Jacko gitárosa Budapestre érkezik: Jennifer Batten @ PeCsa

Szeptember 29-én a Pecsa Music Caféban köszönthetjük Jennifer Battent. Az 57 éves amerikai gitáros gyermekkora óta zenél, és évtizedes pályafutása alatt a popszakma legnagyobb ikonjai mellett is sikerrel állt helyt: a ’90-es években Michael Jackson három világ körüli turnéján vett részt szólógitárosként, majd később Jeff Beck oldalán is brillírozott.

Ő az!

Jennifer Batten ugyan nem tartozik a saját neve alatt világhírt elérő gitárosok közé, de karrierjét látva senkinek sem lehetnek kétségei az 1957-ben született amerikai zenész kvalitásaival kapcsolatban. A 8 éves kora óta gitározó Jennifer tudásáról sokat elárul, hogy 1978-ban Steve Lynch-csel kezdte el kipróbálni a kétkezes tapping technikát a Los Angeles-i Musicians Institue-on, és az évtizedek alatt kifogástalan technikai tudással rendelkező, számos zenei stílusban helytálló zenésszé képezte magát.

A rengeteg lemezen és turnén közreműködő Jennifer életében volt olyan időszak, amikor egyszerre 6 különböző zenekarban játszott, rock, metal, funk és fusion műfajokban. Karrierje egyik nagy fordulópontja a ’80-as évek végén érkezett: több száz jelentkező közül őt választották Michael Jackson magasan képzett zenekarának új gitárosává, és másfél éven át, a Bad turné keretében több mint másfél millió ember előtt játszhatott élőben. Jacko a ’92-es Dangerous és a ’96-’97-es HIStory turnéra is Jennifert vitte magával. 1993-ban az amerikai Super Bowl félidei fellépésen – ez volt a világ legnézettebb tv műsora – 80 ország 1,5 milliárd nézője élvezhette gitárjátékát: ő volt hatalmas szőke sörényű gitáros Jacko mellett, a szélgéppel szemben.

Első szólólemeze Above Below and Beyond címen jelent meg 1992-ben, amit ’97-ben követett a világzenei áthallásokkal fűszerezett Jennifer Batten’s Tribal Rage: Momentum című kiadvány. 1999 és 2002 között Jeff Beck zenekarában zenélt, majd 2007-ben Whatever címmel adott ki szólólemezt, de az évek során két zenei témájú könyvet is írt.

A szeptember 29-én szólóműsorral érkező Jennifer egyaránt készül saját dalokkal, valamit a Jacko és a Jeff Beck korszak néhány meghatározó darabjával. A Pecsa Music Caféba ellátogatók vetítéssel és improvizációval kiegészített részekre is számíthatnak, és személyesen is megtapasztalhatják Batten kiváló gitárosi képességeit:

Jennifer Batten
2014. szeptember 29., hétfő 20 óra
Budapest, Pecsa Music Café
Belépő: elővételben 3700 Ft, a koncert napján 4200 Ft:
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a helyszínen.

http://www.livesound.hu/
http://www.jenniferbatten.com/
https://www.facebook.com/events/330837420422846/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Idáig tudom a történetet – beszámoló a Kiscsillag akusztikus k... - Tegye fel a kezét akinek van szeretője! - tudakolta a front embör a második szám után. Hosszú kínos csend. Nem tolongtak a jelentkezők. Nem szoktak. A kérdés apropója, hogy ez nem egy átlagos akusztik előadás volt, hanem volt egy sztorija, a számok...
Fesztivál lesz a Budapest Music Expoból A korábbi három helyett idén hat zenei színpadon zajlanak koncertek a Budapest Music Expón, így a rendezvény még fesztiválosabbá válik. Fellép többek közt a Magna Cum Laude, az Anna and the Barbies és a Cloud9+. Az expót új helyszínen, a Hungexpo ter...
Október 31., à la BEN Idén is megrendezésre került a BEN, azaz a Budapesti Egyetemi Napok, amely első napján, halloween estéjén a Cloud 9+, és a méltán híres Punnany Massif lépett fel. Két dolog volt várható: a tömeg és a jó buli. Mindezek meg is valósultak, azonban bárme...