Norvég kortárs jazz érkezik decemberben az A38-ra

 

A kortárs jazz mélységeit és magasságait feszegető fantasztikus estén Skandinávia legújabb jazz óriása, a neves The Core és Datarock formációkból is ismert Kjetil Moester lép fel az idei Újbuda Jazzfesztivált megbabonázó Jü trióval. Előttük Porteleki Áron és Czitrom Ádám improvizatív zenei duója repít majd az égbe szenvedéllyel és tűzzel.

Kjetil Moester (NO)

Kjetil Traavik Moester (norvégul: Møster) 1976-ban született Bergenben (Norvégia). Hat éves korában az első hangszere egy tangóharmonika volt, majd basszusgitáron játszott. 14 évesen ismerkedett meg John Coltrane lemezeivel és azonnal szaxofonra váltott. Ennek ellenére első zenekara a hardcore-metalban utazó Hesperus volt.

A szaxofont a langhaugeni zeneiskolában sajátította el, tanárai között volt például a legendás Karl Seglem is. A kilencvenes évek végén felvételizett a trondheimi jazz konzervatóriumba, ahol John Pål Inderberg vezetése alatt a 40-es, 50-es és 60-as évek jazz tradícióit tanulmányozta.

Első jazz formációja, a Möster trió, a Coltrane-féle meditációs és extatikus groove-okból építkezett. Ezzel egy időben tagja volt az oslói King Midas rock zenekarnak, ahol elsajátította a stúdiómunkálatok fortélyait és kísérletezett a szaxofon nem hagyományos alkalmazásával. Zenei pályafutására jellemző a jazz, a rock és a kortárs zene szintézise. A bőgős Per Zanussival megalapították a Zanussi 5 formációt. Saját alapítású zenekarai közül a legismertebbek a The Core, Möster, Gibrish és a BRAT. Tavalyi Blowjob c. albuma pedig, Colin Stetson New History of Warfare c. sorozata mellett, az egyik legfontosabb jazz szólólemezének bizonyult.

A kínai Jü szó jelentése „áramlás”, azaz „flow”, de utal arra az emberre is, aki megtalálta a helyes utat az életben. Azt nem tudjuk, hogy a zenekart alapító három sokat próbált fiatal zenészre érvényes-e, de egy éve alapított új formációjukról, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb budapesti zenei történése. A számos ismert zenekarban (Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band, Dresch Quartet, Qualitons, Tariqa, stb.) játszó három muzsikus ebben a formációban végre kiélheti minden vad improvizációs hajlamát. Jazz, pszichedelikus rock, mindenféle népek zenéje, meg ami belefér. Korlátok nélküli Szabad Zene.

Porteleki Áron & Czitrom Ádám duó

Az improvizatív zene két remek hazai képviselője, Porteleki Áron és Czitrom Ádám közös improvizatív zenei koncertje.

Porteleki Áron a budapesti táncházakban nőtt fel, erdélyi és magyarországi zenészektől tanult népzenét három húros brácsán, valamint jazz-dobot Geröly Tamástól. Apja, Porteleki László (ex-Téka, Muzsikás) révén, brácsásként aktívan koncertezik népzenészekkel, de valódi énje mégis a dobok mögött szólal meg. Egy sor hazai alternatív és improvizatív zenei formáció tagjaként (Dorota, 12z) ismerhettük meg.

Czitrom Ádám gitáros Izraelben kezdte zenei tevékenységét. Első előadói tapasztalatát a tel-avivi Operában szerezte, ahol nemzetközi koprodukcióban is részt vett. Magyarországra való települését követően több évig hallható volt különböző világzenei és jazz formációkban (Arasinda, Peca, Vasvári Pál). 2008-ban ösztöndíjat nyert a bostoni székhelyű Berklee College of Music gitár-zeneszerzés szakára. Barabás Lőrinc Quartettjének gyakori vendége.

Kjetil Moester (NO) & Jü, Porteleki Áron & Czitrom Ádám

2013. december 9., hétfő 19h

A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő, Koncertterem

Belépő: 1200 Ft., elővételben: 800 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón. A koncertet a Norvég Királyság Magyarországi Nagykövetsége támogatja.

http://www.a38.hu/hu/program/ju-hu-poreteleki-aron-czitrom-adam-duo-hu

 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Osztrák botrány érkezik a hajóra! Ausztria első számú botrány-exportcikke, Hermann Nitsch lelkes követői, a sokkoló színpadi produkciójáról elhíresült összművészeti multimédia-zenekar, a Fuckhead ismét az A38 Hajón! Önkínzó, brutális színpadi performansz „not for sissies!”, azaz „nem...
Szerkesztői változat – Editors a Barba Negra Music Clubban Az A38 Hajó programszervezői gondoltak egy merészet, és elhívták ismét Budapestre a 2000-es évek indie hullámának egy zászlóshajóját (és kapacitásbeli okokból a helyszínnek a Barba Negra Music Clubbot választották). Az a zászlóshajó már igen messze s...
Szégyelld magad, Budapest! – The Veils koncertkritika az A38 H... Egy délutáni villám- és minimál akusztikus fellépésen -melynek apropója a Record Store Day volt, helyszíne pedig a Musicland lemezbolt- már összefutottunk Finn Andrews-zal, aki este már cimboráival kiegészülve egy sokkal hangosabb koncerten igyekezet...