A legújabb Sziget bejelentés részletesen – íme egy csomó újdonság

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett – Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. Sziget Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait, újdonságokkal, változásokkal, még több látványossággal.

“Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat – nyitotta szokásos Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal. Úgy tűnik megérte változtatni, mert már most jól látszik az eredménye, hisz’ idénre sikerült látványosan vonzóbb zenei felhozatalt összeállítanunk” – tette hozzá a főszervező.  A zenei fókusz mellett tovább erősítik a látványvilágot és azokat a dolgokat – így a szolgáltatások minőségét, a rendezvény sokszínűséget – melyek, meggyőződésük szerint elősegítik, hogy a közönség egyértelműen megkülönböztethesse kedvenc fesztiválunkat az egyre erősödő nemzetközi versenyben.

A sajtótájékoztatón megtudtuk a három ma bejelentett új fellépő nevét ( Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast ), illetve azt is, hogy a 0. nap idén teljes értékű nap lesz (Anti Flag, Ska-P, Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Show-val “nyitja meg” a Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait, amit a Nagyszínpadon Deadmau5 prezentál). További bejelentések még várhatóak, például a teljes -1. nap programját még nem tudjuk jelenleg.

A Sziget egy közösségi tér igényeként, a „kell egy hét együttlét” szlogen jegyében jött annak idején létre és azóta is igyekszik ennek megfelelni. Ugyanakkor komoly kihívást jelent a szervezőknek a kezdeti családias hangulatot megtartani egy olyan eseményen, ahol ma már közel tízszer annyi látogatót kell szórakoztatni. Az idei évben ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra, egyedi élményeket kínálva, mind a nagyobb tömegek, mind a családiasabb közegre vágyók számára. Ilyen új helyszínként jön létre a Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök vagy profik, a nemzetközi rock-irodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz mellett, estéről estére. Ez a helyszín egy kicsit azt a (közösségi) életérzést igyekszik visszaadni, amit annak idején a Woodstock jelenthetett, tisztelegve is egyben a nagy fesztiválelőd idén 45. évfordulója alkalmából. A Sziget Közösségi Kert is újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, melynek más fesztiválok esetében sincs előképe. A tavaly debütált Sziget Beach – a fesztivál vízparti „közösségi tere” – már elsőre, hatalmas sikert aratott, és üde színfoltjává vált a Fesztiválköztársaságnak, így természetesen lesz idén is. Újra felbukkannak majd a Szigeten, Budapest legvonzóbb közösségi terei, a romkocsmák, továbbra is egy önálló romkocsma negyedet képezve.

A nagyobb – szintén közösségi – megmozdulásokra példa pedig, a tavaly nagy sikerű, így várhatóan idén is sokakat megmozgató látványos akciók, például a Color Party, Lufi Party illetve a Strandlabda Party, ahol egyszerre több tízezer látogató lehet aktív részese egy hatalmas, látványos performansznak. Idén újdonságokkal is kiegészül a kínálat, hiszen már Zászló Party, és Buborék Party is várja majd kora esténként a nagyszínpad előtt, az ott gyülekező tömeget.

Fotó: Sziget FB

A Sziget Fesztiválköztársaság már a rendezvény előtt is a Szitizen-közösség összekovácsolására hirdet akciót: országhatárokon átívelő játékot indítanak a szervezők, amelyben csapatok versenghetnek egymással a világ bármely részén. A Mission: Szitizen játékosai különböző kategóriákban, megannyi küldetést teljesíthetnek, az egészen egyszerűektől kezdve az igazán bevállalósakig, a legtöbb pontot összegyűjtő csapatok pedig, nemcsak az élménnyel, hanem egyedi ajándékokkal is gazdagodnak majd. Részletek itt: www.mission.szigetfestival.com

Woodstock mellett a szabadság érzésének egy másik évfordulója is visszaköszön majd a Szabadság Szigetének idei programjaiban: a szervezők figyelmüket a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulója apropóján, a világ egyik legfontosabb kulturális központjának számító, az aktuális divatot diktáló Berlin művészeti szcénájára irányítják és több helyszínen is zenei és művészeti programokkal köszöntik az évfordulót. Sőt, idén felépül a Szigeten egy 100 méteres fal is, melyet felkért street art művészek, illetve a Fesztiválköztársaság lakói dekorálnak majd ki.

Fotó: Sziget FB

Nagyobb felépítményt kap a fesztivál talán legegyedibb helyszíne, a raklapokból felépülő Colosseum, ami új helyszínre költözve, most már a Sziget „party-központjaként” várja majd a látogatókat.

Ismét szabadtéri színpad ad helyt a hazai könnyűzenei műfaj képviselőinek. A Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon, egyrészt fellépnek a legismertebb hazai sztárok, a Kiscsillagtól a The Carbonfoolsig, Péterfy Boritól a Brainsig, de ezen a színpadon mutatkoznak be a hazai zenei élet legígéretesebb feltörekvő előadói is. Este 11 után pedig, naponta más-más zenekar – pl. …and Friends, Alvin és a mókusok, Budapest Bár – prezentálásában „akusztik” koncertek töltik majd be a teret.

Idén létrehozzák a Világfalut is a szervezők, ahol egy helyre koncentrálják az eddigi Világzenei Színpad, a Roma Sátor, az Afro-Latin Színpad és Hungarikum Falu helyszíneken fellépő művészek legjavát. Emellett a látvány, a kísérő programok és a szolgáltatások kínálatának felfejlesztésével is próbálják a Világfalut még vonzóbb pontjává tenni a fesztiválnak.  Ugyanezt a célt szolgálja, hogy az Európa nevű színpadban forr össze a korábbi Holland- illetve a Mambo (olasz) színpad, kiegészülve immár más európai országok, otthonukban népszerű, de a határaikon túl még kevésbé ismert zenekaraival. És új megoldásként egy közös helyszínt, – de azon belül tematikus napokat – kapnak az ír és a blues zenék.

Fotó: Sziget FB

Az Art Zóna is olyan újdonság, mely a Sziget Fesztiválköztársaság művészeti központjaként próbálja meg egy helyre tömöríteni, a különböző képzőművészeti tematikájú, eddig is meglévő helyszíneket, azonban számos új elemmel is kibővítik. Ez a zóna, több mint száz művész számára jelent majd, bemutatkozási és közös alkotótáborozási lehetőséget, miközben a workshop-okon a közönség is kipróbálhatja a tehetségét. Szintén új elem a fesztiválon az Egyetemek Utcája. A hazai egyetemeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító helyszín célja, minél vonzóbbá tenni a külföldi diákok számára a hazai felsőoktatási intézményekben tanulás lehetőségét. Emellett idén is újra lesz a külföldiek között nagyon népszerű City Pass, a már szokásos kedvezményekkel.

A tavalyi hatalmas siker után, idén már egész szezonban (májustól – szeptember végéig) forog majd a „Sziget Eye” nevű óriáskerék, a főváros szívében. Azonban a rendezvényre érkezőknek sem kell lemondaniuk erről a szórakozásról, mert a fesztiválra egy másik kerék érkezik majd. Ahogyan azt pedig már tudtuk eddig is, a Sziget himnuszát idén az Ivan & the Parazol adja, mégpedig ez az:

Jegyelővétel még a hónap végéig kedvezményes, részletek a www.sziget.hu oldalon, itt pedig elérhető a színpadok várható programjai és a bővebb jegyinfo.