és a Budapest Bár

A magyar közönség a Nouvelle Vague-gal már többször láthatta-hallhatta a bűbájos, őzikeszemű, mindig vidám és kedves Mélanie Paint, aki most saját zenekarával is visszatér, és ismét elbűvölje hallgatóságát, mi több, a régi barátságra való tekintettel jó pár dalt énekel a Budapest Bár programjában is.

A Budapest Bár múlt század eleji kuplék, sanzonok leporolásával kezdte ténykedését. Mára mindenféle korból és stílusból válogatják a dalokat, amelyeket játékos könnyedséggel formálnak saját „képükre”. Nekik köszönhetjük, hogy egy nagyvárosi hagyomány újraéledt, hogy több generáció újra végig tudja énekelni azokat a dalokat, amelyek részei közös emlékezetünknek.

A Nouvelle Vague-énekesnővel, Mélanie Painnel először 2012-ben Londonban, az Olimpiai Játékok tiszteletére rendezett monster River of Music Fesztivál alkalmából szerepelt együtt a Budapest Bár zenekar, amikor 11 ország zenészeivel és énekeseivel létrehozták a nemzetközi Budapest Bárt. 2013. decemberében pedig vele együtt ünnepelték a MÜPÁ-ban a zenekar 5. születésnapját. Ezúttal a kitűnő zenekar, a francia díva és a magyar rocksztár, Kiss Tibor lép fel a Budapest Bár zenekarral együtt.

Mélanie Pain (Nouvelle Vague, F)
Budapest Bár feat. Mélanie Pain & Kiss Tibor
2014. december 13., szerda 20h, A38 Hajó
Jegyár: 4900 Ft, elővételben: 4500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), vagy személyesen az A38 Hajón. A fellépésre koncert+vacsorajegy is váltható 7000 forintért, aminek ára magában foglalja a koncertjegyet, illetve az azt megelőző menüvacsorát az A38 Hajó panorámaéttermében.

A38 kanapékoncert! A jegyüket október 31-ig az A38 Hajó honlapján online elővételben megvásárolók az A38 kanapékoncertek keretében november 1-től december 1-ig megnézhetik a Meélanie Pain tavalyelőtti A38-as fellépéséről készült 50 perces koncert- és riportfilmet HD minőségben. A linket kizárólag az október 31-ig online jegyet vásárlóknak küldjük el.