Scream for me, Budapest! – Iron Maiden a Sportarénában

Ahogy tegnap az Aréna felé baktattam, egy dolog vált biztossá: a magyar emberek olyanok, hogy tuti, hogy minden háztartásban van elvétve legalább egy Iron Maiden póló. Kicsit szakadt, kicsit gyűrött, de Iron Maidenes és ezt a felsőt aznap este magára húzta mindenki, akit nem akarta, hogy kinézzék a tömegből. Volt kopasz, kigyúrt férfi, nyegle negyvenes informatikus, nagypapa unokával és metállady a szegecselt fickójával is, egyszóval szép kis társaság várta az angol heavy metal legjobbjait. És persze előttük az Anthraxot! 

Akiket egy jól irányzott késői belépővel majdnem teljesen sikerült is lekésnem. Az utolsó előtti számot meghallgatva azonban úgy tűnt, hogy nem nagy kár, mert a hangosítás inkább emlékeztetett egy csörgő-csattogó konzervdobozra, mint koncertre, így egy szám után fogtam magam és el is indultam sörért. Az Arénában mindig kihívás sörhöz jutni, most is vagy harminc percbe telt a dolog (vajon miért nem az esküvő kiállításon tanítják be az új büféseket a pultban? Az a közönség valamivel talán megértőbb lenne a bénázással kapcsolatban, mint a sörre szomjazó metálos torkok). Mindegy, sör is megvan, van még tíz perc kezdésig, menjünk előre!

Az Arénában erre a koncertre megnövelték a küzdőteret, ugyanis az alsó sorban lévő székeket eltüntették, így több állóhely lehetett, amit remek ötletnek tűnt: ki a franc akar ülni egy Maiden koncerten?(Tudom, akinek nem jutott állójegy.) Nos, amikor felcsendült az első szám (ez a setlisten nem jelölt Doctor Doctor volt, teljes fénynél, CD-ről betéve), kiderült, hogy leginkább senki. Egyszerre ugrott talpra mindenki, aki ülőjegyet váltott (emiatt gondolom volt is anyázás a nyugdíjas szektorban), kezdődhetett az őrület!

Az intro igazából simán elment volna egy NatGeo válogatás mixnek is, jéghegyek, cuki jegesmacik és minden, ami a Csodálatos Kutyadoki mellett elfér (itt látható néha-néha a film). Ami utána jött, az viszont már metál volt a javából! Az egész koncert a nyolcvanas évek lemezeiből építkezett (kivéve a Fear of the Dark-ot, de az is csak ’92-es), de ezek a számok még mindig zseniálisak, szinte időtlenek.

A hangosítást is sikerült megszerelni kb a negyedik számra, mondjuk úgy, hogy onnantól már kevésbé szólt szarul az egész, mert az énekkel még mindig voltak gondok, néha például egyáltalán nem lehetett hallani semmi belőle. Ha mindenképpen kukacoskodnom kellene a színpadi produkcióval kapcsolatban, akkor a vokálok hangját kell megemlíteni. Na az annyira vállalhatatlan volt, hogy akár én is énekelhettem volna a mikrofonba azokat a szövegeket (pedig már a suliban kettes voltam énekből és nem amiatt mert nem tudtam, mikor született Bartók).

Ezen kívül viszont hibátlan volt a show, mind látványilag, mind zeneileg. Volt tűz, fény és tűzijáték-orgia, az elmaradhatatlan zászló és Bruce Willis Wayne Springsteen Lee Dickinson Scream for me, Budapest! kiáltásai. És Budapest sikított is rendesen, remek és rendkívül hálás közönség volt tegnap az Arénában! Mellesleg Dickinsonnak még mindig fantasztikus a hangja, egy félrecsúszott hang sem volt egész este és mintha valami gyorsítót tolt volna a show előtt, egész végig rohangált a színpadon fel-alá, ami ötvenöt évesen nem kis teljesítmény ám! Így még az is megbocsátható, hogy párszor eltűnt a színfalak mögött egy-egy percre (ha ötven felett én is ennyit rohangálnék, engem is újra kellene éleszteni). Btw, mikor lesz végre ő is Sir?

A buli végig érdekes és látványos volt tehát, ha mindenképpen ki kellene emelni egy mélypontot, akkor az talán a Wrathchild, a tizenkettedik szám volt (bár ezt lehet, hogy amiatt érzem így, mert nem kedvelem ezt a számot), eddigre eléggé leült a műsor, itt gondolkoztam el először egy újabb sör beszerzésén.

Na, de ami utána jött az egyből maradásra bírt: túlestek a mondhatni kötelező körökön Bruce-ék, jött a Fear of the Dark és az Iron Maiden, mindkettő olyan hátborzongató volt a közönséggel előadva, hogy csak na. Mondjuk tényleg hatalmas klasszikusokról van szó, nem is értem, miért nem játssza még őket a Bartók Rádió.

Ezután már csak a ráadás volt hátra (előtte Churchill beszéd), majd három extra dal, puszi-pacsi-dobverő, és indulás haza. Kifelé menet az Always Look On The Bright Side Of Life-ra baktattunk és összegeztük: ez bizony egy kurva jó koncert volt. Nem hiába volt telt ház (meglepően sok külföldivel a nézőtéren), minden fillért megért ez a bőven több, mint másfél órás műsor. Legközelebb csak egyet kérek még a mai produkción felül: a bejáratoknál vegyék el mindenkinek az okostelefonját, hogy ne azt nyomogassa/kamerázzon vele majd’ 2 órán át, mert kibaszottul irritáló. Persze az, ha mi Instázunk egyet, az tökre rendben van. De csak egyet!

A címlapkép a netről van, az Instagram a saját művem.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

végre Beach Boys a BB monogram már többeknek bejött, gondoljunk csak az isteni Brigitte Bardot-ra, vagy a nem isteni, de talán még ezerszer népszerűbb Beach Boys-ra. lehetnek olyanok, nem is kevesen, akik életükben nem láttak egy kockányi filmet sem Bardot-tól , de a...
Robbie Williams áprilisban Budapestre jön! Robbie Williams - egyedi showman és pop ikon. Egyike a legnagyobb előadóknak, egy művész, aki küldetésének tekinti, hogy szórakoztasson bennünket. Több mint 57 millió eladott albumával és 11 millió kislemezével egész karrierje során rekordokat döntöt...
Megvan, mit kérek karácsonyra Bár kifejezetten ronda darabról van szó, van benne valami szexi. És valami metál. must have! Főleg, ha mellé rendelsz egy sálat is, te leszel a metálkirály a 4-6-os villamoson! must have too Megrendelhetőek az ocsmány pulcsikra szakosod...