Egy féladagnyi Kaktuszliget lemezbemutató – A Quimby a Trafóban

Az előző esti szabadtéri tökös party önjelölt konyhatündér klubjának maroknyi kis csapata – chillis sütőtök leves, zsályás, baconos parmezános sütőtökös rizottó és szegfűszeges, borsos, fahéjas, whiskey-s sütőtök torta fogyasztása közepette elhatározta, hogy másnap leugrálja a kalóriákat a Quimby háza táján. Legutóbb a Parkban, meg a Szigetes monstreországban láthattam őket és már épp itt volt az ideje egy intimebb, családiasabb légkörnek.

178404_10151070092566330_1521987133_o

Az elkerített teraszon kortyolgattunk bemelegítés gyanánt és arról beszéltünk mikor is, meg min is voltunk itt legelőször és legutoljára. Aztán amikor az első taktusok kiszűrődtek a pincéből lementünk meghallgatni Antonia Vai svéd énekesnő-szövegíró koncertjét. Egy mosolygós, extra magas sarkú, fiatal, feketehajú démon, egy perkás, egy kongás, bassz és akusztikus gitáros fiatalember ringatta, hangolta meleg soul, lírai és folk taktusaival a közönséget. Őszi vándorlásuk alatt gyakorta csatlakoznak majd a dunaújvárosi legények turnéjához.

Aztán jöttek Tibiék és a turné második állomása a gödöllői TrafoClub. Mielőtt elindultam ide, gondoltam, hogy leírom majd milyen klassz egy kis vidéki klub koncert, hogy több a barátságos ember, mert mindenki ismer mindenkit, hogy nem mutat Cuncibarbi a táblára, hogy 300 a ruhatár, mert benne van a jegy árába, hogy tisztábbak a slózik meg, hogy a Martini az nem Garrone, tehát azt kapom, amit kérek és nem békategóriát. Aztán meg azt, hogy jó kis buli volt és írok a Kivándorló Blues-ról meg az új Dódiklippes számról és a többi. Persze minden így is volt, de ahogy a cím is sugallta többet kaptam, amit reméltem. Kezdtek egy Álmod ébren tarttal megafonos kísérettel, és már akkor éreztem, hogy más irányba fog menni ez az őszi este, ahogy korábban a nyáron. A második szám a Kivándorló volt és a közönség már becsülettel meg is tanulta a szöveget, így együtt vokálozott mindenki a zenekarral. A harmadik számnál Líviusz jött ki a mikrofonhoz és új számot jelentett be. A refrénje ekképpen: „húzd ki magad, repül a kés.” Pszichedelikus aláfestéssel, gyakori témaváltásokkal, ördögi nevetéssel, sátáni sikolyokkal és Kárpáti tanár úr trombitájával. Aki rögtön duplázott és megmutatta, hogy a téli albumra felkerülő Unbekannte Schmerzen élőben is eszméletlenül jól szól. Aztán jöttek a slágerek meg a buli, a Vörös a holdnál, harminc, a színpad hátterében lévő neoncső pirult el egyszerre, a Fekete l’amour-nál pedig a plafonra függesztett ventilátorok is beindultak. Csak az tüsszöghet még most is, aki nem táncolt eléggé. A színpad is kezdett szűkös lenni és Szalonpánk Dávid át- átnyúlt Gerdesits dobszerkójához és meg- megsuhintotta, ha úgy jött ki a ritmus.

Aztán felkonferálták a Jekyll és Hyde-ot, de visszafogott, lassú blues-os verzióban adták elő. Tibi szerint ilyet is kell néha csinálni, lehet, hogy egy vagy két koncertet fog megélni, de ezt is ki kell próbálni. Alapvetően nem lett jobb a szám, más lett, de én meg szeretem az effajta kísérletezéseket, mert később pont egy ilyen lehet alapja akár egy visszafogott müpázásnak. Majd egy újabb szám következik a friss albumról. Tele metaforákkal és egyszerű, andalgós, ölelkezős dallammal, xilofonosnak ható, remegő, hegedűhatással, zongorával. Egy későbbi akusztik verzióban még egy nagybőgőt, de legalábbis egy csellót is elviselne majd a szám. Szerintem a rádiók kedvence lehet majd a dal, de még egy Class FM típusú is leadhatja, és boldogan elmondatja magáról, hogy tett valamit a kultúráért. Én mégis egy olyan részt ragadok ki csak, amit gyorsan le tudtam skribolni, és amivel nem lövöm le az egész dalt. „Csak lessük a boldogság lábnyomait/ és ha útközben találunk majd valamit/ arra kígyóbőrként húzzuk rá az időt/ még egy percet, egy órát, pár esztendőt.” Apropó idézet. Kiss Tibi a szám végén elmondja, hogy reméli nem fogja pár nap múlva viszontlátni az ismert videómegosztón. Majd a tabletjét feje előtt tartó fiatalemberre néz és megjegyezi, hogy valódi arcoknak szeretne játszani. Mert hogy is nézne ki egy koncert csupa tablettel – kérdezte. Röhög az osztály.

Líviusz puhatolódzott, hogy szeretnénk-e még újabb számot. És hát akartunk. Tibi pedig azt fejtegette, hogy nem baj, ha egy zenekar a saját közönsége előtt gyakorol, hiszen az mégiscsak jobb, mint maguknak zenélni a próbákon. Aztán választás elé állítottak minket klasszikus kézfeltartással. Mi a Son of a bitch-et kértük, amelynek nemcsak címe, hanem szövege is angol, fel- felFefézős, beleDódizós harsány váltásokkal, funkkal és blues-zal született meg. A szám egy fiúról szól, akinek nem maradt már semmije, se lelke, mert elhagyta a testét, és se csaja. A koncert után a mörcsöndájz pultnál megtudtam, hogy ezt már tavasszal is leadták kisebb koncerteken. Aztán két óra elteltével még volt annyi kraft a fiúkban, hogy még pár nagy slágerrel eresszenek útra bennünket.

Ezért is jó volt kiruccanni fővárosból, olyat, annyit, és úgy hallani, amit egy nagyobb szabású rendezvényen nem feltétlen. Akinek meg megvan a jegye a pesti dupla koncertre nem sokat fog csalódni. Aki még teheti, vegye meg a megmaradt vidéki belépőket, mert ízelítőt kaphat a decemberben megjelenő, eddig úgy tűnik, hogy tökös kis albumból!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Két év után újra visszatér Budapestre Robbie Williams Robbie Williams ma Londonban bejelentette régóta várt európai stadion turnéját. Jövő nyáron 18 országban összesen 29 showt ad, az első koncert 2017. június 2-án a manchesteri Etihad Stadionban kerül megrendezésre. A turnén nem kisebb név fogja bemele...
FOO-03 Ahol puha a föld és közel az ég Egy nehéz és egyben utolsó nap éjszakája, Lovasi András Birthday mínusz első napja (hepi börzdéj, borz), hajnali részegség, negyedik napos hamburger: avagy véget ért a Fishing on Orfű, ahol laza a föld és ölel az (v)ég. Utolsó nap, sajgó izmok és kia...
Így kell ezt csinálni! – Nouvelle Vague koncertkritika A Nouvelle Vague azon zenekarok sorába tartozik, akik elég gyakran lépnek fel Magyarországon. Klubkoncerteken és fesztiválokon is rendre feltűnnek kishazánkban, és ugyan még nem törtek parov stelari magasságokba, de azért csak az nem látta őket élőbe...