Egy nyári fesztivál margójára – Szép álmokat Zépé!

Amikor elgondoltam, hogy megírom ezt a cikket és nem csak az emlékezetemre akartam hagyatkozni, hanem a google search-re is, akkor alig találtam valamit. A hírt, hogy nem nyit ki meg hogy más lesz helyette, sokan leírták, de az okokra, tényfeltárásra, találgatásra szinte senki nem vállalkozott, így érzékeny vagy érzéketlen búcsúról sem olvashattam sehol. A magunk módján mi megtesszük.

Ez volt az a fesztivál, amihez nem kellett sátorhelyet váltani, ahová még anyám is lejött jó párszor, aminek nem volt rossz híre, sőt kifejezetten jól csengett még találkahelynek is. Az egykori Almássy téri Nincs Pardon költözött kezdetben a Goldmann György térre Zöld Pardon néven. Volt egy feelingje a helynek, sőt még romantikája is. A nagyszínpad, a semmibe vezető kivilágított lépcső, a délután árnyékul szolgáló lombos fák, a kis tó rajta híddal és Tóbár terasszal, a rusztikus hajópadló, minden olyan otthonosnak, természetesnek hatott. Meg volt szellemisége is, sőt, talán kevés bulihelynek volt ennyire. Volt blogja videókkal, sztorikkal, képekkel, családias honlapja, olvasmányos programfüzete, normális, köszönni tudó biztonságiakkal. Ha kedvük úgy hozta tanszert gyűjtöttek diákoknak, gyerekprogramokat szerveztek, párkapcsolatok szövődtek, amit a szerelmesek padja pályázatban lehetetett olvasni, napközben volt menza, nyitvatartása a New York Kávéház városi legendáját idézte. Idővel még fejlődtek is. Aki például még a tizennyolcat se töltötte be azzal sem volt gond, mert a szülők beregisztrálták és sms-ben értesültek a gyerek hollétéről. Ez utóbbit rajta kívül nem sok szórakozóhely tudta, de meg merem kockáztatni, hogy azóta sem állt elő eddig ilyennel senki. (Bár nem egy újságíró csak részeg fiatalok állatkertjét látta ZP-ben. Nyilvánvalóan én is lettem alkoholista meg intravénás anyagos, börtöntöltelék és semmire nem is emlékszem az elmúlt tizenöt évből.) Ám amiért idejártunk azok a jó koncertek voltak. Itt láttam először a szárnyait próbálgató Vad Fruttikat, vagy a befutott Goldie-t, de szívesen jártam ide csikket a városra pöckölni, ha a Kispál lépett fel.

Egyébként olcsó volt. Mindenkinek. A vendégeknek meg a szórakozóhelynek is. És valahol itt kezdődött a tündérmese első megrázkódtatása. Az Index 2008-ban robbantotta a bombát, hogy mekkora meg nem mekkora területért fizetett bérleti díjat a Zépé és a szemközti Rio. Indult tehát az úri-mutyi kiderítése, a sárdobálás, ki kit pénzelt, melyik hely húz balra, melyik jobbra, „a” vagy „b” párt prominensei a Petőfi-híd melyik oldalára járnak gardenpartizni. Majd a 2010-es választások és az új kerületvezetés, illetve a hely bérleti szerződésének lejárata pedig előrevetítette a terület rendezését, sóval való beszórását. Tarlós és Deutsch más-más hangnemben és talán más-más szándékkal, szimpátiáját fejezte ki a Zépé iránt. Meg az a 110 ezer ember, aki a petíciót írt alá, hogy itt és ilyen formában létezzen tovább kedvenc helyük. Aztán a Duna parton zenével tűntettünk: fiatalok és idősebbek, zeneszeretők és pusztán csak felháborodottak miközben sűrűn fényképezkedtünk az ellenállás számító kis zöld polski Fiatjával. Mert bár ki ne szeretné a nemzeti lobogót, de mondvacsináltak éreztük a bezárást. Hisz addig sosem hallott magas zajszintről, elégedetlen környékbeli lakókról és sosem látott randalírozásról kellett olvasnunk. A politika és a jogi túlerő bár ez utóbbit nem nagyon bizonygatta sokáig, mégis nekik lett igazuk.

Egy híddal, némi kerületi jegyzői szívatással és egy cigarettányi sétával odébb – amit kezdetben kétemeletes hop on – hop off buszozásra is válthattam – megnyílt az új Zöld Pardon. A lágymányosis-rákóczis hely külsőre inkább hasonlított egy sivár minden árnyékot nélkülöző kőtengerre, mint egy nevében valóban a természettel kapcsolatban álló zenei oázisra. A kezdeti vizuális megdöbbenést mégis tudták a jó koncertek ellensúlyozni, a nagyobb és tágasabb helyen gyakorta egy tűt nem lehetett leejteni, de a fellépések utáni marasztalásra már alkalmatlannak bizonyult a Neumann-féle Pardon.

Ezzel egy időben a pesti oldalon ugyanúgy nehézkesen indult a Park megnyitása. Voltak olyan ismert, a Zépében is fellépő együttesek, akik mindössze a maroknyi fanclub előtt énekeltek, az akkor igen nevetségesen túlméretezettnek tűnt nagyszínpadon. 2012-ben tehát Zépé-Park 1:0. Ha valaki végiggondolta, hogy a Park milyen nyereséggel zárhatta azt az évet valószínűleg csak adósságot talált a mérlegben. Rá egy évre azonban minden megváltozott.

Reklámok és sztárok garmadája lepte el a pesti utcák buszmegállóinak citylight és a metrók óriásplakátjait. Tanakodtunk barátokkal, hogy miért megy mindenki a Soroksárira kétszer, háromszor, de olykor tízszer annyiba kerülő belépőért bulizni? Miért vannak többen Pesten, mint Budán? Csak az a tíz perc séta vitte romlásba a ZP-t vagy másról (is) van szó?

A szakmában azt pusmogták, hogy a korábbi zépés fiúk mentek át a Parknak szervezni, felületet értékesíteni, míg a Sziget csapata bevállalta az együttesek bookolását, a szerződések megkötését. Eközben a ZP-ben meredeken esett a színvonal. Ők nem menekültek előre, nem fejlesztettek, nem váltottak tulajt sem, mint Pesten, a vezetőség nem tudott egy korábbi színvonalú szervezőcsapatra szert tenni, a szellemi tőke mellett az anyagi is fogyatkozott. Támogatók is elhagyták őket így nem tudták magukat miből eleget reklámozni. Így a nyár vége felé egyre kevesebb (színvonalas) zenekar és egyre több rántott húsos kép jellemezte facebook oldalukat. Lassan a leghosszabb magyar zenei fesztivál egyben a legrosszabbá is zsugorodott. A biztonságiak a tétlenségtől valóban a kerti székekben fagyoskodtak a nyár közepén. Egy szeptemberi estén „de mit is mondtál, hogy hol játszol, Kiscsillag? Aha, ja, azt vágom, voltunk rajta nyáron, West Balkán, vagy Zöld Pardon” sorok után megkérdeztem egy pultost, mi az oka, hogy ilyen kevesen vagyunk, mert mégiscsak Lovasiék vannak a színpadon. Mire ő csak annyit felelt: – Viccelsz, ez most teltháznak számít!

Ekkor született meg tavalyi szezonzáró cikkünk boncolgatva a kérdéses jövőképet, mert a’13-as év nem az övéké volt, de már az idei sem. Még három éve féltve szerettük, aggódtunk értük, most meg pár napja a közösségin olvashatjuk megfáradt, nem túl lelkesítő búcsújukat. Ígérik, hogy idén valahol vagy jövőre ki tudja hol, de újra örökzöld lesz a Pardon. Bízunk benne. Köszönjük mi is az elmúlt tizenöt évet, a szépre emlékezünk. Az Infopark melletti terület idén azért sem marad csendes, de ez már egy másik történet.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Mi lesz veled, Zöld Pardon? Az idei nem volt nevezhető a Zöld Pardon legsikeresebb szezonjának, pár koncert alkalmával siralmas kihaltsággal találkoztunk egykori kedvelt helyünkön. Kísérletet teszünk arra, hogy megfogalmazzuk: mi miatt siklott félre az elmúlt években elég hánya...
Most akkor feloszlik-e a Die Antwoord? Hát nem! Tegnap megjelent egy interjú az Exclaim oldalán a Die Antwoord-tag Ninjával, (amit persze sokan átvettek) és ennek alapján elég egyértelműnek tűnt: 2017-ben vége lesz a zenekarnak. A feloszlás bejelentése logikusnak tűnt, hiszen ahogy a cikk is megem...
Február 1-től ez nem a mi helyünk – Sajtótájékoztató a Gödörbe... Tulajdonképpen nem is tudom miért csodálkozik bárki is? Van egy sikeres, jól működő, sokak által kedvelt, igényes programokat kínáló intézmény, de miért gondolja bárki, hogy ennyi elég ahhoz, hogy továbbra is működhessen ott, ahol ezt az egészet létr...