Segg koncertre mentem, kaja a hűtőben, ne várj meg!

Ha még nem múltál el tizennyolc, szólj má’anyádnak miket olvasgatsz!

Jött a baráti invitálás, hogy nézzük meg őket , mert nagyon betegek. És a Gyorgye című számuk, hát azon meg majd besírok.  Mindössze ennyit tudtam, meg annyit, hogy asszonyt el ne hozzam, mert inni kell, méghozzá sokat, mert úgy lesz az igazi.

Fekete inges, öltönyös, piros nyakkendős kigyúrt urak őrizték a köznyugalmat a felújított Fészek Klub bejárata előtt. Mondom Gábi haveromnak: – Számbá! És tényleg! Az aulától jobbra kubai életérzést keltő, sikkes, impozáns étteremből lüktető ritmusok szűrődtek ki, tele, borotvált, szegycsontig kigombolt élére vasalt trendi gerikkel és csinos lányokkal. De mi Gyorgyét jöttünk megnézni. Így irány balra. Az ajtón egy A4-es ragasz: Ebrúzs, Schäggg (ejtsd: Segg). Tehát megérkeztünk.  Irány a pince. Kis, ötven-hatvan embert befogadó helyiség kezdetben még szellős, töredezett zongorabillentyűket stilizáló bárpultnál páran csapatják a sört és az Unicumot.

A Beállás – össznépi beállás

Marci basszgitáros, a házigazda szerepét betöltve gondosan felügyelte, mindenki elérte-e már azt az alkoholszintet, hogy elkezdhessék a koncertet. A társaság egyik fele – ahova én is csapódtam – a kapuban füstölgött. Mivel még pontosan mindig nem tudtam mire is jöttem, egyfajta sajtóanyagot gyűjtöttem az útpadkán.  Hamar megtudtam, hogy ez lesz a Schäggg második koncertje. Egy legénybúcsú dicső túlélői hívták életre a formációt, és ha valakihez lehetne hasonlítani őket az a több százezer Youtube hallgatottságot felmutató Rózsaszín Pitbull. Tehát kőbunkó rétegzenére számíthattam. Akkor nagyjából el tudja képzelni a kedves olvasó, hova is csöppentem. Az első taktusokra lemegyek az Ebrúzs előzenekart megnézni – akinek névadásába most nem mennék bele, szerintem adja magát –  két szám után azonban a bennfentesektől megtudtam, hogy még mindig túl józan vagyok és még nem állok készen arra, ami ezután következik. Így fent iszunk tovább. Lassan mindenki a barátom. Kezdődhet a produkció.

A buli

A színpadkép a következő: egy énekes felül pókember maszkban, alul Atletico mezben Torrente szerelésben, aztán dobos meg a basszusos, ritmusgitárosos és egy KORG-os billentyűsös. Az első szám stílusosan a De kínos című. Ami arról szól, mi van ha az ember próbál teljesíteni a munkahelyén, majd az edzőteremben, aztán randizik, fizetget is de este már nem tudja házastársi kötelességeit teljesíteni, mert nem áll fel a családi ékszer: „Ko-ko-ko-koncentrálok a melóhelyen/ Hogy minden a kib@szott rendben legyen”.  Pókember minden dal után humorlabdacsokkal szórakoztatja jó népet, illetve az elénekelt szövegek nyomtatott verzióját Dévényi Tibibá módjára dobálja a közönségbe: – Amikor elmúltál negyven, nyugodtan lehettek parasztok, én például látens homo vagyok – fejtette ki a front man. A Nőgyűlölő opus megállapítja, hogy miért elviselhetetlen a gyengébbik nem, mert eléd állnak a sorban, egy hétig véreznek és a többi, de nem fajgyűlölők, és a nőnél már csak egy rosszabb vannak a férfi. A harmadik számnál Spiderman elmondja, hogy ezt a sláger szeretné elküldeni az Mr2 Petőfinek. Majd buzdítja a barátokból-ismerősökből verbuválódott hallgatóságot: – Tapsoljatok a k..va szátokat! Én meg röhögve, széttett kézzel kérdeztem magamtól: – Ez meg mi ez? Igazi kőbunkó, vállalhatatlan, ultra legalja szövegviláguk hamar magával ragadott és a gyorsan megtanulható ajtóék egyszerűségű refréneket bátran énekeltem a szintén vidám hallgatósággal.  A Schäggg a hangerővel nem spórolt, így utólag már értettem, hogy első fellépésüknek a rendőrség miért vetett végett csendháborítás miatt.

Majd a szórakozás és a hétvégi bulizás sokszínűségéről írt daluk következett. A Zsálya névre keresztelt szám volt hívatott a mariska, THC hasonlatát betölteni valahogy így: Mindent láttam,  Autóverseny az ágyam/ Óriás lettem/  A kis szobában/  Megb@sz a zsálya/ Kezd ütni a zsálya/ Meg is b@szott a zsálya/ Az anyád pics@ja. Aztán jöttek felvilágosító célzatú, úgynevezett, hogy is mondjam: buzizos számok.  Több tucatszor számoltam meg utóbbi szócskát olyan szövegkörnyezetben, mint Ramazotti, trafikos, nemibeteg, Dacia tulajdonos egészen Ricsike című szerzeményig. Utóbbi dalnál Pókember „udvarias” kérésére meg kellett fogni a mellettem álló kezét. Mivel körülöttem csak rajongók voltak, így belementem a játékba.

Aztán a srácok elkalandoztak családi és szociális töltetű gondolatok irányába. „Sok paraszt van, sok paraszt van a Felvonulási téren/ Jöttek nézni a JensonButtont, de kurv@ra én nem/ Én csak eljöttem, hogy próbáljak egy két óra hosszat/ De az egy főre jutó parasztok száma kurv@ra bosszant.” Végül a keleti szomszédokat finoman offoló dalok zárták a sort így a Gyorgye akinek barátja Vaszile és büdi a szája, valamint a visszatapsolt ­ – mert ilyen is volt – Dacia Duster másodjára is.

Összegzés

Mielőtt valaki azt hinné, hogy valami homofób, irredenta zenekarról írtam volna, szeretném leszögezni, hogy nem, szó sincs erről. Pusztán polgárpukkasztásról, valódi buli zenekarról, ami jelen van a mai könnyű zenében is, ismerjük, szeretjük, röhögünk rajta, bár ehhez képest a Bëlga vagy a Soerii és Poolek szövegvilága maga a széppróza. A Schäggg zenéjével valójában nem akar bántani senkit, pusztán társadalomkritikát fogalmaz meg a humor és a nyers szókimondó eszközök segítségével. A számok végén mindig megkapjuk a gyerekes rigmusok utáni feloldozást, azaz, hogy csak vicc volt az egész. Zenéjük hol zúzos, hol dallamos, használják a zongorabetéteket, és átvezetéseket, ahogy a vokálozás sem áll távol tőlük. Szinesítésként pedig ismert előadók szerzeményeit is felhasználják így a híres Popcorn song-ot és Tankcsapda a Fiúk ölébe a lányok slágereit is fel véltem fedezni. Eddigi munkásságukat kazettán tervezik összefoglalni. Eddig ennyike, várjuk a folytatást. Cheers!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vásott kölykök vagyunk mind – Black Lips koncertkritika Elég nagy rizikó a nyár közepén egy beltéri klubkoncertre elhozni Budapestre a Black Lips nevű, az Egyesült Államokban népszerű punkzenekart. Nézzük csak át az előző mondatot! Nyár, beltéri klubkoncert? Amerikában népszerű? Punk? Három olyan összetev...
A Mester hívei körében – Robert Cray koncertkritika Kezdjük egy őszinte vallomással: nem szeretem a blues zenét. Erre általában nyaranta jövök rá, amikor valamelyik fesztiválon délután ténfergek félig bemarva és a haverok elrángatnak Deák Bill koncertre. No Offence Bill Kapitány, tudom, hogy legenda,...
Aki szeretne visszajönni, azt engedjétek vissza – hiperkarma a... Hónapokkal ezelőtt jöttek az első hírek, hogy Bérczesi Robi (hiperkarma) több évnyi csend után újra összeáll, a városban meg is jelentek az október végi koncertet hirdető plakátok, amelyek a több mint 10(!) éve készülő új album bemutatójaként hirdett...