A Millenárisra érkeznek idén is a hazai gasztro-világ legjobbjai

Idén május 30. és június 1. között várja a gasztronómia szerelmeseit a hazai gasztro-fesztiválok egyik legnívósabbja, a Gourmet Fesztivál.  A Millenárison ismét felsorakoznak majd a legjobb hazai éttermek, borászatok, cukrászdák és a gasztro-világ más jeles képviselői. Míg tavaly a gulyás állt a kínálat középpontjában, idén a rakott krumpli minél változatosabb elkészítése foglalkoztatja majd – a saját fogásaik bemutatása mellett – a séfeket.gourmet_logoA Sziget Szervezőiroda által jegyzett Gourmet Fesztiváltól az elmúlt években megszokhattuk már, hogy a legjobbak bemutatására törekszik, legyen az étterem, kézműves finomságok gyártója, cukrászat, borászat, sörfőzde vagy bármi, ami szem s szájnak ingere. Tavaly már 100 kiállító finomságait kóstolhatta meg a több mint 12 000 érdeklődő, idén pedig még ennél is több kiállítót és vendéget várnak a 3 napos rendezvényre.

Gerendai Károly, a rendezvény megálmodója örömmel nyugtázza, hogy a Gourmet ma már azok “zarándokhelye”, akik egy időben és egy helyen szeretnék kipróbálni a hazai gasztronómia élvonalát. “Válogatott, speciális kínálatunk egy helyen mutatja be az ország számos pontján jeleskedő mestereket és külön megtisztelő, hogy sokan közülük csak nálunk vállalnak vendégszereplést” – mondta Gerendai.

A Gourmet – immár második éve – a változatos és többnyire modern kínálat mellett egy-egy hagyományos ételt is fókuszba állít. Míg tavaly a séfek a gulyás tematikáját járták körül, addig idén a rakott krumpli kerül terítékre, a szakácsok elképzelései szerint változatosan újraálmodva.

A Gourmet kiállítóinak köre is tovább bővül, ezúttal – túl azon, hogy a szervezők ismét nagyot merítenek az itthoni ízek legjavából – már a nemzetközi konyhák hazai reprezentánsaira is kitekintenek. Ennek keretében bemutatkozási lehetőséget kapnak a hazánkban működő, legjobb külföldi konyhát vivő éttermek, s teret kap a minőségi street food is.

A népszerű gasztroszínpadon pedig idén is rengeteg programmal, hazai és külföldi sztárséfek bemutatóival, főzősulival, kóstolókkal várják a nagyérdeműt.