Most mi?! – Deep Purple lemezbemutató koncert

’91 nyarán kenutúrára mentünk az általános iskolával. A tábortűz mellett, a kisbuszból hallgattuk többek között a Perfect Stranger albumbot. Nem akartam e nélkül hazamenni . Kölcsönkértem a sofőrtől aztán rongyosra is hallgattam. Megígértem persze neki, hogy visszaadom. Még mindig nálam van. Tanulság: Ne adj kölcsön jó rock albumot egy serdülőnek, mert ha még jól nevelt sem adja vissza!

Akik vagy akinek szülei szeretik a jó rock zenét, nekik nem kell bemutatni az együttest, akik viszont nem ismerik joggal tehetik fel a kérdést, hogy ki is ez a Deep Purple? Egy ’68-ban az angliai Hertfordban alakult hard és progresszív rock zenét játszó banda. A számos tagcserén, megszűnésen, majd újjáalakulás után a zenekar még mindig alkot és létezik és olyan slágereket adtak a világnak, ami alól senki nem vonhatta ki magát a rock (h)őskorában.

Tehát jó érzésekkel mentünk az Arénába anyuval. Nem csak mi voltunk családilag jelen. Jó pár rajongót, – köztük ismert zenészeket – láttam gyermekével. Átlagéletkor olyan 58 körül volt. Sok férfi kevés nő, mintha egy fordított The Carbonfools koncerten lettem volna. Meghallgattuk Vitáris Ivánt és bandáját. Mutter kérdezte is, hogy ezek a kölykök szoktak-e lenni a Szigeten, mert megnézné őket máskor is. Na, ez az igazi elismerés a Parazolnak. A srácok betöltötték a stadiont pszichedelikus előjátékukkal, megidéztek valamit a Purple korai korszakából.

Majd átállás a színpadon és én fröccs után néztem. Na, az vicces volt. Félliteres PET palackban megveheted az ásványvizet, mint szódát aztán mellé a bort és már kész is az itóka. Rozé nincs, nem is szokott lenni.  A maradék bubis víz, – bár a Tiéd – nem viheted el csak pohárban. Röhögök. Ők kényszeredetten mosolyognak. Megígérik, hogy a víz megvár, jöjjek vissza érte.

Készítettünk pár fotót a kivilágított küzdőtéren Deep Purple felirattal a háttérben. Villany leó. Némi szimfonikus intró után Ian Gillan, az énekes besétált a színpadra mackónadrágban. Ezen nem is tudtam magamat túltenni a koncert végéig. Két-három szám elteltével pedig „hawaii mintás” virágfüzérrel a nyakában tért vissza. True story! A dalok közötti átvezetésekben indokolatlanul sokszor hátrament, eltűnt. Egy ilyen alkalommal a dobos mögötti paraván mögül női bugyiknak látszó piros és fehér tárgyakat dobált felfele. Ezt most mi?! – kérdeztem anyámtól. Mintha Gillan nyugalmas, nyugdíjas portugál konyhakertjéből egyenesen a színpadra érkezett volna bohóckodni. De láthatólag ő élvezte a dolgot. Ezek szerint így mulatnának a nyugdíjasok? Ám hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának! Nézzük mit kapott a fülem!

Természetesen az új album kapta a főszerepet. Nem mondom, hogy ezt albumot úgy fogják emlegetni, mint a legjobb munkájukat, de kellően rockos volt és nem tért le a purple-i útról. Nem kellett azonban lesajnálnom, mint számos őszes előadót, aki úgy gondolja, hogy még hetvenhez közel odacsap egyet. Már Gillan hangja sem a régi, de nem maradt alul azoknál az ikonikus visításoknál, de tény hogy nem úgy szólt, mint annak idején. Steve Morse szólójátéka parádés volt, igaz az imprók tűntek inkább megtervezettnek, mint szívből jövőnek, de tátott szájjal néztem gitárjátékát az biztos. Egyébként mindenki kapott pár percet a színpadon, mikor is bemutathatta tehetségét. Jon Lord 2002-es kilépése után, aki a Hammond ura volt, Don Airey kapta a billentyűs szerepét. Tartotta is magát az ősi repertoárhoz és klasszikus darabokat adott elő két zúzos szám között. Mivel hazánkba látogatott, adva volt egy kis Monti csárdás, a közönség nagy tetszésnyilvánítása mellett.  Az őstag, Ian Piace, aki régen simán felgyújtotta dobszerkóját a bulik végeztével, most fluoreszkáló dobverőivel a vaksötétben nyomott egy szólót. Bár nekem ez a fajta produkció inkább tűnt mulatságosnak, mint botrányosnak. Az egyetlen skandalum az volt, hogy egy hölgy balett táncosra itta magát és a Deep Puple-lel egy időben, a férfi vécében a piszoártól a csapig adta elő a hattyú halálát sokak örömére. Magyarul semmit sem látott a koncertből. Sajnálhatja.  Ezúton küldöm neki Strange kind of woman számot, amit még mindig hitelesen adtak elő a fiúk. Az új album bemutatása közben rendre felcsendültek a nagy slágerek a ’80-as évekből. Ezért óriási élmény volt tehát hallani a Perfect Strangert című számot élőben. Természetes az igazi őrület majd másfél óra elteltével indult be, amikor megszólalt a világ egyik leghíresebb gitár riffje felvezetve a Smoke on the watert.

Egy biztos, a nagyapó korabeli rockerek példát mutattak. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy még mindig ennyien kíváncsiak rájuk, és évente húsz-harminc fellépésük van. Pár éve rögzített koncertjeiknek milliós nézettsége van az ismert videómegosztón. Várjuk tehát őket vissza szeretettel.

További képek a FB oldalunkon, erre!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Szerkesztői változat – Editors a Barba Negra Music Clubban Az A38 Hajó programszervezői gondoltak egy merészet, és elhívták ismét Budapestre a 2000-es évek indie hullámának egy zászlóshajóját (és kapacitásbeli okokból a helyszínnek a Barba Negra Music Clubbot választották). Az a zászlóshajó már igen messze s...
Supernem évzárás az Akváriumban Nemrég a Quimby PeCsás koncertje kapcsán feltettük a kérdést: lehet-e izgalmas a sokadik koncert Kiss Tibiék társaságában? Ez mondat esetünkben a Supernem kapcsán is aktuális lehet, jól be is számolunk a 27-i Akváriumos koncertjükről a hajtás után. ...
2*6,5 – félszombat kölykökkel érkezel, halál fáradt vagy, lábad mindent akar, csak állni nem, derekad leszakad, kezeden még festék foltok, de mit számít mindez, ha quimby lesz? ruhatár után alkoholt vételeztek, lapos tartalmán osztoztok, fél óra sem kell és fáradtság, ...