Holdraszállás az Arénában – James Blunt Budapesten 10.27-én

Negyedik albumát utaztatja éppen körbe a világ körül,október 27-én landol Budapesten a holdjáróval (Moon Landig Tour) valahol félúton Németország és Zimbabwe között. Kiről van szó? Természetesen James Bluntról.

Ki is Ő?

Brit dalszerző, énekes, aki mielőtt dalszerző-énekes lett volna szociológusnak, majd pilótának tanult, koszóvói békefenntartóként szolgált (Ő vezette azt a zászlóaljat, amely elsőként vonult be Pristinába), volt II. Erzsébet brit királynő testőre, és mellesleg a Brit hadsereg műlesikló bajnoka.

És most mit csinál?

Dalokat szerez. Szépeket. Lágyakat. Finomakat

Az igazi áttörést 2003-ban, az első albumának (Back to Bedlam), harmadik kislemeze a You’re Beautiful hozta meg, amely 10 hétig volt listavezető a brit listán, majd további 15 országban lett No.1. és 11 millió darabos eladást produkált az LP.

További 2 albuma jelent meg a most aktuális előtt, amelyekkel sorban bejárta a világ jelentős koncerthelyszíneit. A legújabb Moon Landing c. albumával pedig visszatért a korai, egyszerű, letisztult egyedi hangzásvilágához. A korong már kitermelte szokásos slágereit, a Bonfire Heartot és a Heart to Heartot csak az nem hallotta, aki az elmúlt félévet egy szikla alatt töltötte.

Na, jó de milyen zenét játszik?

A BBC Top Gear című műsora során Jeremy Clarkson azt kérdezte egyszer tőle, magas, nem túl férfias hangfekvésére utalva: “Te héliumot szívsz mielőtt énekelsz?”

Azonban ennél sokkal fontosabb, hogyan jellemzi magát James Blunt: “Alapvetően akusztikus-soul-pop-gitár egyveleg. Inkább azt mondanám, olyan mint egy pici önálló zsáner: a James Blunt-zsáner!”

Szóval azt mondom ne méregessük máshoz! Fogadjuk el, hogy nem kell a zenét túlbonyolítani, a lágy dallamok sem cikik, és hogy az egyszálgitáros dalnokok sosem halnak ki.

És most én mit csináljak?

Ha rám hallgatsz haver, akkor vegyél 2 jegyet, vidd el a csajodat, nyisd ki neki az ajtót, segítsd le a kabátját, állj mögé, fogd át a derekát, és halkan énekeld a fülébe az énekessel a You’re Beatiful-t. Ha ez megvan, megvagy.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Akit mindenki ismer, de mégsem ugrik be róla semmi – James Blu... Mind úgy gondoljuk, hogy ismerjük James Bluntot. Mégis azok számára, akik valamiért nem lennének biztosak a dolgukban, jöjjön egy rövid áttekintés. Tidworthban, egy katonai kórházban jött világra. Harrowban, majd Bristolban tanult. Négy éves katonai ...
El lesz kenve a szánk – Black Lips az Akvárium Klubban Nyáron az embernek előbb jut eszébe valamilyen szabadtéri szórakozóhelyen tölteni az estét vagy egy üveg borral egy tó partján átvészelni az izzasztó kánikulát, mint egy zárt koncerthelyiségbe zsúfolódni sokadmagunkkal és megkezdeni egy több órás izz...
Bruno, bevittél az erdőbe… – beszámoló Bruno Mars budapesti ko... Mindig érdekes látni egy aktuális világsztárt élőben. A rajongónak mondani sem kell miért, de a „kívülállóknak” is komoly tanulságokkal szolgálhat egy szuperprodukció élő tesztelése. Konkrétan arra a választ ad kérdést egy ilyen koncert, hogy hol is ...