Elindulok Budára, a Prielle Kornélia utcába, de valahogy mindig elbénázom. Másnak az eljutás szakállas a Barba Negrába, de nekem nem. Most a Lecke utcánál fordultam vissza. Nomen est omen. Aztán csak megérkeztem. A Konyha kezd. Volt, hogy ők is eltévedtek, nem találtak mindent elsőre, nem ment simán nekik sem. Majd máskor jobb lesz, és azt meg is írom.
A közönség, pontosabban nyilvánvalóan a rajongók közül jó páran halál angyalkának, ki cicának volt festve, vagy zöld parókában, a bevállalósokon jelmezek, de voltak, akik egyszerűen piros szarvas agancsot tettek a fejükre. A zenekar a szosőlön kérte a különleges farsangi dekort a bulira érkezőktől, még meztelenül is ért volna eljönni, de olyat nem láttam. Arra emlékeznék.
Boriék egy óriási áttetsző függönnyel kezdenek, mint egy megacsapat egy külföldi feszten. A lepel lehull, a közönség óriás tapssal és rivalgással üdvözli kedvenceit. A hangosítás és a színpadkép hibátlan. Kellően hangos, nem lehet egy jóízűt beszélni, mint legutóbb a Fruttikon a Pecsában. A színpad előterében egy krómrúd állt, ami az énekesnő egyik legjobb barátja maradt az este folyamán. Pördült-fordult rajta, hol meg megmászta. Ő maga aranyszínű nadrágba, flitteres felsőbe és fekete szoknyába öltözött. A ütősök két oldalt, közöttük egy kivetítő rajta flashek, lángok minden olyan mai feldobja a hangulatot. Miszter Tővisházi baloldalt, előtte a gitárosok. A művésznő már az elején nagyon kiadta éles, magas hangját, nekem néha sokszor is. Én néha várnék vele egy darabig vagy ritkábban csinálnám, mert a jobban hatna. De hát ez ízlés dolga, az én ízlésem meg ilyen. Bori folyamatosan kommunikált a vele együtt éneklőkkel ez meg mindig is nagyon tetszett. A Száraz Gőz című szám előtt megkérdezte, hogy hol vannak a fasza, kemény nők. Így ezt a dalt a körülöttem és a távolban álló hölgyek, tombolva és teli tüdővel kisérték végig. Aztán az együttes férfi tagjai is felvették maguk báli szerelésüket. Az alfa hím tekintetű Ambrus, oroszlán, Drapos Gergely pedig óriási bika fejbe bújt, ahogy a többiek is valamibe. Aztán hallhattuk az Bizottságtól az ismert Szerelem című számot, kicsit Love Bandes-re spékelve, ami Péterfy-nek is még mindig jól áll.
Majd a show azzal folytatódott, hogy Bori egy kábé hatszor kétméteres, ahogy ő mondta, reménytelen mennyasszonyi fátylat engedett be a közönség közé, amely a szépen megfeszült és így énekelték végig az alatta állok a Dunántúli slágert, az egykori Csókolom szerzeményt. Bori a szokásos módon többször is, talán négyszer megszörfingeltette magát a közönség tenyerén. Hol hason, hol háton úszott az embertömegben, és közben ugyanúgy énekelt mintha mi sem történt volna. Mikorra már kezdtem kicsit megszokni a báli attrakciót, Bori arra kérte a sétáló kezeket, hogy tegyék le oda, ahol az italt mérik. Majd felállt a bárpultra és onnan nyomta tovább. Mint kiderült besült a konfetti ágyú, és hát ezt rögtönözték a papíreső helyett. Ez meg nagyon jól sült el, és nem is éreztem soknak. A közönség megfordult a zenekar mögöttünk volt, aki meg épp nem videózott, az csak integetett a világító okostelefonokkal, ahogy azt mostanában szokás a fesztiválokon. Itt már én is kiestem a szerepemből és gyermeki beállítódással drukkoltam a főhősnőnek, hogy vissza tudjon rohanni a színpadhoz a következő számra. De visszaért, hisz színésznő. Aztán némi poszthardcore őrjöngést kaptunk a végére, majd némi guggoltatást lezárásként. Boriék tényleg beleadtak apait-anyait és kihoztak mindent a hangulatból, a vendégek elégedettek voltak. Nekem sem volt hiányérzetem. Hát így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!