Szólj a többieknek is, este koncertre megyünk! – hétvégi programajánló

Év elején általában még nagyítóval kell keresnünk a programokat, ám így, az első hónap elteltével könnyűszerrel válogathatunk, hova is menjünk. A zenekarok naptára szépen telítődik, folyamatosan kerülnek ki az új koncertdátumok. Szóval, ha eddig annyira nem erőltettük meg magunkat a koncertezést illetően, épp itt az ideje a hét utolsó napjait felpörgetni. Nem fogjátok megbánni, ha az otthonülős nyugdíjas üzemmódból átkapcsoltok rock’n’roll-ba. A képlet egyszerű: ki a szobából, öltözzetek melegen (kint a télnek megfelelő idő uralkodik), szóljatok a többieknek is, és irány a koncert.

Kerestem nektek néhány alternatívát a hétvégére, lehet válogatni.

január 30. (csütörtök) :

A Gozsdu Manó Klubban a Republic zenekar egykori alapító tagja, Tóth Zoltán exkluzív estjén vehetünk részt.

A Kiscsillag dobosa, Mihalik Ábel Drastik Putto nevű zenekarának második születésnapját ünnepli és ünnepelteti a Bordó Bisztróban.

A Kuplung „duplaestés gitárflash”-nek ad helyet, ahogy ők írják: „Friss magyar gitárzene, kilépve a sablonos unalom árnyékából. Fiatal bandák mutatják meg, hogy itthon is van kiért rajongani.” Csütörtökön a Demjén Hirst, a Néhai Bárány és a Middlemist Red hódítja meg a közönséget, pénteken pedig a Verőköltő és a Teslavox veszi be a színpadot. Azt mondtam már, hogy mindezt ingyen?!

január 31. (péntek) :

Különlegesnek ígérkezik a Zorall 12. születésnapja a Barba Negra Music Clubban. Tizenkét év azért mégiscsak tizenkét év, ráadásul a szülinapi bulit farsangi mulatsággal fűszerezik meg. Aki úgy érzi, még nem nőtt ki a beöltözősdiből, bátran aggassa magára a ruhákat a „Kamionosok és plázacicák” szlogen jegyében. A zenekar egyébként Addams Family-ként csap a húrok közé az est folyamán.

Az indie hullámot lovagolhatják meg azok, akik a Gozsdu Manó Klubban töltik az estét, ugyanis a Carbovaris és a The Immigrants zenekaré lesz a főszerep.

Egészen elképesztő programmal várja kedves közönségét az Anna & the Barbies. A nem mindennapi zenekar egy farsangi bált álmodott meg, a Gödör Klub falai között tartandó ’ereszd el a hajam’ a „Shakespeare a Marson” elnevezést kapta. Beöltözni ugyan nem kötelező, de badarság lenne kihagyni a lehetőséget, hogy azzá változzunk át, akivé vagy amivé akarunk. Annáékat ismerve pedig ezen az észveszejtő estén tényleg csak a képzelet szab határt.

Két napra Dunaújvárosba költözik a Vad Fruttik és a Heaven Street Seven legénysége. A Galériában adnak koncertet pénteken és szombaton.

A személyes kedvenc hétvégi programom helyszíne Székesfehérvár. A Petőfi Kultúrtér a hamisítatlan rock & roll-tól lesz hangos péntek este. Három szenzációs zenekar gondoskodik a felhőtlen hangulatról. A Blahalouisiana számára különösen fontos koncert lesz, hiszen hazai pályán játszanak. Színpadra lép a pszichedelikus-rock zene képviseletében a Middlemist Red, és energiabombákat dobál a közönségbe a páratlan Néhai Bárány.

Egyszóval ez a kihagyhatatlan kategória.

február 1. (szombat) :

Hatalmas farsangi mulatságba invitál mindenkit a Maszkura és a Tücsökraj. A Muzikum Klub & Bisztró-ban tartják a beöltözős koncertet, szóval jelmezeket elő!

Az autentikus rock’n’roll szerelmeseinek kedvez a szombat este. A Mystery Gang fenekestől felforgatja a kedélyeket a Gozsdu Manó Klubban. Garantáltan olyan rockabilly koncertet kanyarítanak a nagyérdemű elé, hogy még az is táncra perdül, aki ez idáig ennek a műfajnak még csak a közelében sem járt.

A Pál Utcai Fiúk lefelé veszi az irányt, a zenekar Pécsre látogat. A helybélieknek, a PUF rajongóknak, és az éppen errefelé tartózkodóknak szól az üzenet: kvázi kötelező megjelenni az Est Café-ban.

Egyre több koncertdátum lát napvilágot, a zenekarok szépen lassan ismét beveszik az országot. Bár a január eléggé parkolópályára tett hónap a koncertezést illetően, készíthetjük magunkat arra, hogy hamarosan dúskálhatunk a jobbnál-jobb programokban.

Zúzós hétvégét kívánok mindenkinek!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Jótékonykodj a Carbonfoolsszal! Egy hét múlva Karácsony. Történetesen most minden és mindenki ekörül forog. Dekorálunk, vásárolunk, sorban állunk, vásárolunk, sütünk, főzünk, vásárolunk. Az ünnepi készülődések szinte minden időnket és energiánkat felemésztik, és még az utolsó pilla...
Bárányokkal érkezik a Mikulás a Manóba! – programajánló Bár még híján vagyunk a hópelyheknek, rövidesen beköszönt a nagybetűs tél, és közelegnek az ünnepek. December 6-án bárányok húzzák a Mikulás szánját a Manóba. Nos, nem egy újkeletű meséről van szó, amiben összekutyultuk a fabulák szereplőit, csupán e...
Heti programajánló – július 9.-15. Ebben az elviselhetetlen hőségben valószínűleg a legélhetőbb hely a hátsó kertbe felvert kismedence, amely félig jéggel- félig vízzel töltve megfelelő menedék lehet a 40 fok és a Nap gyilkos sugarai elől. A szerencsésebbek (?) a jövő hét közepétől a ...