Boldog Szülinapot, Budapest! – zenés válogatás fővárosunk 140. szülinapja alkalmából

Tegnap, november 17-én ünnepelte születésnapját Budapest. Vagyis 1873. november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda. Azóta számtalan arculatváltáson ment át a város, jelenleg a romkocsma, 4-es metró, hajléktalan-probléma, nyári fröccsözés az Erzsébet téren/Szabadság hídon fogalmak jutnak elsőként az ember eszébe, ha fővárosunkra gondol. Legalábbis nekünk. A jeles alkalom apropóján összeszedtük kedvenc, Budapestről szóló dalainkat, amelyek alant egy mixtape-be gyűjtve meg is hallgathatók. Mert ugyan sok-sok dolog bosszant minket, ha lakóhelyünkre gondolunk, de azért Budapesten még mindig jobb élni, mint bárhol máshol.

Cseh Tamás – Budapest

A Cseh-Bereményi-Másik szerzőtrió életművében állandó téma a főváros. Dalaik tökéletes korképet festenek a 60-as, 70-es évek Budapestjéről. Ezek közül is kiemelkedik e nóta, amely olyan emlékezetes sorokkal ajándékozta meg a nagyérdeműt, amelyek azóta szállóigévé váltak. Például: „Kérdésem volna, pálinkét mérnek-e már?” De igazából bármelyik mondat kiemelhető. A szövegnek irodalom könyvekben a helye, ez nem is kérdés.

Pannonia Allstars Ska Orchestra – Budapest

A PASO fővárosos dala nem mentes a társadalom és a városvezetés kritikájától, van itt szmog-riadó, nyugdíjaslázadás, szamurájkardozás, bicikliúton keresztbe parkolás, és minden, ami az elmúlt években felkeltette a budapestiek figyelmét. Szintén ide idézhető a Lakótelep című ős-Paso dal, amely a lepukkant panelrengeteg feelingjét adja vissza, de a Budapest sokkal inkább kívánkozik összeállításunkra fanyar szövege és ellazító zenéje miatt, amit hallgatva a reggeli villamoson, máris kevésbé zavar, hogy „egymás emberszagát kell átölelnünk”.

Animal Cannibals – Budapest nyáron

Pár évvel ezelőtt nyári sláger volt a Kannibálok Budapestes dala, legalábbis a tinédzserek körében.  A szöveget hallgatva bejárjuk a várost, a legismertebb tereket és helyszíneket. A találkozó a klasszikus Nyugati „forgóóránál”, majd irány a Jászai, Margit sziget és minden olyan hely a városban, ahol az ember lazulhat egy forró nyári napon. Az „ingyen van a BKV” sort nem teljesen értjük, lehet, hogy a srácok előre láttak valamit, amiről politikusaink csak évekkel később gondolták, hogy jó ötlet (nem az)?

Budapest Bár (Németh Juci) – Nékem csak Budapest kell

A Budapest Bár nem árul zsákba macskát, már nevével is a főváros előtt tiszteleg. Ez a dal egy klasszikus óda a city előtt, amit Németh Juci elbűvölő hangja csak még élvezetesebbé tesz. A nótát hallgatva a pisiszagot sem érezzük olyan csípősnek az aluljáróban, és a dugóban eltöltött hosszú percek is kellemesebben telnek. A kora reggel szívesen keléssel azért nem teljesen értünk egyet, de arról meg egyáltalán nem a város tehet.

Én meg az Ének – Lövölde tér

Ideje nézni néhány speckó dalt, melyek a város egy-egy kultikus helyszínéhez íródtak! Ilyen a Lövölde tér, aminek sajátságos atmoszféráját először Kern András énekelte meg, mi most mégis –hallgatva az új idők szavára- a Bérczesi Robi-féle változatot részesítenénk előnyben. A szöveg ugyan az, és a Lövölde téren még mindig hideg van.

Honthy Hanna – Legyen a Horváth-kertben, Budán

Ettől a daltól bizonyára minden nagymama szemben könny gyűlik a nosztalgiától. Régi idők kultikus randihelye volt a Horváth-kert, és bizony most is visszasírjuk az időket, amikor a fiatalok a nagy gesztenyefák árnyékában fogadtak örök hűséget egymásnak, nem valamelyik bevásárlóközpontban két, a mosdóban lőtt selfie között.

Ihász Gábor – A Városliget közepén

Még egy klasszikus, a helyszín most a Városliget. Ihász Gábort csúnyán faképnél hagyják, ezt a padon üldögélő idős néni is furcsállja, de aztán jó tanácsokkal segítik ki az összetört szívű trubadúrt. Ez a dal inkább óda az empatikus nyugdíjasokhoz, mint a városhoz, de attól még helye van a listán, mert a Városligetbe így is mindenki szeret járni.

Akkezdet Phiai – Budapestmód

Éles váltás, ez már a XXI. század, Saiid és Újonc a modern city himnuszát hadarja el. Mi pedig lassan a bőrünk alatt érezzük a nyomasztó, ködbe burkolózó, fagyos hangulatot, ami a várost lengi körül. Buda és Pest kap cifrábbnál cifrább jelzőket, mi pedig azon gondolkodunk, hogy lehet ilyen ütős rímeket összerakni. Stílusbravúr ez, ha a Cseh Tamás-féle Budapest a 60-as évek tökéletes krónikása, akkor a Budapestmód a 2000-es évek könyvek alatt préselt kórtünete. (Na látjátok, belőlem is előhozta a költőt ez a dal.)

Závada Péter – Pesti sampon

Závada Péter (az AKPH egyik fele)első verseskötete 2012-ben jelent meg, Ahol megszakad címmel. Zseniális versek sorjáznak a lapjain, amiket érdemes beosztva olvasni, mert az ember könnyen azon kapja magát, hogy mohón végigpörgeti és nem veszik el a részletekben. Pedig el kell. Ebben a kötetben található a Pesti sampon című vers, amelyet a költő pályatársai és barátai mondanak el az alábbi videóban, mintegy a verseskötetet beharangozva. De több ez, mint egy egyszerű reklám. Ha az összes dicsérő jelzőt ellőttük az előző dal kapcsán, akkor most jobb, ha meg sem szólalunk. Jó, ez nem egy  dal, hanem vers, de attól még lehetetlen volt kihagynunk a listáról.

Hangmás – Budapest Calling

A Hangmás nemrég megjelent lemeze kifejezetten jól sikerült, arról is az egyik legemlékezetesebb pillanat (az Újratervezés mellett persze) ez a bulihimnusz, amely Isten városának nevezi a magyar fővárost, majd ki is jelenti: ha Budapest hív, menni kell. És igazából ezzel nem is lehet vitatkozni.

HS7 – Budapest Dolls

Egy ős-Heveny abból az időből, amikor Szűcs Krisztiánnak volt haja. Na jó, akkor sem volt. De attól még tökéletes napindító ez a jazzes kis muzsika abból az időből, amikor a HS7 egyszerre erőltette a magyar szövegeket és igyekezett megmaradni az akkor még főiránynak számító britpop vonalon.

Karabély – Budapest

A meg nem értett zsenik sanyarú sorsa jutott a Karabély zenekarnak, illetve annak tagjainak. Pedig Gyáni Levente szövegei valami olyan stílust és minőséget képviselnek a magyar könnyűzenében, amely helyet követel magának mindenféle toplistán. Nála sokkal tehetségtelenebb embereket emelt piedesztálra a közízlés és a rádiók zenei szerkesztői. Akik ismerik a Karabélyt, tudják miről beszélek, akik meg nem, nos azoknak meg sürgősen ajánljuk, hogy hozzák be a lemaradást!

Kaukázus – Budapest

Tipikus Kardos-Horváth János-féle keserű pirula ez a dal, amely úgy mutat középső ujjat a politikának, hogy közben rákényszeríti a hallgatót a sorok között olvasásra. Mondjuk a dalszövegnek sok köze nincs Budapesthez, de szerettük volna megelőzni a feldühödött Kaukázus rajongók kommenthadjáratát, így természetesen helye van a listán a dalnak.

Emil. RuleZ! – Hello Tourist

Gyakorlatilag az Emil. RuleZ! legnagyobb slágere, pedig hát meghallgatva az életművet, ezt a dalt mi valószínűleg még az első 20-ba sem választanánk be.  De attól még megkerülhetetlen a nóta a fővárossal kapcsolatos lista készítésekor, hiszen van itt minden, amit az egyszeri japán vagy német nyugdíjas turistáknak látnia kell, ha egyszer hozzánk látogatnak. Budai Vár, Parlament, ELTE BTK. Utóbbit az idők szavára hallgatva a Szimplával vagy az Instanttal már kicserélhetnék.

Jethro Tull – Budapest

No igen, a lista végére mindenképp szükség van egy kis nemzetközi kitekintésre. Ugyan az A-listás világsztárok gyakran nyilatkozzák, hogy „Budapest is the greatest city” és hasonlók, de dalokat ritkán írnak fővárosunkról. Nem úgy a Jethro Tull, akik egy jó 10 perces tételt, aminek csak az első két percén kell túl lennünk, és utána már csak 8 további van hátra belőle.

Budapest – Is This The Best It Gets?

Igen, volt egy Budapest nevű angol banda, akik valamikor a 2000-es évek környékén büntette a világot, közepesnél picivel szarabb nyál-rockkal (igen, ebben a stílusban nem egyedüli induló a Nickelback). A zenéjüket nem hiányoljuk (és valószínűleg senki), de a pacsi jár nekik a névválasztásért.

 Budapest, öreg harcos, hepi börzdéj!