A tavasz 11 pillanata – a legizgalmasabb koncertek 2014 első feléből

Valószínűleg már mindenki észrevette, de aki esetleg még a szilveszteri gina-tonic hatása alatt van, annak jeleznénk: már 2014 van! Így itt az ideje felmérni, mit tartogat számunkra az új esztendő. Sajnos pénzenergiát nem tudunk küldeni, és azt sem tudjuk garantálni, hogy a következő buliból egy dögös szőkével (legyen csaj vagy pasi, ki-ki válasszon ízlése szerint) mentek haza. Annyit viszont megtehetünk, hogy megmondjuk, melyek lesznek a legizgalmasabb koncertek a következő fél évben, szóval naptárakat elő, mert ezeket a bulikat nem, hogy kár kihagyni, de egyenesen bűn.

Kik? Monster Magnet, pszichedelikus rockban és ehhez szomszédos műfajokban vitorlázó amcsi zenekar

Mikor? január 29-én

Hol? A Club 202-ben (eredetileg A38-os szervezésről van szó, de mivel Artemovszk Kapitány egyelőre Komáromban wellnessezik, az egykori Wigwamban rendezik a szeánszot).

Miért? Azért mert Dave Wyndorf és bandája nem mai eresztés ( 25 éve nyúzzák a húrokat), de még mindig nem falunapokra, meg pár száz fős céges bulikra járnak haknizni. Többször döngölték már a földbe a hazai fesztiválközönséget (a Szigeten és a Volton), alkalomról alkalomra bizonyítva, hogy ugyan nem igazán akaródzik nekik alkalmazkodni a legújabb zenei trendekhez, de igazából miért is tennék? Tavaly kijöttek kilencedik EP-jükkel, amely az elmúlt 7-8 év legjobban sikerült anyaga, igazi back-to-basics cucc, amely beszippantja a hallgatót az első pillanatban, és csak a lemez utolsó pillanataiban ránt vissza a földre. Valami ilyesmit várunk a januári budapesti bulitól, ahol a közönség felfűtéséért a japán doom metál (!!!) banda, a Church of Misery és a magyar Ozone Mama lesz a felelős.

Mennyi? Elővételben 4990 pénz.

Kik? Cold Cave, vagyis Wesley Eisond szintipop, darkwave huszár, Dave Gahan leszármazott és zenész cimborái

Mikor? január 29.

Hol? Gozsdu Manó Klub

Miért? Sajnos a Cold Cave budapesti miséje egy estére esik az imént emlegetett Monster Magnet koncerttel, így az igazán igényes zenebuziknak választaniuk kell. Nem mondanánk, hogy a döntés könnyű, és ezt csak részben enyhíti, hogy a Cold Cave majd júniusban visszatér hazánkba a Nine Inch Nails előzenekaraként. Mind tudjuk, hogy az Arénában előzenekarnak lenni nem túl hálás feladat (ezzel egy időben meg mégiscsak óriási megtiszteltetés Trent Reznoréknak bemelegíteni a színpadot), és Eisond zenéjének meg biztosan kifejezetten jót fog tenni a klub hangulat és a szűk tér, amit a GMK pincéje (barlangja) garantál. Így ezt tipikusan melyik ujjunkat vágjuk le szitu, a Cold Cave rajongókon kívül a gitárzene helyett a szintiket és kütyüket preferáló, cipőjüket szívesen bámulóknak mindenképp kötelező programként írjuk elő a koncertet.

Mennyi? 2900/ 3500 Ft

Mi? Fekete Zaj

Kik? VHK, Mátyás Atilla Band, Hangmás, Wattican Punk Ballet és még sokan

Mikor? február 8.

Hol? Dürer kert

Miért? Mert ez lesz az utolsó… Sajnos úgy tűnik nem lesz több Fekete Zaj, pedig a fesztivál üde színfolt volt az egyen-fesztiválok tömegében, egy olyan esemény, ahol mutatott valamilyen irányba a program, nem csak annyi volt a szempont a műsor összeállításánál, hogy mindegy, csak hangos legyen. Tavaly már a szabad térről zárt térbe kényszerültek a szervezők, idén pedig már odáig fajultak a dolgok, hogy az utolsó FZ-ra készülünk. Így hát nincs más tennivaló, méltán búcsúztatni az eseményt, csak a szépre és a jóra emlékezni és még egyszer eszméletvesztésig bulizni. A lineup minden igényt kielégítő, így minden adott, hogy szépen vegyünk búcsút a Fekete Zajtól.

Mennyi? január 31-ig 3000, február 01-ig 3500 pénz

Kik? Deep Purple, legendás rockzenekar

Hol? Papp László Budapest Sportaréna

Mikor? február 17.

Miért? Ezt nem kell nagyon ragozni: mert ők a Deep Purple! Meg ezért.

Mennyi?  10.200-15.200 Ft

Ki? Anna Calvi, angol dalszerző énekeshölgy, nagybetűs ELŐADÓ

Hol? A38

Mikor? Március 3.

Miért? Az Anna Calvihoz hasonló kaliberű előadókra szokták azt mondani: különleges hangvételű dalokat írnak. Illetve azt, hogy kivételes előadói képességekkel rendelkeznek. Ezek azért elég semmitmondó szuperlatívuszok csak, de az tény: Miss Calvi valami olyasmit művel, ami nem megszokott női előadóktól manapság. Sehol egy twerkelés, egy kivágott fellépőruha, de még egy cuki kiskosztüm és némi affektáló éneklés sem? Nincs, csak a dalok, erőteljesen, zúzósan, feszesen előadva. Nem véletlenül csapott le a hölgyre pályája elején a Domino Records, amely holdudvarához tartozik a Franz Ferdinand vagy éppen az Arctic Monekys. Anna Calvi legújabb, One Breathe című albumát turnéztatja az Öreg Kontinensen, mi pedig a seggünket a földhöz csapkodjuk, hogy Budapestre is eljut.

Mennyi? 3000 Ft

Ki?  Frank Turner, angol dalszerző énekes, zseni

Hol? A38

Mikor? Március 6.

Miért? Kétség sem férhet hozzá, a cikkben szereplő összes koncertet izgatottan várjuk, de Frank Turner budapesti koncertje még így is kiemelkedik a sorból, először el sem akartuk hinni, hogy tényleg lesz. Az angol dalszerző énekes eddig 4 lemezen mutatta meg, hogy kivételes tehetsége van egyszerű, de mégis hihetetlenül pontos korrajzolt felvázolni dalszövegeiben, mindehhez pedig hol táncolható, hol pedig olyan érzelmes rock dalokat párosít, amiktől nem hányunk a sarokba gumicukrot a túláradó giccs miatt, mégis megdobogtatják a szívünket. És hogy milyen előadó élőben Frank Turner? Tavaly riportot készített egy texasi koncertjéről a Q Magazine, melyben a zenész így elmélkedett az előadóművészi feladatokról: „Nem mindenki tud szórakoztatni olyan embereket, akik az egész hetet kemény munkával töltötték. Ha nem érem el, hogy a közönség kibaszott jól szórakozzon, nem végeztem el a munkámat.” Ne legyen kétségünk, Frank a „budapesti melót” is kifogástalanul teljesíti majd, nekünk pedig OTT KELL LENNÜNK.

Mennyi? 3900 Ft

Ki? Rufus Wainwright, csodabogár

Hol? MüPa

Mikor? április 3.

Miért? Mert nem csak a Budapesti Tavaszi Fesztivál, de 2014 első felének (egyik) legnagyobb durranásáról van szó. Az úriember nem csak kiváló zenész, de remek énekhanggal lett megáldva, így róla habozás nélkül kijelenthető: színpadra született. Mondjuk úgy nem nehéz, ha az ember szülei híres folk zenészek… Persze a kis Rufus hamar újabb stílusok felé tekintgetett, így elhagyva a dobozgitáros, tábor körül ücsörgős folkot és gyakorlatilag minden létező stílusban kipróbálta magát (na jó, a death metál kimaradt). Számtalan filmhez komponált zenét, érzelmes zongorás balladákat, sőt még operákat is köthetünk Mr. Wainwright zenéjéhez. Kivételes koncertnek ígérkezik fellépése a Művészetek Palotájában, amelyen ugyanúgy tökéletesen fog szórakozni az opera rajongó nagypolgárság, mint a popzene emlőin nevelkedett fiatalok.

Mennyi? 3900-12900 Ft

Kik? Laibach, szlovén indusztriál rock banda fura egyenruhákban

Hol? A38

Mikor? április 16.

Miért? A Laibach visszatérő vendég nálunk, bár az elmúlt években ilyen-olyan okból elkerülték Magyarországok. Most visszatérnek, legújabb lemezükkel no és valószínűleg a megszokott intenzitással. Az indusztriál szcéna egyik alapvetése a szlovén zenekar, akik mondhatni jelen voltak a stílus születésénél. Világviszonylatban is komoly népszerűség övezi a bandát, ami nem véletlen, ugyanis az elmúlt 33 (!) évben bejárták az egész planétát oda és vissza. Ne tévesszenek meg senkit a náci egyenruhák és a militarista külsőségek: az egész nem más, mint irónia, a Laibach nem akar mást, mint szórakoztatni és görbe tükröt tartani az arcunk elé.

Mennyi? 3900 Ft

Ki? Peter Gabriel, ismertebb nevén Peter Gabriel

Hol? Papp László Budapest Sportaréna

Mikor? Május 6.

Miért? Mert ő Peter Gabriel. Jó, azért nem intézhetjük el ennyivel, hiszen ő Peter Gabriel! Alapvetés és hivatkozási pont a popzenében, aki mind a Genesis-szel, mind szólóban óriási sikereket ért el világszerte. Most a 25. szülinapját ünneplő legendás So albumot hozza el hozzánk, nem mindennapi showműsorral körítve. Részletes ajánlónk erre.

Mennyi? 10.111 – 21.900 Ft

Kik? Kaukázus, magyar alter banda, jó ismerősök

Hol? MüPa

Mikor? június 11.

Miért? Ez már jócskán a fesztiválszezon, miért is ülnénk be a MüPá-ba, ha ugyanazt a zenekart hallhatjuk pár héttel később bármelyik szabadtéri bulin fröccsöt szürcsölve, a fűben ücsörögve? Nos azért, mert Kardos-Horváth Jánosék dalai szinte könyörögnek azért, hogy egy nagyszabású MüPás koncerten nyerjenek új értelmet, és hallhassuk őket különleges hangszereléssel. A lassan kifulladó MR2 Akusztik egyik legemlékezetesebb koncertjét adta az induláskor a Kaukázus, így minden okunk meg van feltételezni, hogy ez a júniusi este is szép emlékként fog megmaradni a fejünkben.

Mennyi? 2500-3900 Ft

Kik?  Nine Inch Nails, különösebb magyarázat nélkül

Hol? Aréna

Mikor? június 19.

Miért? Nos, mert ha Trent Reznor jön, akkor nekünk menni kell. Kevés zenekar gyakorolt olyan hatást egy (vagy inkább több) generációra, mint a NIN. Nem véletlenül emlegeti például a Vad Fruttikos Likó Marci minden interjúban őket, mint hivatkozási alap. A dühös rockzenét, amiből a maradék emberséget is kiveszik az ipari zajok, senki sem csinálta olyan meggyőzően, mint a Nine Inch Nails. Mostanában a frontember szeszélye szerint hol szünetelnek, hol elvileg feloszlanak, de aztán persze mindig jönnek új ötletek, megvan az összeállás, mi pedig kezdhetünk reménykedni, hogy kishazánk felé is elveti a jószerencse a bandát. Most az univerzum is úgy akarta, hogy láthassuk a legújabb album köré épített műsort, így aki nem az ezidőtájt zajló Fishing On Orfű fesztiválon fogja rázni a ráznivalót, annak ott a helye az Arénában!

Mennyi? 9.900-14.900 Ft

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

ajándék évek ebbe a verembe, ha egyszer beleesett az ember, akkor már benne is marad örökre. mert a Piramis, Révész hangja iránti rajongás múlhatatlan. aki pedig Piramis rajongó, az minden koncerten megjelenik, ahol azt ígérik neki, hogy újra megkapja azt a hango...
Szerkesztői változat – Editors a Barba Negra Music Clubban Az A38 Hajó programszervezői gondoltak egy merészet, és elhívták ismét Budapestre a 2000-es évek indie hullámának egy zászlóshajóját (és kapacitásbeli okokból a helyszínnek a Barba Negra Music Clubbot választották). Az a zászlóshajó már igen messze s...
Braindogs a Kobuciban Erre a nyárra a Kobuci az egyik legjobb nyári hellyé nőtte ki magát. Leszámítva, hogy rosé folyóbora az ihatatlan kategóriába tartozik már évek óta - a fehérrel és a vörössel egyetemben - a kert igazán tökéletes hely délutáni ücsörgésre, baráti beszé...