A Track is bezár, méghozzá The Carbonfoolsszal

Április végi debütálás óta közel száz koncertnek és elektro partynak adott otthont a főváros legújabb szabadtéri szórakozóheléye, a Barba Negra Track. A szervezők a szabadtéri szezonzárásra is tartogatnak meglepetéseket,  és alig kéthetes pihenő után, szeptember 27-én nyitja kapuit a Track „nagyteestvére”, a Barba Negra Music Club!

Holdiay Crüe

Négy magyar zenészt, Sidd – ének (Candy Shop, Helldorado, Jolly Roger), Wank – gitár, Pocky Demon – basszusgitár (Kiss Forever Band, Jolly Roger), Endi – dobok (Hooligans), a 80-as évek elején alakult népszerű amerikai glam- rock bandának, a Mötley Crüe-nek a szeretete hozta össze és megalakították a Holiday Crüe-t.

Céljuk egyfajta hiánypótlás a magyar zenekari palettán, mivel hazánkban kimondottan Mötley Crüe dalokat játszó emlékzenekar működéséről nincs tudomásuk. Ezen túlmenően a Crüe életérzés átadása a mostani fiataloknak, illetve azoknak, akik rajonganak a Mötley Crüe zenéjéért. Lényeges számukra az is, hogy jól érezzék magukat a rajongók, persze – nem utolsó sorban – ők is színpadon, miközben kedvenceik dalait játsszák.
The Carbonfools

A zenekar valamikor 2000-benalakult dj Titusz egyik zenei projektjeként, zenekarként a 2001-es Sziget Fesztiválon debütáltak. Az első nagylemezük Poisoned Goulash címmel 2004-ben jelent meg. 2006-ban csatlakozott a zenekarhoz Fehér Balázs énekes, akivel elkészítették második nagylemezüket a Carbonheratot (2008). A zenekar azóta folyamatosan koncertezik, járja az ország klubjait és fesztiváljait, de rendszeresen fellépnek a szomszédos országokban, illetve adta már több koncertet Németországban és az Egyesült Királyságban is.

2010-re Magyarország egyik legismertebb koncertzenekara lettek és elkészítették Carbonsoul című lemezüket, aminek egyik legsikeresebb dala a Hideaway, több mint 1,6 milliós letöltést produkált a Youtube-on.

2012-ben jelent meg Carbonsweet című lemezük, ami 2013 tavaszán aranylemez lett. A zenekar jelenlegi felállása: Fehér Balázs – ének, Bicskei Titusz – dj, Fekete István – gitár, Miklós Milán – basszusgitár, a 2014-es nyári turnén pedig Hámori Benedek dobos egészíti ki a csapatot.

Holdiay Crüe
2014 09.11.
Elővételben: 1000 Ft,-, helyszínen: 1500 Ft,-

Compact Disco
2014 09.12.
19.00 Lotfi Begi – warm up set –
20.00 COMPACT DISCO
Jegyek: 1000 Ft ,- (elővételben), 1500 Ft,- (helyszínen)

The Carbonfools
2014 09.13.
Jegyek: 1000 Ft ,- (elővételben), 1500 Ft,- (helyszínen)