Márciusom – kedvenc dalaink a hónapban

Ezennel szabadjára engedünk egy új rovatot a Fesztblogon, melynek az égvilágon semmi célja nincs, csak annyi, hogy remek zenéket mutassunk Nektek. A szerkesztőség valamely tagja minden hónap végén átnyújt egy csokorra valót az elmúlt 30 vagy 31 napban (bocsi február) megkedvelt dalaiból. Nyilván lesznek aktualitások, friss megjelenések, de ugyanúgy előkerülhetnek klasszikusok vagy éppen rejtett kincsek is. A személyes hangvételtől ódzkodók talán ne olvassanak tovább, a többieknek viszont mindenképp érdemes, hátha e rovat keretei között jön szembe a következő csengőhang/ szakítós szám/ esküvői zene / Facebookra posztolandó kedvenc.

Frank Turner – Substitute

Életem top 10 koncertélménye közé nyugodt szívvel véstem fel Frank Turner A38 Hajós fellépését még a hónap elején. Zseni a csávó, ez már a lemezei hallgatása közben is egyértelművé vált. Ezt a dalt végül nem játszotta el, pedig hát… Egyik legjobb dala, a szövege is rafinált, néhány sokszor idézhető sorral, pl.: „But oh, what I would give, not to stumble but to really fall in love/ And I could substitute my singing for the sound of someone sleeping next to me”. Akárhányszor megyek valahova, mindig ezzel a dallal a fülemben indulok el otthonról.

Arcade Fire – It’s Never Over (Oh Orpheus)

Tavaly olyan mennyiségben érkeztek kedvenc bandáim lemezei (AM, Vampire Weekend, QOTSA, stb.), hogy nem kapott kellő figyelmet az új Arcade Fire. Persze meghallgattam párszor, felfogtam, hogy ez megint remek kis anyag lett, de nem volt időm foglalkozni vele. Pedig ha valami, ez az album megérdemli. A kedvenc a lemezről ez a dal, egy olyan riffel, ami életeket ment, ebben biztos vagyok.

Will and the People – Masterpiece

Még anno egy angol srác mutatta nekem ezt a zenekart, mint a kedvencét Youtube-on. A felvétel egy tökéletesen rögzített koncert volt (pontosan ez), és ugyan nem nagyon volt időm odafigyelni a zenére, de a háttérben szólva is feltűnt, hogy valami hipnotikus, mélyen nyugis, mégis dallamos játszanak a fura ruhákba bújt srácok. Ez volt vagy 2 éve, most pedig egyszer csak itthon üldögélve beugrott a banda neve. Will and the People! Egyből fel Spotify-ra (mert mostanában ott érnek zenei impulzusok, és jönnek szembe olyan zenekarok, akikről még sohasem hallottam, de másnap már abba sem tudom hagyni a lemezeik pörgetését), és meg is találtam Willéket. Jól emlékeztem, tényleg jó kis számaik vannak, ez viszont magasan kiemelkedik (nem csak a címe miatt). Meggyőződésem, hogyha mindenki meghallgatná reggelente ezt a dalt, mielőtt kilépnek az ajtón, egy sokkal nyugodtabb és boldogabb világban élnénk.

Arctic Monkeys – Red Right Hand

Ez anno fel sem tűnt. Pedig mi tűnjön fel, ha nem az, hogy az Artic Monkeys Nick Cave-et játszik lemezminőségben??? A dal anno még a Crying Lightning kislemez B oldalára került fel, és egyszerre van benne kedvenc ausztrálunk dalszerzői zsenije, és az akkor még kis jóindulattal tinédzsernek mondható majmok fiatalos dühe.

Royal Headache – Psychotic Episode

A tipikus „köszi Spotify!” dal. Tök véletlenül találtam rá, de már első hallgatásra feltűnt, hogy milyen jó húzása van a számnak. Aztán gyorsan rá egy csillagot, és azóta már legalább 200-szor meghallgatásra került. A banda amúgy azt hiszem ausztrál és nem lehet sokkal több rajongója mint mondjuk nálunk az Esti Kornélnak.

Kiscsillag – Ki Találja Meg?

Kijött az új Kiscsillag, amit első hallásra kifejezetten nevetségesnek tartottam. Aztán adtam még egy lehetőséget Lovi bácsiéknak, mert azért nagyon rosszat nem szoktak csinálni (bár mondjuk engem az elmúlt 2 KCs lemez néhány daltól eltekintve kifejezetten fárasztott). És lám! Azóta kifejezetten megszerettem a Szelest, ugyan van rajta néhány kapufa és zsákutca, de mellette jó pár olyan dolog is, ami megvillantja a zenekar zsenijét. Leginkább olyan pillanatok, ami miatt annyira bírtuk a Kispált még úgy az egész Lovasi életművet. Ilyen fasza nótát, mint a Ki Találja Meg?, szerintem Bandi bá nem írt már vagy 8 éve.

Joe Dassin – Les Champs-Elysées

Filmajánlat: Wes Anderson: Utazás Darjeelingbe. A filmzene is csillagos ötös, van rajta minden ami kell: tökéletes francia sanzon (ez a dal), bollywoodi, indiai pop, The Kinks, The Rolling Stones és hasonlók.

30Y – Ahogy Elképzeltem

Visszatért a 30Y. Ez alapjában véve jó hír, főleg az eléggé ellentmondásos Bezzeg A Kurva Beckek project után (nekem egyáltalán nem jött be). Csak mínusz egy fővel jött el a comeback, és a hiányzó láncszem a banda zenei lelke, Endi. Kíváncsian várom, hogy fog működni élőben a banda őnélküle, mindenestre a nemrég megjelent 4 számos EP kifejezetten kellemesre sikerült, a kedvenc a címadó dal.

The View – Tacky Tattoo

Létezik egymilló olyan indie zenekar, mint a The View. És íródott már több ezer hasonló dal. Ez nálam valahogy mégis ütött, olyan kis keserédes dalocska, amit szívesen hallgat az ember, míg reggel munkába menet, és fázik, mint a fene, mert ugyan még látszik a lehelet, de azért „nehogy már áprilisban kabátban menjek el otthonról!”.

The Veils – Another Night On Earth

Jövő hónapban The Veils koncert lesz az A38-on. Ezt a zenekart egy pár éve nagyon bírtam, sokat hallgattam második lemezüket és mikor először szembejött a nevük az A38 programját böngészve, kellett pár pillanat, míg leesett kikről is van szó. Azóta már „leporoltam” a régebbi albumokat és ismerkedtem a legújabbal is. Azon található ez is, amely valószínűleg a koncert egyik csúcspontja lesz.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Orfű mi vagyunk – ilyen volt az idei Fishing On Orfű Tegnap véget ért a 2015-ös Fishing On Orfű. 24 óra távlatából – melyből 16-ot alvással töltöttem –leülök és megírom „A” Fishing cikket. A cikket, amiben el kell kerülni a közhelyeket (pl. ez a legjobb fesztivál), a túllelkesülést és benyalást (pl. TÉ...
Tökéletes Tabán a sógoroknál – Harvest Of Art fesztivál beszám... A hétvégén rendezték meg Wiesenben (az osztrák-magyar határtól autóval húsz percre) a Harvest Of Art fesztivált. Talán ez így többeknek nem mond túl sokat, mi is így voltunk ezzel, de amint meghallottuk, hogy fellép az Arctic Monkeys is, nem volt kér...
Quo Vadis? és most már azt sem bánom… – 30Y az Akvárium... Nyilvánvalóan hálás újságírói feladat olyan külföldi zenekarok koncertjéről cikket írni, akik csak nagyon ritkán, vagy csupán egy alkalommal lépnek fel Magyarországon. Az újdonság varázsa és a hasonló közhelyek... (Bár mondjuk például az elmúlt évekb...