Természetes fényben – Showbarlang

Folytatjuk barangolásunkat a múltkor a magyar zenei élet szívcsakrájának kikiáltott egykori Vágóhíd területén! Vizsgálódásunk aktuális tárgya a Showbarlang, amely nem csak egy szellemesen elnevezett koncerthelyszín, hanem egy, már berendezésében is különleges klub.

A Showbarlang története nem olyan régre nyúlik vissza, nagyjából egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a hely, melynek nem csak megálmodásában, de kivitelezésében is a Becker Péter, Hajdú Ferenc páros vett részt tevékenyen. Ezt érthetjük akár szó szerint is, mivel utóbbi úriember – aki több próbatermet is üzemeltet az egykori Közvágóhíd területén –akadt az akkor még finoman szólva is viseltes állapotú épületrészre, és a felújítást is Do-It-Yourself módon végezték, barátok segítségével.

Hajdú Ferenc már a Showbarlang megnyitása előtt is tevékenyen részt vett a Vágóhídon kialakuló zenei színtér formálásában. A kezdetekről így mesélt nekünk:

„2009. elején béreltem ki az első próbatermet a Vágóhídon és látván a sok lepukkant, kihasználatlan helységet, megfogalmazódott bennem egy zenei kulturális központ létrehozásának az ötlete. Az elmúlt 4 évben sikerült kialakítani egy nagyobb közösséget, a már több mint 100 próbateremben 260 zenekar próbál, valamint a bérleményeimben megtalálhatók gitárerősítők építésével, szervizelésével foglalkozó szakemberek, aztán a guitar.clinic, ahol professzionális gitárjavítás ill. építés zajlik valamint stúdiók, gitár- és doboktatás, tetováló szalon, büfé…”

Ferenc termeiben próbál többek között a teljesség igénye nélkül : Péterfy Bori és a Love Band, Supernem, Insane, Varga Zsuzsa, Anti Fitness Club, Tóth Gabi és a Supernova Rock Jam Session, Fish, Ivan and The Parazol, FreshFabrik, Turbo, Heaven Street Seven. Ezen kívül professzionális djembe oktatás (guineai mesterrel) zajlik itt illetve a Taiko Hungary Japándob Egyesület is a Vágóhídon tartja az óráit.

„Az évek alatt felépített közösség csúcsára terveztem a Showbarlangot, mellyel a célom az volt, hogy egy olyan kis klubot alakítsak ki, ahol profi hangcuccal, jó akusztika mellett minőségi megszólalást tudnak produkálni az underground vezető bandái ill. a telepen próbáló amatőr bandák is meg tudják magukat mutatni. Ekkor fogtunk össze régi barátommal, Becker Petivel, akivel már régi álmunk volt egy kis klub létrehozása.” – mesélt a Showbarlang megnyitásáról az egyik alapító-tulajdonos.

Ferenc és Péter előzetes koncepciója annyi volt, hogy egyedi, a többi budapesti szórakozóhelytől különböző helyet alakítsanak ki. Végül egy csehországi túra szállította az ihletet, így nyerte el jelenlegi formáját a Showbarlang. Amely –nem meglepő módon- egy barlangra hajaz, medvék és jeti nélkül. Helyettük van egy közepes méretű koncertterem, egy ücsörgős hátsó helyiség, illetve efölött egy galéria is, így egyszerre akár többfajta zene kedvelői is szórakozhatnak a helyszíneken. És akkor még nem is említettük a hangulatos belső udvart, ahol szintén nem ritka az élő muzsika, leginkább csendesülős, akusztikus koncertek formájában. A művész urak és hölgyek egy elsőre (illetve néhány elfogyasztott védőital után) nem túl egyszerűen tűnő lépcsőn juthatnak el backstage-be.

A Showbarlang egyediségét adja továbbá, hogy a falak különleges (tudjátok, barlang) borításának köszönhetően a koncertterem akusztikája is remek, ehhez párosul a professzionális hangtechnika (a kialakítás során kikérték a náluk próbáló zenekarok véleményét is, hogy minél kényelmesebbnek találják a fellépők a klubot). Így a feltételek adottak a felhőtlen zenei élményhez, ami legtöbbször zúzósabb, rockosabb előadók nevéhez fűződik, de gyakorlatilag minden stílusú programnak adott már helyet a barlang. Riportunk készítésekor Hajdú Ferenc elmondta, esetenként előfordulnak náluk elektronikus zenei rendezvények is, ezek közül is a legemlékezetesebb buliként azt az estét jelölte meg, amikor külön helyszínként a parkolóban, kamionok által körbeparkolt helyen, szabadtéren is szólt a techno. Illetve fel-felbukkannak a programban zártkörű rendezvények is, ottjártunkkor éppen egy több, mint epikusnak tűnő gólyabál maradványainak eltakarításán fáradoztak a dolgozók.

A jövőre nézve komoly tervei vannak a tulajdonosoknak a Showbarlanggal, a szépítgetés mellett újabb helyszínekkel és helyiségekkel bővül várhatóan a klub, így nem kell hozzá nagy jóstehetség, ahhoz, hogy kijelentsük: hamarosan még többen veszik majd a Vágóhíd felé az irányt egy péntek vagy szombat estén. De ez lehet akár kedd is, mivel a hely minden nap nyitva áll, általában koncertekkel, de csak egy sör elfogyasztása okán is megéri betérni a különleges feeling és a korrekt árak miatt is.

A Showbarlang november 30-án lesz egy éves, ennek alkalmából a Fresh Fabrik ad majd koncertet. (Facebook esemény erre.)