Ki gondolta volna: _minden_ sikeres VOLT

Hétfő hajnalban ért véget a 22. VOLT Fesztivál, amely ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy Magyarország legszerethetőbb eseménye. S, hogy mennyire, az a rekord-látogatottságban is megmutatkozott: 5 nap alatt 120 ezren látogattak a Lővér kempingbe. Emellett a Telekom és a Ustream közös projektje okán a VOLT Fesztivál élő streaming közvetítése – négy nap során – több mint félmillió megtekintést ért el.

“Évről-évre több és több vendéget vonz a VOLT Fesztivál. Idén is meghaladta a látogatószám a tavalyit és a megszokottnál egy nappal hosszabb programra majd’ 120 ezren látogattak el” – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapító-főszervezője, hozzátéve, hogy a nagy tömeg ellenére semmilyen rendbontás nem történt.

A megszokottól eltérően, idén vasárnap is élettel telt meg a Lővérek, ugyanis az idei Brit Awards-győztes Arctic Monkeys csak ezen a napon ért rá. “Évek óta idehaza és a környező országokban is rajongók ezrei vártak arra a csapatra, amely idén a világ legfontosabb fesztiváljain headliner. Így nem volt kérdéses, hogy ha egy ilyen lehetőség adódik, érdemes akár egy nappal megtoldanunk a fesztivált” – mondta Fülöp Zoltán, a VOLT másik házigazdája. A döntésük helyesnek bizonyult, ugyanis az idei VOLT minden eddiginél több vendéget vonzott nemcsak itthonról és a környező országokból, de jóval távolabbról is.

Sopron és a VOLT neve mára végképp összeforrt. Erről a város vezetői a helyszínen több alkalommal is tanúbizonyságot tettek. Szombaton délben Fodor Tamás polgármester a helyszínen, bográcsban főtt gulyással kedveskedett a VOLT vendégeinek a Poncichter Negyedben, ahol a soproni borvidék legjobb borászai vonultak fel. A VOLT szervezői pedig egy 2,5 méter magas, 16 méteres “Sopron” és “VOLT” feliratot ajándékoztak a városnak, amely hamarosan a belvárosban kerül felállításra. Hervé Lóránt alkotására a helyszínen kortárs művészek, Soós Nóra, Verebélyi Diána, ef. Zámbó István, Wahorn András, Szurcsik József, Győri Márton és a Quimby frontembere, Kiss Tibor készítették el műveiket, a közönség közreműködésével.

A sztárok közül sokan vették ki a részüket a VOLTból, a színpadon töltött időn túl is. Amíg a rajongók órákon át a backstage bejáratánál várakoztak, a Bring me the Horizon énekese a 35 méter magas Széchenyi 2020 Élményparkból siklott le a közönség fölött.

A vasárnapi Arctic Monkeys koncert mindenki szerint igazi koronát jelentett a VOLT zárónapján. A Roskilde Fesztiválról egyenesen Sopronba érkező zenekar tagjai először távolságtartónak mutatták magukat, a koncert után azonban azonnal beleszerettek a VOLT Fesztiválba: előbb a bungee jumpig kosarából néztek körül, majd az élményparkot látogatták meg s az énekes kivételével ugrottak is a bungee-n és csúsztak is a kötélpályán. Eközben Lobenwein Norbert főszervező igyekezett meggyőzni Alex Turnert, hogy fogadja el a számára készített egyedi szobor-széket, amelyből ma már 21 db lelhető fel Sopron közterületein. Az énekes nagy örömmel vette birtokba és írta alá ef. Zámbó István alkotását.

“A VOLT igazi egyedisége talán abban is keresendő, hogy a fesztiválokon megszokott közönségen túl rengeteg család is látogatja. Nincs még egy fesztivál idehaza, de talán külföldön sem, ahol a klasszikus fesztiválközönség mellett ilyen számban fordulnának meg gyerekek és idősebbek” – mondat el Fülöp Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy a Vöröskereszt helyszíni véradó állomásán országos rekord született: a véradó fesztiválozók több ezer életet mentettek meg.

Természetesen a hazai zenészek is mindig kiemelt figyelemmel kísérik a VOLT eseményeit, és sokan a koncerteken túl is örömmel fogadják a fesztivál vendégszeretetét. Sokan jártak közülük koncertről koncertre, de volt zenekar, amely az idei nyár nagy őrületét, a Teqballt próbálta ki, a Telekom Szurkolói Teraszon. Az Animal Cannibals tagjait az MTK focistája, Újvári Izabella és páros-társa egy hatos meccs keretében döngölte földbe a Ricsipí-Qka MC duót. De ez a zenészeknek nem volt elég. Utána még ki mertek állni Priskin Tamás 44-szeres válogatottal és Vankó Imrével, a Győri ETO FC játékosával, de ez alkalommal is beleszaladtak egy vereségbe. Hatalmas focifiesztát adott elő azonban az Ocho Macho zenekar vasárnap este. A “nyolc hímből” négy jelent meg a VOLT zárónapján a Telekom Szurkolói Arénában, hogy focitudásukkal elkápráztassák a közönséget. Igazából nagy technikai bravúrokat azonban csak az énekes-frontember, Gergő mutatott be, a többiek legnagyobb fociteljesítménye eddig csak az volt, hogy remek dalt hoztak össze korábban Puskás Ferencről, Pancho címmel. Gergő azonban sziporkázott.

A fesztiválozók nagy számban vettek részt a főtámogató Telekom által szervezett játékokban, és szívesen töltötték az idejüket a Telekom Teraszon. Amellett, hogy az egyik legsikeresebb zenei helyszínnek bizonyult, naponta több százan próbálták ki az Telekom Szurkolói Arénában debütáló vadonatúj magyar találmányt, Teqballt is.

Rekordmennyiségű fotó készült Telekom #telekomcashtag elnevezésű aktivitásban, amelynek lényege, hogy élményekért, azaz a VOLTon készült és az Instagramon keresztül feltöltött fotókért fesztiválkellékeket lehetett „vásárolni”.  Az idén több mint 6500 fotó született, ez a tavalyi mennyiségnek több mint kétszerese.

Ugyancsak rekordnak számít a Telekom és a Ustream közös projektje. A Telekom szélessávú szolgáltatásaival és partneri együttműködéseivel lehetővé tette, hogy azok is részesei legyenek a fesztiválélményeknek, akik nem tudtak leutazni Sopronba. A VOLT Fesztivál élő streaming közvetítése – négy nap során – több mint félmillió megtekintéssel büszkélkedhet.

Sikeresen debütált a Green Festival projekt is. A fesztiválra érkezők kötelezően vásároltak 1-1 zsákot, amelyben, ha összegyűjtötték és leadták hulladékukat, a kaució visszafizetése mellett pólóutalványt és a környezettudatos fesztiválozó oklevelét is megkapták. Ennek az akciónak is köszönhetően a fesztivál és környéke szinte ragyogott a tisztaságtól.

A közönség napközben nyakába vehette a várost, amelynek lakói igazán nagy szeretettel fogadták őket. Szerte Sopronban VOLTos menükkel, erre az alkalomra készült ételekkel és italokkal és más kedvességekkel várták a fesztivál vendégeit. Nem véletlen, hiszen ez az öt nap a legnagyobb forgalmat jelenti Sopron és környéke szolgáltatói számára. Nem volt szálláshely, amely ne telt volna meg a városban és környékén.

Sopron vendégszeretetét élvezte Steve Aoki is. A rendkívül népszerű és naponta több helyen is fellépő művészt olyannyira rabul ejtette a város hangulata, hogy kérésére a szervezők megmutatták neki a Fő teret, a Tűztornyot, beszélgetett soproniakkal és találomra benézett néhány helyi kocsmába is. A fellépése alatt ezúttal 6 db torta landolt a nézőtéren, egy soproni cukrászda pedig büszkén hirdeti a megrendelés óta Aoki szlogenjét: “cake me!”.

Hétfőn lekerül a város jelképének számító Tűztoronyról a hatalmas VOLT Fesztivál zászló, a szervezők már úton vannak a következő eseményre, a szerdán startoló MasterCard Balaton Soundra. De most is azt ígérik: 360 nap múlva ugyanitt találkozunk. Hiszen mindenütt jó, de legjobb Sopron!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Itt a Nagyszínpad vége: a Mary PopKids zenélhet a Strypes és az Arct... Vasárnap késő este ért véget az MTVA és a VOLT Produkció “tehetségmutató” versenye az Akvárium Klubban. A döntőbe jutott öt előadó és zenekar végső megmérettetésén a pálmát a Mary PopKids vitte el. A verseny legjobbjai – pénzjutalom és az MTVA médiat...
Szent Péter zúzdájával indult az idei Volt Fesztivál – helyzet... Tegnap a nulladik napi warm-up után (részünkről ez a Borfesztivál végigkóstolását jelentette) végre kezdetét vette teljes gőzzel a Volt fesztivál. Elég eklektikus nap volt, mind fellépők, mind élmények, mind időjárás tekintetében. Hogy ez mit is jele...
csütörtök VOLT hogy mi a legmaradandóbb emlék a VOLT csütörtöki napjáról, az egyetlenről, ami nekem idén jutott? a düh. a düh, hogy lehúznak, méghozzá olyan pofátlanul, hogy az már - szinte - csodálatra méltó. nem túl szerencsés emlék, tekintve, hogy idén egy nap a...