Két hét, és indul a BÓNUSZ!

A nyárnak ugyan vége, de az idei fesztiválszezon ezzel még nem záródott le, sőt, az egyik legnagyobb durranás még csak most következik ! 2013. október 12-én a HUNGEXPO területén újra megrendezésre kerül Budapest leglátogatottabb elektronikus-zenei megmozdulása, a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL. A legmodernebb hang – és látványtechnikával felszerelt, három hatalmas arénában, illetve egy szabadtéri színpadon zajló fesztivál idén is a jelenkori elektronikus zenei világ külföldi és hazai éllovasait vonultatja fel.

644335_452358138168898_647719439_n

Az éjszaka folyamán üdvözölhetjük az Intec kiadó vezetőjét az élő technolegendát, CARL COX-ot. Jön az új generációs elektronikus tánczenei világsztárok egyik legfényesebb csillaga, a holland NICKY ROMERO. Itt lesz a techno egyik szülőatyja Detroitból, az „Innovátor”, azaz DERRICK MAY, valamint honfitársa, a Sci+Tec kiadó frontembere, DUBFIRE. Jelen lesz a holland slágergyáros, SANDER VAN DOORN, illetve a neves berlini Kalkbrenner testvérpár ifjabbik tagja, FRITZ KALKBRENNER, aki élő műsorral készül a jeles eseményre.

Nagy attrakció lesz a négy lemezjátszóval dolgozó, géppuskakezű spanyol dj-virtuóz, CRISTIAN VARELA fellépése, továbbá érkezik a neves Toolroom Records vezére, az óriási népszerűségnek örvendő MARK KNIGHT is. Svédországból látogat hozzánk a Drumcode kötelékébe tartozó szépséges DJ-hölgy, IDA ENGBERG, valamint az összehasonlíthatatlanul egyedi és sokszínű hangzásáról elhíresült JAN BLOMQVIST, aki dobosával kiegészülve ad majd élő műsort. Köszönthetjük majd a német minimal-tech szcéna egyik legjelesebb képviselőjét, GABRIEL ANANDA-t, és a Cocoon kiadó üdvöskéjét, a szintén Németországból érkező DANIEL STEFANIK-ot. Az impozáns felhozatalban megtalálhatjuk még a kéttagú itáliai electropunk formációt, a CYBERPUNKERS-t, az angol techno-szcéna legújabb fenegyerekét, ALAN FITZPATRICK-et, illetve a sötét és kemény techno-hangzásával sokkoló SASHA CARASSI-t is.

Természetesen hazánk legjelesebb lemezlovasai sem maradhatnak ki a műsorból, úgy mint: HOT X, BUDAI, CHRISS RONSON, DANDY, COYOTE, ANDRO, JULIA CARPENTER, MUZZAIK, JAY LUMEN, POLI, SANFRANCISCOBEAT, , BERNATHY ZSIGA, YVEL & TRISTAN, JAMES COLE, SIKZTAH, BETA, SECRET FACTORY, DUBLIC, CROSSNINETROLL, REECOBA, FIREDOG, STEREOKILLAZ.

A fénytechnika és látványelemek tekintetében eddig is csúcskategóriát képviselő rendezvény a világsztároktól hemzsegő line-up mellé idén minden eddiginél grandiózusabb és pazarabb show-val készül.

Fellépők:

RED ARENA

Carl Cox , Dubfire , Cristian Varela , Alan Fitzpatrick , Ida Engberg , Sasha Carassi , Hot X , DJ Budai , SanFranciscoBeat , Coyote

BLUE ARENA

Nicky Romero , Sander van Doorn , Mark Knight , Cyberpunkers , Andro , Julia Carpenter, Sikztah, Muzzaik , Dublic

GREEN ARENA

Fritz Kalkbrenner live , Derrick May , Jan Blomqvist live , Daniel Stefanik , Gabriel Ananda , Jay Lumen , Chriss Ronson , Dandy , Poli , James Cole

SOUNDHEAD TERRACE

Yvel & Tristan , Secret Factory , Beta , CrossNineTroll , Bernathy Zsiga live , Reecoba , Firedog , StereoKillaz

 

Online jegyrendelés: www.deadcode.hu/ticket

Jegyárak

– október12 -ig: 6990 HUF / 28 EUR ( 1000 db )* ( csak 22:00 óráig érvényesíthető / csak online rendelhető / 2000 db)

– október11 -ig: 8990 HUF / 36 EUR

– október 12 -én: 9990 HUF / 40 EUR

– VIP jegy 14.000 HUF / 56 EU

– 10 fős csoportos elővételi jegy: 65.000 HUF  ( minimum 5 fő lány-  csak online rendelhető )

*Az időkorlátozott jegyeket  22:00 óráig érvényesíteni kell, tehát csak azoknak a Vendégeknek ajánljuk, akik biztosan megérkeznek este 10 óra előtt. 22:00 órás érkezés után csak a helyszíni jegy árára kiegészítve érvényes !