Ha Csak Egy Koncertre Mész El Tavasszal, Ez Legyen Az! – a Frank Turner dosszié

Ki az a Frank Turner?

Egy angol dalszerző-énekes arc, aki egyrészről a könnyűzene negyedik leghíresebb Turnerre (Alex, Ike és Tina után), másrészt egy olyan zenész, aki viszonylag rövid idő alatt jutott el a Black Country legmocskosabb kocsmáinak félhomályától a Wembley-ig, úgy hogy gyakorlatilag semmit sem áldozott fel abból az értékrendből, melyet magáénak tudhatott, mikor először megragadott egy nejlonhúrost. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Frank, aki a nyári fesztiválok szervezőitől rendre headliner pozíciót kap, még mindig visszaír szinte az összes neki küldött e-mailre, és honlapján külön topikban válaszol sűrű bocsánatkérések között arra, hogy a legdebilebb kérdésekre nem mindig jut ideje. De erről majd később!

What’s the story?

Frank Turnerrel kapcsolatban nem felejtik el megemlíteni soha, hogy középiskolai osztálytársa volt Vilmos herceg, pedig valószínűleg annak az osztálynak ő az a tagja, aki legkevésbé van rászorulva arra, hogy ezt beleírhassa az életrajzába. De fun factnek megteszi. Az ifjú guitar hero egy Million Dead nevű bandában kezdte még 2001-ben, amely az akkor oly divatos post-hardcore hullámot igyekezett meglovagolni. Azóta is gyakran megjelennek az ezredforduló kedvelt stílusai Turner szövegeiben és dalaiban (úgymint punk-rock és az említett hardcore). 4 évig működött az említett banda, aztán a srácok úgy döntöttek: külön utakon folytatják. Nos, összehasonlítva a Million Dead életművet Frank 5 szólólemezével, mi ezt a legkevésbé se bánjuk.

2005-öt írtunk éppen, amikor az egykori zenekara vége felett nem sokáig búsuló zenész felvett egy EP-t Campfire Punkrock címmel, majd a maga köré gyűjtött zenészhaverokból összerántott kísérőzenekarát, a The Sleeping Souls-t. Első szólólemezét Sleep Is For The Week címmel (vigyázat, a szójátékok még visszatérnek a jövőben!) 2007-ben adta ki, 2 év folyamatos turnézást követően.

Ekkor még egyáltalán nem számított ismert előadónak hazájában sem, kis klubokban játszott, egy tavalyi Q Magazine-ban arról mesélt, hogy örült, ha a gázsiból futotta vonatjegyre hazafelé meg valami reggelire. A debütalbum után sem tudott az örökmozgó Turner a seggén maradni, folyamatosan koncertezett, egy év alatt összehozta második albumát (Love & Ire Songs), amely talán a legjobban sikerült anyaga eddigi diszkográfiájában. Ezt is hosszas turnézás követte volna, de ezen a ponton Frank szervezete azt mondta, hogy ácsi, és gyomorbántalmak miatt néhány hónapra le kellett állnia és jó néhány showt törölni. Neki természetesen a felépülés után első dolga volt, hogy az elhalasztott bulikat bepótolja egytől egyig.

Innentől már az Egyesült Államok is elkezdte kifejezni érdeklődését Frankünk iránt, elkísérte a The Offspringet és a Green Day-t is egy-egy amerikai turnéra. Közben pedig íródtak folyamatosan az új dalok, melyek szépen lassan lemezzé álltak össze, szám szerint a harmadikká: Poetry of the Deed (2009). Innentől számíthatjuk valóban fesztiválkedvencnek Turnert, Európában is egymás után kapta a meghívásokat, és jó szokásához híven utazásai során sem nagyon engedte a gitárját, ennek köszönhetően 2011-ben jött mentrendszerűen a következő album (England Keep My Bones). Sőt, emellett volt ideje újabb dolgokba belecsapni, egyrészt elindított egy mellékprojektet Mönköl Hörde néven a régebbi Million Deades arcokkal, amelyben végre ismét hódolhat kedvenc bűnös szenvedélyének, a harcore-punk zenének. Ja, és mellékesen piacra dobott egy saját nevével fémjelzett sört, mert miért ne?

És el is jutottunk 2012-höz, mely a zenész életének valószínűleg legfontosabb éve volt. Kétszer is megjárta a Wembley-t, először a 12 ezer fős  Arena-t, mely koncert nem csak a legújabb lemez turnéjának betetőzése volt, de egy remek koncert DVD is készült belőle, másodszorra pedig a londoni olimpia nyitóünnepségén a majd százezres stadionban  adta elő Still Believe című dalát, nagyjából 900 millió TV néző szeme láttára.

Live From Wembley

És most?

Nos igen, és ez a csávó fog nagyjából 500 ember előtt koncertezni márciusban Budapesten. Ugyanis tavalyi Tape Deck Heart című lemezének európai turnéján kis hazánkat is útba ejti Frank Turner, mi pedig nem győzünk elég hálásak lenni ezért az A38 Hajó szervezőinek. A kérdés nyilván felmerült már azok számára, akik még életükben nem hallottak egy dalt sem ettől az előadótól: mitől olyan nagy szám?

Nos azért mert ő egy igazi self-made man, aki az első tábortűz körüli gitározástól a Wembley-s nagykoncertig magát építette fel. Ehhez kellett jó adag tehetség is, de szerencsére ezzel jócskán el van eresztve Frank. Dalai gyakran eltávolodnak az egy szál gitáros-romantikus vonalról, néhol fel-felüti a fejét az örök kedvenc punk és zúzósabb rockzene, máskor meg kíméletlenül betolakodik a zongora, hogy összetörje a szívünk. Bármennyire is feszegeti saját stílusának határait, Turner dalai néhány taktus után felismerhetők, ha másról nem a jellegzetes szövegvilágról (és persze erőteljes énekhangjáról). A dalok néha a legbonyolultabb témákról és szituációkról szólnak (tényleg nem csak a „szeretlek, te nem szeretsz és én ezért szomi vagyok” a mondanivaló), a giccset messziről elkerülve, a legátlagosabb szóhasználattal, profánul de mégis tökéletesen. Barátság, öregedés, személyiségünk változása, milyen az, ha sok a barátunk, csak egyáltalán nincs időnk rájuk, milyen az, amikor ők szarnak a fejünkre, stb.

Ilyenekről énekel ez a fickó, aki idő közben hiába érte el szinte a legtöbbet, amit egy nyakba akasztott gitárral el lehet, de közben maradt közvetlen a rajongóival és nem bír a seggén maradni. Honlapján külön elnézést kér az angol követéitől, amiért sajnos otthon már csak nagy stadionokban tud játszani, mert máshova pillanatok alatt elfogynának a jegyek, ő pedig nem szeretné, hogy bárki is kimaradjon a buliból. De ne aggódjatok! –nyugtat le mindenkit Frank- pár év múlva már nem leszek ilyen népszerű, akkor megint a kedvenc kis klubunkban találkozunk és jól berúgunk a koncert után. Addig pedig az angolok csak irigykedhetnek ránk, magyarokra (na ezt de rohadt fura volt leírni), amiért március 6-án lesz egy –szinte- privát Frank Turner koncertünk kedvenc nemzeti hősükkel. Nekünk pedig kutya kötelességünk megtölteni az A38 Hajót.

Frank Turner & the Sleeping Souls

Előzenekarok: Ducking Punches, Andrew Jackson Jihad

2014.03.06. 20:00

A38 Hajó

Jegy: elővét 3900 Ft, helyszínen 4600 Ft

Facebook event errefelé.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hobó újra vadászokat hajt ha meghatározó előadókat és albumokat kellene felsorolni az elmúlt évtizedekből, akkor Hobó és a Vadászat mindenképpen benne lenne a listában. nem viccelek, ha van valaki köztetek, aki nem tudja miről beszélek, az nagyon gyorsan kattintson ide, és ál...
A legizgalmasabb fesztiválkoncertek idén – második rész A jó múltkor örvendeztünk, milyen fasza kis koncertek várnak ránk idén is a fesztiválszezonban. Egészen pontosan 10 olyan bulit gyűjtöttünk ki, amiket nagyon nem érdemes kihagyni. Jó, egy kanári-szigeteki hesszelés a csajoddal talán mentség lehet. Az...
Év eleji haldoklás, avagy a semmi és ami azon túl veszik a kék habok... Itt az idei év első hétvégi programajánlója! Végre belevethetjük magunkat a hedonizmus Flaming Lamborghini koktélok lángnyelveivel bélelt vermébe, és felszállhatunk a megállíthatatlan YOLO Expresszre. A probléma csak az, hogy ezen a hétvégén a városb...
  • mgyuri

    a dvd-s Wmbley azért nem a stadion, hanem az Aréna: http://en.wikipedia.org/wiki/Wembley_Arena
    persze így sem rossz.
    a csávó sem, de inkább három nappal előtte pezsgünk a hajón

  • Csingasz

    igaz, igaz. átírtam. köszi! anna calvira is megyünk, of course