A hét műtárgya: Quimby Kaktuszliget duplakritika + JÁTÉK

A tavalyi év végén új lemezzel jelentkezett az ország (egyik?) legnépszerűbb zekekara. A Quimby 3 évvel ezelőtt egy megosztó, eklektikus -mind minőségileg, mind stílusilag- albummal örvendeztette meg a rajongókat, akik azóta már számtalan koncerten énekelhették Kiss Tibivel az új dalokat, így időszerű volt egy újabb anyag megjelentetése. Ez lett a Kaktuszliget, amelyet a” több fül többet hal”-elvből kiindulva egy duplakritikával veszünk górcső alá. Két menetnyi track-by-track értékelés, bónuszként aki a cikk végégig velünk marad, most meg is nyerheti a kiadványt, amely nem csak az új lemezt, de a nyári, Szigetes Csodaország koncert DVD-jét is tartalmazza!

Hendrix, hintaló, altató

Mostanság beszámoltunk több ízben hol tartanak, új lemezükkel merre járnak. Már kellett, hogy felrázzanak minket, meg magukat is. Gondoltuk emitt van ez a lemez meg DVD Nektek, így adva az apropó és írunk róla pár keresett szót, hogy nagyobb kedvetek legyen játszani.

A Kivándorló Bluesnak riffelgetős a gitár témája és aktuális a szövege. Fura a témaválasztás elsőre, nem a megszokott ördögi zötykölődő szerpentin l’amour.  Többször meg kell hallgassuk, hogy megértsük és szívből tudjuk énekelni a refrént. A menni vagy maradni, az elköltözés és külföldi munkavállalás kérdését kortárs alter-pop együttesek is most vették szájukra. A Kiscsillag a Meleg szék, a Vad Fruttik a Kollázs című számában dolgozza fel vagy érinti a jelenséget, de eddig a Quimby vitte eddig igazán sikerre. Az Unbekannte Schmerzen címűnek a képi és szöveg és hangzásvilága hasonlóképp szokatlan, az együttes egyfajta Traffic jam-je. Bilingvis, német és magyar nyelven Kárpáti tanár úr szólaltja meg. Én mondjuk első lejátszáskor magam alá csináltam, persze jó értelemben, gyakori témaváltásokkal nehezen lesz elkoptatható, nálam működött.  Talán épp ezért kerülhetett ez a két szám a lemez elejére, hogy így vagy úgy, de rögtön meghalljuk az újításokat. A Son of a bitch hasonlóan az előzőhöz Hendrixes zenei arculattal, kocsmai aláfestéssel, és ehhez híven angol nyelven hangzik el. A Quimby-nél gyakorta alkalmazott hangosbemondós verzióban megy az ének a teljes szám alatt, ez viszont olyan koszoskásnak hat, ami levon a szám élvezeti értékből.

A kispapáskodó front ember írt erre az albumra gyerek dalokat is. Nem is egyet. A című, fütyörészős, cimbalmos, citerázós fülbemászós, ritmikus télűző dal. Ha klip készülne belőle, akkor úgy képzelném el, hogy a zenekartagok egy domboldalon szökellnek lefelé a vakító napsütésben és közben esik a műhó. A Búvóhely az égi krimóban való szörpözéssel, némi Zorán beütéssel pedig inkább szövege alapján tekinthető annak.  Ahogy a Lámpát ha gyújtok című is, csengettyűs, xilofonos, andalgós intim környezetével akár lehetett volna kereskedelmi rádióknak az épp mögöttünk hagyott karácsonyi sztárja, de örülök, hogy eddig nem jutott a Most múlik sorsára. Aztán van itt egy altató is felnőtteknek a Jön a huzat valahonnan. „Egyszer te is angyal voltál, kicsi denevér/ amióta szájad sarkára tapadt a vér.”Nagyszerűsége épp akusztikus egyszerűségében rejlik, ezért is lett a 2013-as év egyik szerkesztőségi kedvence.

A Hajnali pszicho a haza kászálódos, vontatott szájharmonikás, a haszontalanul lassan elcsöpögő időt idézi, zeneileg még unalmasnak is tűnhet, de a szöveg egyes sorai bizonyítják miért is dobogós szövegíró Kiss Tibi. A Kényszerleszállást ördögi kacajokkal, pszichedelikus beütéssel nemcsak Varga Líviusz énekli, hanem az ő szerzeménye is. A Senki sem menekül című visszanyúl a jól bevált  szerpentines autókázáshoz, csak ezúttal az éhség szekéren kanyargunk. Az Állatok a legelő nélkül hiányos lenne a Kaktuszliget. Általában az a bajom a stúdióalbumokkal, hogy hónapokkal, akár évekkel a megjelenésük után válnak teljesen kiforrottá. Ennél a számnál eszembe sem jutott, arra gondoltam ezt gyakorolhatták a legtöbbet a lemezfelvétel előtt. Fesztivál hangulatra emlékeztető igazi rock ’n’ roll nóta, felszólító módban, már első hallgatásnál azonnal odakaptam elfeledett Quimby-s léggitáromhoz.

Szöveg: nekedirom

Vadiúj vadnyugat

Az már biztos, hogy bármit csinál ebben az életben a Quimby, lesz egy nagyobb embertömeg, aki odáig, meg vissza lesz érte, naponta posztolgat dalokat, dalszövegeket minden létező közösségi oldalon, és esküvői lagzik legérzelmesebb pillanatában elkaraokezza a Most múlik pontosant az ifjú párnak. Illetve lesznek jó páran olyanok is, akik bő nyállal köpködnek minden újdonságra, amit Kiss Tibiék írni merészelnek, és visszasírják az „ős-Quimby-t”, a Majom-tangót meg a Diligrammot, és popkurválkodást emlegetve trollkodják szét az összes fórumot, amely a zenekar aktuális lemezével foglalkozik. Ezen nincs mit csodálkozni, a Quimby 1993 és 2002 között valami olyat csinált, amit azóta se tudott senki, és az akkori lemezeket visszahallgatva még mindig a hideg futkos az ember hátán, hogy lehetett valami ennyire zseniálisan elvarázsolt és még is nevetségesen profán. E cikknek nem feladata a régi időket idézgetni, és boncolgatni, sokkal inkább az egy hónapja megjelenő Kaktuszliget című új anyagról kellene szólnia. És fog is szólni, csak muszáj volt megemlítenem az „újkori” Quimby megítélésének okait, ugyanis ezt követően a here and now szellemében fogom track-by-track kivesézni az erősen vadnyugati, a szól jó értelmében vett “poros” lemezt, a hátratekintgetés minden vádját jó messzire elkerülve.

Kivándorló blues – Már első hallásra feltűnt, hogy ez valami olyasmi, amit eddig nem hallottunk Kiss Tibiéktől. A zene sok újat nem hoz, de a szöveg! Aktuálpolitikával kacsintgatunk az elvarázsolt erdő lakói és a búgó kabócák helyett? Nem tudom lesz-e valami hasonló valaha a zenekar életművében, de a Kivándorló blues-ból kiindulva, igény lenne rá.

Unbekannte schmerzen – Nem egy egyszerű eset. Első hallásra azt gondoltam, hogy borzasztó. Másodikra azt, hogy kiborítóan szar. De ha ad neki elég időt az ember, akkor rájön, hogy értékes dal ez, és bár én a magam részéről a “Kárpáti Dódi üvölt valamit torzított gitárra”-koncepciójú dalokkal nem vagyok kibékülve, szerencsére ez más irányba halad. A német refrén, és az alá pakolt belassulás kicsit indokolatlan, de azt leszámítva izgalmas dal. Csak legyen hozzá türelme az embernek.

Senki se menekül – Sláger. Az lesz, koncerten, Petőfi Rádión, mindenhol. Meg is érdemli, bár a „lassul a DJ, serceg a bakelit” teljesen idegennek tűnik a dal szövegvilágától, bántja is a fülem minden hallgatáskor. Viszont zeneileg mindenképp a legjobban összetett track.

Lámpát ha gyújtok – Kiss Tibi apuka lett. Ez volt az első gondolatom a szöveg hallatán. Nem túl bonyolult zenére pakolt líra, a szöveg a lemez legjobbja, talán nevezhetem személyes kedvencemnek, nem sértődik meg.

Hajnali pszicho – Nagyon nem jön be. A szöveg is gyengusz, koncerteken hangulatgyilkos, otthon hallgatva keresem a léptető gombot, akkor meg minek? Mélypont. „Alfába a macskatálat zörgeti a szerelem”? Mi van?

Son Of a Bitch – Nem az első és nem is az utolsó Quimby dal, amiben Kiss Tibi torzított gitárra vadul angolul. És ezzel el is mondtam a legnagyobb hibáját: tucat darab, de van húzása, néhány fröccs után a tűző napon fesztiválkedvenc lehet.

Jön a huzat valahonnan – Sokat gondolkodtam, hogy mi nem stimmel ezzel a dallal, de nem tudtam rájönni. De valahogy nem áll össze, átrobog az emberen, mint a gyorsvonat, nyomot véletlenül sem hagy.

– Teljesen tét nélküli „gyerekdal”, bohóckodás nagyüzemben, nem mondom, hogy hiányozna a lemezről.

Kényszerleszállás – Pontosítok: ez a kedvenc, nem a Lámpát ha gyújtok. A legfaszább dolog, amiben Livius az elmútnyócévben részt vett. A szöveg zseniális, mocskos, pofátlan, zsigeri, kalap magasan megemelve.

Állatok a legelőn – Itt az ideje a vadulásnak! – gondolhatná a zenekar, ha nem lett volna már belőle elég a lemezen. Bennem semmit nem mozgatott meg, a szöveg néha kifejezetten „döcögős”.

Búvóhely – Tipikus lemezzárás, simán elmehetne egy gyereklemezre, a mellé, fájni nem fáj, de nem is mozgat meg igazán.

És most kéne ítéletet mondani, és mélyenszántó gondolatok formájában azon merengeni, merre is tart az ország legnépszerűbb zenekara. Én ettől ezúttal eltekintek, nem fogom bántani a Kaktuszligetet, mert amíg a Quimby ír egy Kivándolró blues-t, meg egy Kényszerleszállást, addig igazából nagyon nem zavar, hogy van pár felejthető dal is lemezen. Arra van a Next gomb, minden másra meg ugye ott a MasterCard.

Szöveg: Csingász

!!! NYEREMÉNYJÁTÉK !!!

Itt a lehetőség, hogy a Tiéd legyen a Quimby legújabb, Kaktuszliget című kiadványa! Hogy mit kell ehhez tenni? Nos, vagy elmenni a boltba, és megvenni, vagy pedig részt venni a Fesztblog nyereményjátékán, és elvégezni a következő lépéseket:

1,  Lájkold a Fesztblog Facebook oldalát,

2, Oszd meg  EZT a bejegyzést (ügyelj arra, hogy NYILVÁNOS legyen, mert csak akkor látjuk, hogy megosztottad!),

3,  Izgulj, hogy rád mosolyogjon a szerencse, és a tévedhetetlen random.org a sorsoláson!

A játék január 19., vasárnap éjfélig tart, a nyertest másnap értesítjük Facebook oldalunkon.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

eső is, majál is a 6os vonattal akartunk érkezni, de 7es lett belőle, mert egyszerűen nem volt kedvem felébredni. kölykök nem morogtak, ebből azt a következtetést vontam le, hogy a plusz lusti nekik sem volt ellenükre. pázmáneum megálló, vörösvárról a második, ellen...
Jól áll neki a halál – Florance + The Machine koncertvélemény... A második napon Sziget időszámítás szerint még mindig csak a nulladik napon járunk, leginkább a Florance-ra voltam a kíváncsi, de azért benéztem Salah Sue-ra és a Quimby-be is belehallgattam. Viszonylagosan későn az esti headliner-erekre értem ki, rá...
Aki szeretne visszajönni, azt engedjétek vissza – hiperkarma a... Hónapokkal ezelőtt jöttek az első hírek, hogy Bérczesi Robi (hiperkarma) több évnyi csend után újra összeáll, a városban meg is jelentek az október végi koncertet hirdető plakátok, amelyek a több mint 10(!) éve készülő új album bemutatójaként hirdett...