Erik Sumo Band 2005-2013 – családias búcsú az A38-on

Várható volt, nem lepett meg senkit. 2012-ben lefagyasztották magukat az Akváriumban, azóta meg semmi hír nem volt az ESB háza tájáról. Az utolsó összeállás hírére viszont megmozdult a rajongótábor. Kisebb tülekedés, lökdösődés volt a jegyekért a közszolgálatinak is tekinthető közösségi hálón, mert többen akartunk ott lenni a hajón, mint ahányan beférhetünk volna.

Szürreális pszichedelikus pop, kacat pop, ahogy az alapító mondja, egyébként meg jazzes, rockos, világzenés elektros hangzásvilág, ha be akarom sorolni őket. Abból viszont az egyik legjobb hazánkban meg kisebb régiónkban. De ők voltak az a zenekar, akikre még a külföldi sajtó is felfigyelt, és határon túl is felléptek vagy jelentek meg kiadványai. Sokan, sokfelől jöttek majd mentek a zenekarból Fábián Juli, Harcsa Veronika, Kiss Erzsi és a természetesen mindig maradó dalszerző billentyűs Tövisházi Ambrus. Ennyi tehetséget folyamatosan egyben tartani hosszútávon nem lehetett, ez pecsételte meg a sorsukat. Meg a rétegzene. Talán ha nagyobb sikerük lett volna, talán ha mindenki ide koncentrál, de nem így történt. Barabás Lőrincnél is csak ideig-óráig működött a kiválóságok egyben tartása.

Ambrus a Queen of the swamp-pal kezdett csak maga, aztán megjöttek a többiek is. Csaszi, Császári Gergő mezítláb, Drapos Gergő állandó terpesz menetelős fejrázással, és a lágy ritmusok a dob meg a basszus. A második számnál aztán jöttek a lányok. A hercegnő és a királynő. Harcsa Veronika aranyflitteresen, akinek jelenlétével és hangjával nemcsak egy lemezt lehet eladni, hanem egy prémium kávét is bármimkor, bár nekem ez néha önmagában már kevés. Az elmúlt évek színpadi és előadói modorossága azonban most megbocsátva. Végre felszabadultan végigmosolyogta és táncikálta az estét, és volt, amikor buborékokat fújt a közönség közé. A pszichedelikus szólóknál pedig bebizonyította, hogy hangjának ereje is van. Erzsi szokásához híven lecövekelve és kirobbanó formában, amit a közönség óriási tapssal jutalmazott. A visszafogott kezdés a My rocky mountain-nél oldódni látszott a hajó elkezdett inogni a járó térdektől és a refrénnél: i don’t care, i don’t care, már tényleg senkit nem érdekelt, hogy ez valójában egy búcsúkoncert. Nem is a Disco in my head-nél, hanem inkább a Summertime című számnál fogalmazódott meg bennem, ha valamiért szerettük az Erik Sumo Bandet, akkor ezért.  Nyár van, a halak ugrálnak, könnyen élni és nem sírni, csak áramolni lágyan a maga egyszerűségében.

Nem voltak látványos showelemek vagy hosszú monológok a befejezés okait fejtegetve vagy sztárvendég hegyek, meg hogy kinek köszönik az együtt zenélést. Így nem volt Fábián Juli, mindössze Balahoczky István gitáros lépett a színpadra az alapítótagok közül pár szám erejéig, természetesen nem feledve, hogy a két díva újra egy színpadon volt. Ambrus egy búcsú performance-t mutatott be, a Band lement a színpadról, ő maga fejére húzott egy oroszlánmaszkot kilépett a reflektor fényébe és úgymond elplaybackelte egy szerzeményét. Az utolsó pszichedelikus számoknál Erzsi a dobszerkót kinézte magának meg-meg suhintotta a cintányért. Két óra alatt le is ment a zenekari életmű, majd meghajlás, dedikálás, hazamenés. Erik Sumo Band élt nyolc évet, amit ezúton köszönünk szépen.

Voltak kamerák is, így aki lemaradt remélhetőleg megnézheti nemsokára a tévében. Készült válogatás kiadvány is, amely egy email címért cserébe letölthető az ESB honlapjáról. A gyűjtők pedig számozott kazettát itt rendelhetnek.  http://eriksumoband.bandcamp.com/album/the-life-and-adventures-of-erik-sumo-band-2005-2013

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Idén utoljára még egyszer 30Y koncert lesz Budapesten A pécsi 30Y rövid szünet után tért vissza a koncertezéshez 2014 második felében, és ebben az évben három EP-t is kiadott, amiket "összefűzve" új nagylemezt mutatott be idén novemberben. A zenekar idei utolsó budapesti koncertjét december 30-án adja a...
Sziget hétvége A pénteket úgy hagytam, miközben a Kasabian-ről bandukoltam hazafelé, hogy az A38 Sátorból Punnany Massif szűrődött ki, abból a fedett helyről, ahová rockért vagy igényesebb popért, indie-ért vagy punkrockért: szóval élőzenéért menekül az ember, mint...
A megsemmisülés határán – rajongói beszámoló az Artcic Monkeys... Ismeritek azt a viccet, amikor a zenebuzi 7 év várakozás után eljut kedvenc zenekara koncertjére? Nem, ez nem egy vicc. Inkább egy dráma. Óriási dilemmákkal. Megnézzem előre a setlistet, vagy legyen meglepetés? Hallgassam a zenekar dalait a koncert e...