Egy nap, nem csak egyetemistáknak az EFOTTon

Péntek a rock nagy öregeivel! 30 év után ismét visszatér az EFOTT Miskolcra, ennek apropóján a fesztivál szervezői nem csupán a fiatal generációra gondoltak. A közönség az aktuális kedvencek mellett a fesztivál negyedik napján olyan kultikus magyar rock zenekarok koncertjein tombolhat majd, mint például az Edda, a P-Mobil vagy a Karthago.

Több évtizede sikeresek, koncertjeiken pedig mára több generáció együtt bulizik. Igazi rocklegendáké lesz a terep a miskolctapolcai EFOTT pénteki programjában. A P-Mobil, a Kalapács zenekar és Deák Bill Gyula mellett a Karthago és az Edda is színpadra lép.

Pataky Attila kettős érzéssel tér vissza szülővárosába.

„Már a ’80-as években is feszegettük a határainkat, a mai világban pedig még nagyobb igénye van a fiataloknak arra, hogy lehetőséget kapjanak a felszabadulásra. Akkor és most is arra törekszünk, hogy felhőtlen órákat és boldogságot adjunk a közönségnek a zenénkkel. A régi rajongók már gyermekeikkel érkeznek a koncertekre, így mára egy több generációs táborunk alakult ki” – kezdte az énekes. – „Mindig kettős érzéssel lépek színpadra Miskolcon. Egy részről otthon érzem magam, viszont a megfelelési kényszer sokkal erősebb bennem az otthoni közönség előtt. Mindenesetre nagyon várom, hogy az EFOTT-on léphessünk színpadra, szeretlek Miskolc!” – tette hozzá az Edda frontembere.

Változatlan felállásban és lelkesedéssel készül az év legnagyobb hallgatói bulijára a Karthago is, akik idén első alkalommal kaptak meghívást az EFOTT-ra.

„Harmincöt éve ugyanabban a felállásban zenélünk, ezt manapság kevesen mondhatják el magukról. Már a ’80-as évek nagy rock fesztiváljain is főzenekar voltunk, több mint 3200 koncerten vagyunk túl, de a mai napig nagy lelkesedéssel készülünk minden bulira. Ráadásul mára a közönség ollója is kiszélesedett” – mondta Szigeti Ferenc. – „Minden évben igyekszünk frissíteni a műsorunkon, így az elmaradhatatlan Karthago-himnuszok mellett mindig készülünk új dalokkal is. Július 18-ra hatalmas bulit ígérhetünk, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy idén először színpadra léphetünk a fesztiválon!” – folytatta a zenész.

Július 15. és 20. között látogass el Te is az EFOTT-ra, ahol a zenei sokszínűség jegyében az igazi rock-klasszikusokkal is együtt bulizhatsz!

EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

FEZEN 2016 – az első fellépők! A FeZen nem árul zsákbamacskát: lassan tendenciává válik, hogy az ősz kezdetével csöndfátyolba burkolózó fesztiválok közül mindig kedvenc fehérvári mulatságunk dugja ki először az orrát. Nyilvánvalóan az elmúlt hetek csodálatos napsütése ihlette meg ...
Itt vannak az első Kolorádó nevek! Ahogy tette azt az összes idei nyári fesztivál, úgy a Kolorádó is elkezdte csepegtetni az infókat az idei rendezvényéről. Illetve mi az, hogy csepegtetni? Konkrétan arcba rúgott minket egy olyan line-uppal, amit a korábbi évek főként hazai zenészekre...
Teltház és újdonságok a Fishingen Csak úgy mint tavaly, idén is már elővételben elkelt az összes jegy a Fishing on Orfűre, pedig még tartogatnak meglepetéseket a szervezők. Lesz Víziszínpad és OFF programok is természetesen, de haladjunk csak szépen sorban: Idén víziszínpaddal...