Lengyel-magyar alternatív legendák találkozása az A38-on

A két legendás alternatív zenekar, a Víg Mihály nevével összefonódott magyar Balaton, és a Marcin Świetlicki krakkói költő nevével fémjelzett lengyel Świetliki közös koncertet ad a Hajón, amit egy nagy sikerű közös wrocławi fellépés előzött meg.

A Świetliki (Szentjánosbogarak) az egyik legkultikusabb lengyel underground zenekar, amely 1992-ben alakult Krakkóban. Zenei-költői világuk, amelyben egyszerre fellelni rokon szálakat Brecht, Nico vagy éppen Lou Reed világával, szerény besorolásuk szerint az énekelt költészet és az alternatív zene találkozásából született.

Az énekes-frontember Marcin Świetlicki népszerű költő jóformán valamennyi dalszövegük szerzője, aki költeményeit a zenei alapra mindig más hangulatban, ihletben, hangsúlyokkal adja elő. A zenekar másik meghatározó szemályisége Grzegorz Dyduch basszusgitáros, valamint 2005 a zenekar rendre visszatérő vemdégfellépője Bogusław Linda énekes.

A zenekar közel kétszáz jobbára legendás koncertet tud maga mögött. Az egyik ilyen a Balatonnal közösen adott fellépésük volt 2013 novemberében Wroclawban.

A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseket zenésítettek meg és adtak elő diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában valamint a Kassák Klubban. Ekkor közreműködőként az együttesben fellépett Königh Péter (szájharmonika, ének) és Hajnóczy Árpád (szaxofon). Első koncertjüket az URH együttessel adták közösen 1980 szeptemberében egy pszichiátriai ambulancia udvarán.

A 1990-es évek végétől a Balaton egy még újabb felállásban ef Zámbó István együttesével és fúvósokkal kiegészülve koncertezett. Ekkortól főként klasszikus nyolcvanas évekbeli sanzonjaikat, Trabant és Neurotic számokat játszottak, kiegészítve 1996-os dalokkal és a Hungária (együttes) pár számának csak a Balatonra jellemző melankolikus, szomorkás feldolgozásával.

Az, hogy a 2000-es évek második évtizedében az együttes még létezik és rendszeresen koncertezik, önmagában is jelzi, hogy a körülötte kialakult kultusz nem vesztett erejéből, és ezen még olyan események sem változtattak, mint például az új Balaton meghatározó alakjának, Döncinek a kiválása. A közönség szeretete és az elismertség azért sem meglepő, mert a Balaton alakulása után 30 évvel még mindig az a kis klubegyüttes, ami annak idején volt.

Swietliki (PL), Balaton

2014. február 27., csütörtök 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő

Koncertterem

Jegyárak: 1500 Ft., elővételben: 1000 Ft.