Végre érkeznek a nevek az idei SZINre

Brit slágergyárossal, az Example-lel startol a Szegedi Ifjúsági Napok. Az angol énekes, rapper és producer toplistavezető dalainak, teltházas koncert turnéinak, profi zenekarának és látványos színpadi show-inak köszönhetően napjaink egyik közkedvelt fesztivál fellépőjévé vált. Example mellett fellép még a SZIN-en a szinte már hazajárónak számító Russkaja, valamint rajtuk kívül érkeznek a hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai. Fellép többek között a Punnany Massif, a 30Y, a Subscribe, a Csík Zenekar, a Honey Beast, a New Level Empire és még sokan mások. A brilliáns élő koncertekkel turnézó brit slágergyáros Example egyenesen Ibizáról érkezik a SZIN első napjára. A „Changed The Way You Kiss Me” és a „Stay Awake” című számai a brit slágerlisták éléről váltak sokak kedvencévé, de közös produkciói is jól sikerültek, hiszen készített toplistás slágert Calvin Harris-szel („We’ll Be Coming Back”), de rajta kívül dolgozott együtt a Pet Shop Boys együttessel is. „A SZIN történetében nem volt még arra példa, hogy napjaink zenei világából érkezzen világsztár, ezért esett a választásunk Example-re” – mondta el Kurucsai János a fesztivál sajtószóvivője, majd folytatta: „A koncepciónk része emellett, hogy hozzuk el ismét azt a csapatot, akit a tavalyi SZIN-en történt felmérés alapján az egyik legjobban várnak vissza a fesztiválra, ezért ismét a SZIN fellépői között köszönthetjük majd a Russkaja-t. Természetesen rajtuk kívül érkeznek a hazai zenei élet meghatározó fesztiválzenekarai. Fellép többek között a Punnany Massif, a 30Y, a Subscribe, a Csík Zenekar, a Honey Beast, a New Level Empire és még sokan mások. Mind hazai, mind pedig külföldi fellépőkkel továbbra is gőzerővel zajlanak az egyeztetések és a megállapodások, innentől kezdve tehát folyamatosan közöljük a már biztosnak mondható neveket.” Az eddigi koncert helyszíneket megtartva annyi újítás lesz idén, hogy a tavalyi Tisza Színpad átalakul Party Arénává, ahol ismert hazai és külföldi sztár dj-k és elektronikus zenei produkciók szórakoztatják a nagyérdeműt. A Tisza Színpadon eddig helyet kapó fő koncertek pedig más színpadokra, zenei helyszínekre fognak koncentrálódni. „A tavalyi felmérésekből egyértelműen kiderült, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a koncertek utáni szórakozási lehetőségekre, ezért is kap komoly szerepet az idei évben a Party Aréna. Ezen kívül kisebb buli helyszíneket is tervezünk a hajnalig tartó szórakozás színvonalas lebonyolítására” – árulta el Kurucsai János. „Továbbra is célunk, hogy az ország legjobb ár-érték arányú fesztiválja legyen a SZIN. Ezért idén is korrekt bérlet- és napijegy-, valamint vendéglátás árakkal szeretnénk megtisztelni a fesztivál rajongókat. Ennek legelső momentuma, hogy a Szegedi Borfesztiválon május 16. és 25. között villámakciónk keretében mindössze 10 ezer Ft-ért vásárolható meg a SZIN bérlet kizárólag a SZIN standjánál, a Kárász utca szívében. Egyébként a normál bérletek értékesítése is május 16-tól indul. További részletekért, aktuális információkért, újabb fellépőkért látogassa mindenki rendszeresen weboldalunkat és Facebook oldalunkat” – zárta gondolatait a SZIN sajtószóvivője.