Amit a francia nagyon tud: parasztvakítás level 99

Még talán az is tudja, hogy David Guetta volt a Sziget záróakkordja szettje, aki soha be sem tette a lábát a Fesztiválköztársaságba, csak rendszeres internethasználó. Hétfő reggel óta ugyanis mást sem lehet olvasni a neten, mint hogy ez mennyire ciki volt, és hogy mégis hogyan gondolhatta ezt Gerendai és amúgy is, a Sziget már sosem lesz olyan, mint volt régen. Persze, nem lesz, azon a státuszán, ami a 90-es években volt, már rég túlnőtt ez a rendezvény, de emellett az End Show mellett nem mehetünk el szó nélkül mi sem, akik a helyszínen nézték végig a produkciót.

DSC_0260 (FILEminimizer)

De kezdjük egy kicsit messzebbről: már az idei VOLTon is feltűnhetett a programfüzetet alaposabban szemügyre vevő közönségnek, hogy az idei fesztivál headlinerei még véletlenül sem a nagyzenekarok, hanem inkább DJ-k, DJ párosok. Oké, meg lehet érteni, hogy miért hívják el inkább őket, mint esetleg egy hangszerekkel is játszó bandát: olcsóbbak és a nép ugyanúgy (sőt!) megkajálja, mint egy nagy nevű ZENEKART. Akkor pedig minek erőltessék meg magukat a fesztiválszervezők, ha a közönségnek bejön egy DJ-set is?

És ez az, ami szerintem nincs rendben: mert nagyobb összegben le merem fogadni, hogy ez a Szigetes Guetta-fellépés is úgy jött, hogy kellett valami nagy durranás a végére, akkor legyen Guetta, azzal nem lehet mellélőni. És a legszomorúbb, hogy tényleg nem. Mert ezt simán zabálják az emberek. Persze oké, van akinek még élmény egy Guetta koncert, mert nem jutott el még az elmúlt X év valamelyik magyar fesztiváljára, ahol a francia DJ fellépett, de könyörgöm, a Szigeten ő legyen a legnagyobb név? Na ne. Ez így legalább annyira ciki, mint tavaly az LMFAO haknija volt. Az ilyen Guetta-féle bulikra ott van a Sound, oda teljesen elfér ez, sőt, még jobban meg is vesznek érte az emberek, mint az ország legnagyobb fesztiválján.

Más kérdés, hogy alapvetően egy ilyen DJ buli hogyan kerülhet egyáltalán a nagyszínpadra az erre szakosodott Soundon kívül bárhol. Mert színpadi látvány szempontjából 0, egy ember áll egy pult mögött (a legjobb helyekről, az első sorokból még a fejét se látod), megnyomja a play gombot, majd néha lehalkítja a zenét és beszél a néphez. Ez nem egy nagyszínpadot érdemlő produkció a legtöbb esetben. Az, hogy emellé még szükség van tűzijátékra, lézerre, lángra és füstökre, csak hogy egy kis hatásvadász parasztvakítás is legyen a lakossági zene mellé, még kellemetlenebbé teszi az egészet. Persze biztosan van az a mennyiségű cucc és alkohol, amikor már ez is tetszik és mindegy mire táncol az ember, de könyörgöm, akkor ezt miért nem például a romkocsmák táncterén teszi meg? Mert ne mondja nekem senki, hogy ez a vasárnapi Guetta-show annyira király és egyedi volt, hogy ha egy kis tánctéren belefutnánk, akkor életünk egyik legjobb bulijaként emlegetnénk. Nem. Ez attól volt király (már akinek), mert ez A GUETTA!!

A nagy dirrel-durral beharangozott End Showra pedig csak annyi volt a reakcióm: most tényleg? Ez ugyanis nem volt annyival több egy sima szeletelős buli körítésénél, hogy annak ekkora reklámot kellett volna csapni. Ez is inkább kellemetlen volt. Remélem, a szervezők is átérzik azt, hogy talán nem ez a Guetta-vonal, amin folytatni kéne a Szigetet, tessék inkább egy fokkal igényesebb zenekarokat meghívni, meglátják, arra is lesz érdeklődés! És felejtsük már el ezt a baromságot, hogy egy DJ-t teszünk a nagyszínpadra és akkor az a hujj, de nagy buli, mert ez igencsak kommersz, arra pedig ott a Balaton Sound. Hajrá Sziget, én drukkolok neked továbbra is, de ez most sajnos nagyon ciki volt. 

One thought on “Amit a francia nagyon tud: parasztvakítás level 99

  1. Celtic

    Biztosak lehettek benne, hogy robot vagyok….namindegy.

    Volt eleg sok masik programhelyszin is, en pl. egesz jol elvoltam Fanfare Tiranan es Global Undergroundon. Az mondjuk vicces volt, hogy valaki a Vilagzeneitol fenykepezte a tuzijatekot…(Egyaltalan, tuzijatekot fenykepezni….namindegy)

    Ez mar nekem is megfordult a fejemben, sokkal olcsobb egy csoka, aki nyomja a play gombot, mint egy egesz zenekar, szoval erre kell haladni, a Colossuemban is mindig volt legalabb egy tancolo ember, akarmikor arra jartam.

    Ja, en eddig sose mondtam, hoyg Bezzeg a 1993-as, 1999-es, 2004-es vagy 2009-es Sziget volt a legjobb (mert mar mindrol hallottam ilyen velemenyt, alt. az volt a legjobb, amikor a delikvens eloszor ott volt), sztem egyik sem votl jobb vagy rosszabb, mindegyik mas volt. Ezt kiveve, mert ez tenyleg ultragagyi lett. Ez nem mas volt, hanem rossz. Najo, az Ir kocsma regi szep emlekeket idezett fel (bar a legtobb zenekar….ize…szoval nem is baj, hoyg nem volt mostanabn Ir kocsma), de igazan a MEZ volt (ujra) utos. Oket hallottam eloszor meg ’93-ban Almadiban ilyen zenet jatszani es azota is a kedvenceim, bar ma mar csak par evente veszem elo a lemezeiket. Szoval ez egy pozitivum volt. De ezen kivul…..
    (Igen, meg sok minden nem volt rosszabb, mint a k-europai vurstli, az utcaszinhazak, sot a Nagy utcaszinhaz vegre annyi ev utan ujra nagyszeru volt, amit minden este megneztem. Vagy a Hello wood dolgok, tavaly is nagy volt, iden meg jobb.)

    Csak a zene….az nem votl az igazi.

Comments are closed.