Év eleji haldoklás, avagy a semmi és ami azon túl veszik a kék habokba – hétvégi programajánló

Itt az idei év első hétvégi programajánlója! Végre belevethetjük magunkat a hedonizmus Flaming Lamborghini koktélok lángnyelveivel bélelt vermébe, és felszállhatunk a megállíthatatlan YOLO Expresszre. A probléma csak az, hogy ezen a hétvégén a városban –írd és mondd- SEMMI nem fog történni. Hogy mégse legyen minden veszve, megpróbáltunk abból a kevésből gazdálkodni, ami rendelkezésünkre állt, a programok közé pedig elrejtettünk néhány életvezetési tanácsot így az újév első ajánlójában.

A péntek gyakorlatilag olyan, mintha nem is létezne. Mi egy fasza romkocsmát ajánlunk, nem csak a félhomályban merengés okán, hanem egyszerűen azért, mert hol máshol találkozhat az ember artikulálatlanul üvöltő, tajtrészeg angol hátizsákos turistákkal? Na ugye! Vagy ha valaki esetleg kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, akkor megpróbálhat bejutni egy kellemesebb házibuliba, bár azokat ilyen kevés idővel szilveszter után ritkán mérik, és még a biztosítók sem foglaltak állást abban a kérdésben, hogy a falra hányt pezsgő előre láthatatlan természeti kárnak számít-e. Szóval ha mindenképp valami zenés bulájba kell menni, akkor nincs mit tenni, muszáj választanunk a gyászos felhozatalból. A Dürer kertben –meglepő módon- a kemény zenéé lesz a főszerep, a Stagediving Fesztivál keretében a húrok közé csak a Cadaveres (akik egyben új lemezt mutatnak be, a hírek szerint hasonló lesz, mint az előző, csak újabb), az Insane, a Watch My Dying (akik szintén új albumot mutogatnak, állítólag most sem nyúltak vissza albán népzenei témákhoz), a Samas és még jó pár olyan banda, akikről mi személy szerint nem hallottunk. Ezen kívül SEMMI értelmes nem lesz a városban. Természetesen a Corvintetőn lehet veretni, és a többi zenés-táncos mulatságot kínáló helyen (Instant, Morrisons, kelenföldi resti), de igazából érdemesebb otthon maradni és filmet nézni. Vagy elmenni moziba és megnézni a Wall Street farkasát. Megint.

Te jó ég, mennyire vártuk mi ezt a szombatot! Először is a nap legfontosabb eseménye, a Vörös Yukban Siketfajd koncert! Valószínűleg a srácok direkt azokra a hétvégékre időzítik a fellépéseiket, amikor én írom a programajánlót. A vége még az lesz, hogy elmegyek meghallgatni őket…

Zenekari fotó

De komolyra fordítva a szót, a Gozsdu Manó Klubban, a hipszterség és a bölcsészség szívcsakrájában ünnepli 48. születésnapját Zana Zoltán, természetesen világhíres a capella bandájának, a Ganxsta Zolee és a Kartel társaságában. Nagy tétben mernénk fogadni arra, hogy egy születésnapi torta elő fog kerülni, és csúnya véget fog érni. Ezen kívül a Hunniában Kardos-Horváth Janó várja a híveket a Kafkaz klub következő eseményére. A Filter klubban a Tetrisz zúz, reméljük minden passzolni fog (bocsi srácok, ti választottatok ilyen nevet). A műveltebbek mehetnek a Nemzeti Múzeumba MÁV Szimfonikusokra, a kevésbé műveltek meg kannásborral valamelyik pályaudvarra.

És ennyi volt a hétvége, nagyon sajnáljuk, de ez a hétvége egyszerűen nem szórakozásra van kitalálva. Utolsó mentsvárként marad az örök jolly joker „a még többet inni” alapelv, mint B-terv, de mi inkább arra szánnánk a hétvégét, hogy megpróbáljuk még egy hétig betartani újévi fogadalmainkat. Tudjátok: leadok pár kilót; nem iszom annyit; nem szívok annyit; sportolok; elmondom neki, hogy szeretem; elmondom neki, hogy nem szeretem; beérem magam a sorozatokkal; megfürdetem a kutyát; nem írok értelmetlen hétvégékről programajánlót; stb.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

menj, hallgass, segíts Berezvai Marcell a Kalef együttes gitárosa- dalszerzője daganatos betegséggel küzd, aminek a kezelése nagy költségekkel jár. Ezen költségek összegyűjtésében szeretnének segíteni Zenészeink és a Gödör Klub, ezért január 28-án egy jótékonysági esten l...
Dub FX ismét hazatér Van-e olyan külföldön is elismert sztár, aki igazán szeret hozzánk járni? Itt persze nem a majd minden évben errefelé tévedő Thirty Seconds to Marsról vagy a szintén gyakori balaton-parti vendég Guettára gondolok, hanem olyan fellépőre, aki akár kise...
DUB PHASE 7th BIRTHDAY BASH a Trafó Pincében Adott egy, az országban egyedülálló minőségű épített hangrendszer: a Dub Phase Soundsystem. Adott egy jó helyszín, amely nem más, mint a 4-6-os villamossal könnyen megközelíthető Trafó felújított pincéje: a Kontra Klub. Mindezt a dubstep történetének...