Amennyiben a szépség Isten pénze, Kapolcson kurvára nem spórolt. Nyílnak a völgyben a kerti virágok míg borgőzpára s sörös mámor gyors egymásutánjai ébresztik az embert. Valaki zuhanyzik, valaki a rozé mellé elvétve egy kávét is kér. Nagyon sok fröccs és látnok víziók. Nyolcadik éve, hogy itt vagyok és valami tiltja, hogy távol maradjak innen.
Stoppos élmények, lehetetlen kalandok, sátrak, hegyek, Káli medence, Bruschetta, Paradicsom, a Nap süt a feleség főz! A hegedű hangja, gitár hangja, pohárkoccanás adja a ritmust, időtlen csillagok sétaközben, Hobo, Ferenczi Gyuri, mintha tegnap Kistehén koncert is lett volna, csak nagyon messze, mert rég szabadultam el Pestről, – de ott is voltam. Hol van a blues, hol van a régi nyár, az ember egyre megfontoltabb – kislány a Fő utcán traktort vezet, lehet égetünk még kerámiát, talán magunkat is, de ez itt nem számít, minden szép fájdalmat alig érzünk. A fejfájós kút vize jobban hat, mint a seduxen, hogy ki kit dug olyan mellékes. Mindenki óriás, mégis béke, leleplezetlenül akarnak valami titkot. Még nyitva is, fizetek két fröccsöt, jajj szólna valami zene, Beának baja, majd valaki elmeséli, valaki üt, valaki fogadja, lesz-e foganatja, türkiz álom (konstatálom), senki nem hisz senkinek, mégis elfogadja, botor lábak, ha megindulnak óvatost, félszegen, valami Malomsziget, valami Palya Udvar, a pályaudvar továbbra sem pálya, nem tudok elmenni. Kérek még pár fröccsöt és egy kör pálinkát, szerzek egy gitárt és fújom a szájharmonikám. Köszönöm, hogy 24 esztendeje, köszönöm KAPOLCS.
Szöveg: Zoli