Elhúzták a nótánkat – Huszonöt éves lett a Csík

Ahogy ígértük a novemberi ajánlóban elmentünk a Syma-ba megünnepelni a Csík Zenekar 25 éves fennállását. Örömnap volt a javából, a plakátok hónapok óta hirdették a parádés baráti felhozatalt. De hogy kerül a Fesztblogra egy népzenei gyökerű zenekar, oda ahova elsősorban fesztiválokat látogató együttesekről számolunk be, teszünk olykor patikamérlegre? Végy néhány jól képzett muzsikust a szó nemes értelmében. Tegyél még hozzá más zenei műfajból érkező, kiemelkedő tehetségű alkotókat hagyd őket barátkozni, zenélni és meg is van a recept. Egy folk együttes magára húzta a sajátos hazai pop-rockot ezzel valami speciális magyar világzenét hívott életre, amely minden korosztályban megtalálta követőit.

A hangulatot Német Feriék a MagyarVista Social Club-bal melegítették. Majd jöttek Janikáék. Sűrű, fehér majd piros fényekkel, és egy fával a háttérben, mögöttük egy másik megemelt színpaddal. A lányok és legények hol biharit jártak, hol kalocsai néptáncokat, hol népi, hol mai utcai viseletben. Sőt, nem egy srácot láttam a közönség soraiban profi módon ropni. Autentikus magyar népdalokkal kezdtek, majd József Attila feldolgozással folytatták a Születésnapomra cíművel. Előkerült egy pohár bor is, mert a zenekar névadója is ezen a napon jubilált, a tagok fel is köszöntötték. Regruta és szerelmes dalok jöttek folytatásként a második blokkban, melyet a Quimby Fekete l’amourjával zártak, Kiss Tibi nélkül. Nekem ő mindvégig hiányzott, hiszen az itt is elhangzó és már inkább a Csíkhez köthető Most múlik pontosan hozta meg az országos ismertséget a zenekarnak. Ez a szövegileg és előadásmódban is igen nehéz dal, mely már nem kapott központi szerepet. Ennek mi fesztbloggerek őszintén örülünk. Majorosi Marianna is azt nyilatkozta nemrégiben, hogy nem tudja mindig, minden sorát magáévá tenni.

Dresch Mihály az etnojazz gentleman-je virtuozitásával két blokkban is elkápráztatta a közönséget fuhunján, a furulyára emlékeztető saját maga által kitalált hangszerén. Bár voltak részek, mikor nekem úgy tűnt, nem szólt mindig tisztán. Az igazi fesztivál hangulatot Ferenczi Gyuri hozta meg, szájharmonikájával és mosolyával azonnal levett mindenkit a lábáról. Berecz András mesemondó, székely indiánra meg nem lehetett nem figyelni, dörmögő, ízes hangján egy pikáns mesével nevetette meg a közönséget és még dalra is fakadt: „a mellye olyan kemény volt, hogy bolhát lehetett rajta elnyomni.”

Aztán Janika elkezdte fütyörészni a Csillag vagy fecske dallamát és kérdezte, hogy ki csinálja ezt nála jobban. A Kispál és a Borz ezután úgy robbant be, ahogy Lovasi mindig is szerette volna annak idején. Nálam megvolt az a bizonyos libabőr, még akkor is, ha ők a leggyorsabban újraalakult zenekar. Hiányoznak és kész. (Halkan jegyzem meg, hogy a hivatalos novemberi  bejelentés előtt, ­­- miszerint limitált koncertet adnak Orfűn,-  már a kora nyár folyamán, a Csík közösségi lapján lehetett értesülni, hogy a Kispál itt biztosan össze fog állni). Dióssy D. Ákos olyan lelkesen rohant a billentyűkhöz, mint keresztfiam a karácsonyi ajándékokhoz. Egyedül csak Kispi tűnt zavartnak, de Majorosi a Szívrablás című szám egyik soránál bátorító tekintettel kinézett rá és a következő sort neki énekelte: „És kopognak, az ajtóban áll, én meg – örülök, hogy itt vagy.”

Szerencsémre a Kispál blokk igen hosszúra sikerült. És hogy mi lehetett ennek az oka? Annak idején, 2001 körül Lovasi a Bandi a hegyről című szólólemezéhez keresett egy jó hegedűst, a választás pedig Szabó Attilára esett. Ezután született meg az az etnorock, amit a zenekarban azóta is szeretünk. Csík János Kispál lemezen vendégszerepelt, miközben Csíkék Kispál számokat dolgoztak fel. Aztán ahogy Lovasi mondta a fagyi visszanyalt és ők ajándékul feldolgoztak egy Csík dalt. Elsőre, hát…, olyan nem is tudom, de gesztusnak szép volt.

A sok szép pillanat között mégis az volt a legmeghatóbb, amikor egy szusznyi szünetben csak Csík János állt a reflektor fényében és az első sorokban álló „menyecskék” egy kis társasága elkezdett halkan énekelni.„Te néked minden öröm holtig adassék/ S amellett semmi bánat ne barátkozzék/ Légyen éltednek virága mind kinyílt/ Szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt. A magamfajta pesti ficsúr ekkor szégyellte el magát, mert egyre többen a fiatal, farmeres lányoktól a pulóveres háziasszonyokig kapcsolódtak be a nótába, én meg nem tudtam volna folytatni a sorokat.

Aztán Jött a doktor című szám és vele együtt Pici bá. A nickname-em sok mindent elárul, hogyan viszonyulok Presserhez. “A zene, a zene, a zene kell!” kísérte a színpadot a közönség. Úgy három óra elteltével megvártam a ráadást, mikor is a Syma-ban volt a legnagyobb az egy négyzetméterre eső állami kitüntetettek száma. Aztán megfogadtam a refrén szövegét: „Te majd kézen fogsz és hazavezetsz”, és megkerestem édesanyámat a tömegben.

További fotók erre.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Robotok a függöny mögött – koncertkritika: Crystal Stilts a Kuplungb... Bevallom őszintén: egészen addig nem tudtam a Crystal Stilts nevű amerikai zenekar létezéséről, amíg el nem kezdtem írni hétvégi programajánlónkat. A lázas kutatómunka során a Kuplung programjai között megláttam, hogy nevük után ott díszeleg az „(USA...
379-es hangulatban – Manu Chao koncertbeszámoló a Budapest Parkból... Manu Chao valószínűleg egy polcon szerepel a magyar koncertszervezők eszköztárában a Depeche Mode-dal és a Prodigy-vel, egy méretes „AKIKKEL NEM LEHET MELLÉLŐNI” felirat alatt. Mégis eltelt már pár év, mióta legutóbb nálunk járt a Mano Negra egykori ...
Mesék álmodozóknak – Passenger lemezbemutató az Akváriumban... Ha csak egy lassú, összeborulós számot kellene a ’10-es évekből az Y generációnak bedobni a hampshire-i vagy a lőkösházi nyugdíjasklub 2060-as karácsonyi műsorának megmixébe, akkor biztos Mike Rosenberg Let Her Go-ja lenne az. Ez a dal, amivel Passen...