379-es hangulatban – Manu Chao koncertbeszámoló a Budapest Parkból

Manu Chao valószínűleg egy polcon szerepel a magyar koncertszervezők eszköztárában a Depeche Mode-dal és a Prodigy-vel, egy méretes „AKIKKEL NEM LEHET MELLÉLŐNI” felirat alatt. Mégis eltelt már pár év, mióta legutóbb nálunk járt a Mano Negra egykori frontembere, és tökéletesen mutatja mennyire voltak kiéhezve a rajongók egy bulira, mint hogy története első SOLD OUT show-ját produkálta a Budapest Park.

Ez főleg annak tudatában nagy szó, hogy a jegyárak elég combosak voltak, az utolsó nyári hétvégén ezer más program volt a városban (például az ingyenes Közmédia Napja Szimfonik Live koncerttel vagy vasárnap a Magyar Dal Napja), és bizony egy minden szempontból megterhelő fesztiválszezon után könnyen elködösíthetik az ember agyát a „gazdasági válság” és hasonló gondolatok. Aztán mégis fullra megtelt a Park, szinte mozdulni sem lehetett. Na jó, nem szinte, egyáltalán. Konkrétan voltak olyanok, akiknek már hátulról „törte a hátát” a beléptető kapu, de egyszerűen képtelenség volt előre jutni. Szóval a közönség minden megtett azért, hogy egy tökéletes nyárzáró szeánsszá változzon Manu Chao koncertje. Mert bizony ez nem is egy koncert volt, valami teljesen más.

Manu és 3 fős bandája eksztázisban tombolta végig a jóval este 10 után véget érő koncertet (bocsi, csepeli nyuggerek!). Félreértés ne essék, nem szervezői bénázás, technikai problémák miatt nyúlt a vártnál hosszabbra a fellépés, hanem azért, mert Manuék egyszerűen nem tudták abbahagyni a zenélést. Mondjuk ha közel tízezer ember énekelné velem minden dalomat, és még a mellkasomhoz vert mikrofonnal imitált szívverésemet is üvöltenék az éjszakába, akkor én sem könnyen mennék hátra a backstage-be valami steril konténerbe vörösbort kortyolgatni.

Örömzene volt ez az első perctől az utolsóig, és mivel nem létezik ember, aki nem szereti Manu Chao-t (vagy lehet, hogy valami eldugott dzsungelben van egy törzs, akik még nem hallottak róla, de ők meg nem verették tegnap este a Parkban), így egy óriási kórussá változott a tömeg, néhányan Ákos rajongóférfiakat megszégyenítő önkívületben énekeltek, táncoltak és igen hamar megfogalmazódott bennünk, amit a hasonló zenét jóval kisebb közönségek előtt prezentáló Che Sudaka legutóbbi pesti buliján felmerült a fejünkben: ilyen koncertet havonta egyszer elviselnénk! Sőt, valószínűleg kevesebb lenne a buszon lábra lépés miatt elcsattanó kurvaanyázás, kevesebben próbálnák meg megoldani a kényes forgalmi szituációkat egy fél perces duda-szólóval, de még az is lehet, hogy kevesebb Bridget Jones DVD és literes fagyi fogyna.

Nemrég olvastam Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című kisregényét (ez alapján készült a Szárnyas fejvadász című kultfilm), amiben a jövő Amerikájában a háztartások kelléke egy hangulat szabályozó berendezés. Működése pofon egyszerű, az ember kiválaszt a katalógusból egy hangulatot (például 379-es: végtelenül felszabadult, önfeledten boldog) majd magára irányítja, és ilyen kedélyben tölti el a napját. Tegnap este kiderült, hogy ehhez nem kell se egy tekervényes agyú sci-fi szerző, sem bármilyen masina, csak két óra az életünkből, Manu Chao és az ő dalai. Két koncert közti időben meg babrálhat mindenki otthon a masináival, bár akkor már inkább fogjunk egy CD lejátszót és toljuk be a Clandestino-t. Máris 379-es hangulatba kerülünk.

(A koncerten készült képeinket egy csinos kis galériába gyűjtöttük, errefelé található.)

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Villamossal Afrikába Elegem lett. Elegem lett abból, hogy esők, viharok, 35 fokos hőség és 15 fokos tavaszi hűvös váltogatja egymást. Elmegyek Afrikába és ezúton meghívok mindenkit. Ott legalább az időjárás megbízható. Legalábbis a KFT zenekar igérete az, hogy jövő hét p...
Ború és mosoly a hajó gyomrából – Koncertbeszámoló, Vad Fruttik, A38... Hosszú idő után újra koncertbeszámolót olvashattok a Fesztblogon. Nem, mostanában nem járt egy világsztár sem hazánkban (vagy ha igen, nem jutottunk el a koncertjére), egyszerűen elmentünk, hogy végre meghallgassunk egy jó klubkoncertet így az ősz be...
kóbor angyal közeledve az aréna felé enyhe rémülettel szemléltem a gyülekezők életkorát, majd beletörődve vettem tudomásul, hogy én is közéjük tartozom. belül tűnt fel igazán a fiatalok hiánya, elvétve akadt egy-egy, általában szülőkkel, mint az én nagyobbikom is...