Újra összeáll a Warpigs egy Zöld Pardonos koncertre

“Cartier az óra / Yves-Saint Laurent ing / Kétárbócos jachtom / Az öböl kék vizén ring / Monte Carlo mellett / A múlt szivarfüstbe vész / Mikor 180-nal hajnalban / Hazafelé mész” – szólt minden rádióból szűk másfél évtizeddel ezelőtt a Warpigs Monte Carlo című dala. Most eljött a pillanat, hogy az aranyveretes sorokat bárki élőben meghallgassa, ugyanis hosszú kihagyás után színpadra áll a ’90-es évek végének sikerbandája. Eszenyi Petasék szeptember 14-én a Zöld Pardonban idézik meg, milyen lehet a francia Riviéra, ha az ember megüti a főnyereményt.

Ki ne emlékezne az olyan nagy slágerekre, mint a Szandál, a Monte Carlo, a Let Me Be vagy az Analóg? Bizony, ezek a dalok – melyeket rogyásig játszottak a rádiók a ’90-es évek végén – mind a Warpigshez köthetőek. A rockcsapat pontosan 20 évvel ezelőtt alakult, és pár évre rá rögtön az ország egyik kedvenc zenekarává vált. Koncertnaptárjuk anno tele volt különleges fellépésekkel is: szinte minden, akkortájt Magyarországon koncertező világsztárral színpadra léptek, többek közt Bon Jovi, a Kiss, a Biohazard és a Type O Negative előtt. Két lemezt adtak ki, ezekről két dalhoz, a már említett Monte Carlóhoz és a Szandálhoz is zseniális klip készült. Utóbbit a most a Metallicával dolgozó Antal Nimród forgatta, aki a Szandál klipötlete alapján készítette minden idők egyik legjobb magyar filmjét, a Kontrollt.

A zenekar a kilencvenes években élte fénykorát. Eszenyi Péter 1999-ben elhagyta a csapatot, s bár még próbálkozott az együttes két énekessel életben maradni, rövid idő alatt véget ért a nagy korszak. Azóta 2-3 koncertre még összeálltak, de már jó ideje nem zenéltek együtt. Most viszont megtörik a csendet, és szeptember 14-én fellépnek a Zöld Pardonban.

– Szeretnénk a koncerten megidézni a kilencvenes évek végének hangulatát, hiszen az akkori időszak egyfajta aranykor volt a rajongóink és a zenekar életében is – fogalmazott Petas, aki jelenleg – ahogy testvére, Gábor, a zenekar dobosa is – Londonban él. – Lesz sok vendégünk, többek között a korszak más jeles zenekaraiból: a Rémemberből és a Publo Hunnyból, valamint a zseniális C.H.I.P énekese, Balázs Bence is színpadra áll velünk ismét. Több lekötött bulink nincs, idén már biztosan nem koncertezünk többet, tehát aki látni szeretne minket, az szeptember 14-én teheti meg.

A belépő a koncertre 600 forint lesz.

https://www.facebook.com/events/208870732610825/