az én szigetem

az én szigetem köszöni szépen, jól van. teltek az évek, változott, alakult, cserélgette a színpadokat, áthelyezte törzskocsmánkat, de a lényeg, amiért szerettem nem változott. az én szigetem otthonos, puha, barátságos, nevetős és néha sírós – kizárólag csillagos ég alatt -, ismerkedős, beszélgetős, táncolós és sokat, nagyon sokat gyaloglós.
az én szigetem nem fesztiválköztársaság.

egy dolog biztos: hülyeség azon nyafogni, hogy ez a sziget már nem az a sziget, hogy régen minden jobb/olcsóbb/szabadabb/stb volt. persze óhatatlanul kicsúszik pár ilyen mondat az ember szájából, de folyamatosan ezen pörögni, szidni a jelenlegi szigetet tök fölösleges. mert, ha valakinek ennyire nem tetszik amit kap, akkor az ne menjen. elvégre senkit nem toloncoltak még be a fesztiválköztársaságba.

le lehet szokni a szigetről drasztikusan, egyik évről a másikra, de én a kevésbé drasztikus leszokást választottam, idén a teljes hét helyett csak két napot töltöttem kint, a szerdát és a vasárnapot. mindkét napot gondosan választottam meg.

a szerdára azért esett a választás, mert aznap játszott az Antilop Horror. hogy sosem hallottatok még a bandáról? hogy egy számukat sem ismeritek? ez nem lep meg. fogalmam sincs, hogy létezik-e ténylegesen a banda, én csak annyit tudok, hogy a VOLT után a szigeten sem volt Antilop Horror koncert. helyette lett Random Trip, magyarázat a változásra semmi, mintha az meg sem történt volna. a némaságra nem indok, hogy talán én voltam az egyetlen ember az egész szigeten, akit a komplett felhozatalból ez az egy produkció érdekelt igazán.
nem akarok a szerdai koncertekről írni, semmit nem hallgattam végig, kerengtem csak körbe középen, szörnyülködtem a zsúfoltság miatt, nem találtam a helyem. nemtom mitől nőtt meg hirtelen a sziget befogadóképessége, de engem az a +15-20 ezer ember kifejezetten zavart.
azért volt egy hely, ami beszippantott újra, szinte ugyanazzal a módszerrel, mint az elmúlt évben. az ember gyanútlanul és céltalanul sétálgatva betéved az opera sátorba, ahol, örülve, hogy szabad helyeket lát, megpihen egy pillanatra. aztán szedné a sátorfáját, fel is áll, de a padtól eltávolodni nem nem tud, leül újra, mert a produkció fogva tartja, annyira vidám, annyira őszinte, annyira emberi.

a másik gondosan választott nap a vasárnap, mint sziget zárás. végre nem késtem le a napi produkciót, ami szerpentinezés volt, a vártnál kevésbé látványosan. jövőre talán kerül a tömegbe pár konfetti ágyú is, sztem az sokat dobna az élvezeten.
az este nagy durranásának megint az end-show-t ígérték a szervezők, ezúttal Calvin Harris közreműködésével. hogy jobb volt-e, mint tavaly Guetta? rossz a kérdés. ilyen szintű parasztvakítás kapcsán a jóság eleve nem képezheti kérdés tárgyát. a koncert végén és azt követően okozott kisebb kavarodást, hogy a tűzijáték, meg az esetlegesen fel nem robbant töltetek miatt egyes utakat lezártak, illetve egyirányúsítottak, de legalább ez gondoskodott arról, hogy a koncertet követő órában még szóba kerüljön egyáltalán az end-show, mert más, érdemleges emlék, élmény senkiben nem maradt. szerintem, persze.

a keresett élményt, emléket a záró napon a Blues színpad és az Oláh Andor emlékére szervezett jam szolgáltatta. nagyszerű zenészek, arcukon őszinte mosollyal játszottak, olyan öröm áradt a színpadról, amit a nagyszínpad környékén nagyítóval keresve sem lehetett találni.

nem bántam meg, hogy idén egy hét helyett nekem két nap együttlét lett a sziget. jövőre a kettőből egy lesz, de az is csak akkor, ha találok valami igazán vonzót is a napi programban. ha mást nem, akkor egy kis Antilop Horrort, hátha egy év alatt sikerül kitalálni, hogy mit is játszanak a színpadon.

 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ismét Szigetes fesztiválok lehetnek Európa legjobbjai Ismét a legjobbak közt várja a végső megmérettetést négy szigetes fesztivál, a Sziget, a Telekom VOLT, a MasterCard Balaton Sound és a B.My.Lake a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards versenyében. Majd’ n...
Ép testben semmi lélek – Arctic Monkeys koncertkritika a Volt Feszti... Talán nem túlzok, ha azt mondom: óriási várakozás és felhajtás előzte meg az Arctic Monkeys első (és biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon sokáig utolsó) magyarországi koncertjét. Plusz egy nap ráhúzva a Volt Fesztiválra, külön drágább belépő, a ko...
nAgykutyák a kertben Mit nekem vihar, riasztás, él a reményhal, egyébként sem vagyok papírkutya, csak nem fogom kihagyni a ritka alkalmat, hogy Braindogsra táncolak a Kobuciban? Fotóscuccok tetejére be az esőkabát, amit persze végül hiába cipeltem. A Kobuci kertet messze...
  • Lendvay Jenő

    “a némaságra nem indok, hogy talán én voltam az egyetlen ember az egész szigeten, akit a komplett felhozatalból ez az egy produkció érdekelt igazán.”

    Nos, akkor már legalább kettő. Ugyan egész héten ott sátraztam, de igazából én is csak rájuk voltam kíváncsi. Na jó, finomítok: a másik meg a Palimo Story volt, Both Miklóssal. Persze, ők is elmaradtak valamiért. De legalább a lányom, meg a barátnője, akikkel kimentem, esténként jókat nyomoroghattak az A 38-as sátor környékén. Igen, a plusz 10-20 ezer ember mizantrópot faragott a látogatóból, a kétszáz fellépőből pedig az a kettő, akik izgalmat ígértek, eltűntek, csak úgy. Tényleg, még csak szót sem ejtettek arról, miért is…