Görcsölni, azt nem akarunk – Sziget zárónap beszámoló

Egy fesztivál utolsó napja mindig magában hordozza a veszélyt: az ember rágörcsöl a dologra. Egyszerre akarja „kimaxolni” a zárónapot, szeretne hajnalig bulizni, szeretne végre jól szórakozni koncerteken (ilyenkor hajlamosak vagyunk túldramatizálni a helyzetet, és azon agyalni: még egy igazán jó fellépést sem láttunk), míg ezzel egy időben alattomosan munkálkodik bennünk a fáradtság, a testi-lelki kimerültség, májunk hajlamos hangos sikolyokkal kísérni minden korty alkoholt, miközben pénztárcánk hasonló effektusokkal jelez minden megvásárolt rövidital után. Ez a sok veszély azonban tegnap kevésbé fenyegetett, mert egész kellemes kis program állt össze a 21. Sziget fesztivál utolsó napjára (és nem Tudjukki End Show-jára gondolok). A többi meg kit érdekel, nem igaz?

58606130329110035_sziget_2013_logo_2

Az természetesen nem állítottam, hogy sok jó program várt ránk, sokkal inkább azt, hogy volt olyan, amit érdemes volt várni. Szám szerint négy, ami ha innen nézem kevés, de ha a neveket olvasom, inkább sok.

Kezdésként arra számítottunk, hogy este 6-tól az A38 sátorban a The Cribs suhancai kellőképpen felpörgetik a pulzusunkat, hogy az csak valamikor a Franz Ferdnand Take Me Out-ja végén essen le. A srácokra nem lehetett panasz, szokás szerint kontroll nélkül romboltak (zenei és materiális értelemben is). A baj az volt, hogy a hangosítás olyan szinten volt elcseszett, amivel már-már fizikai fájdalmat okozott meghallgatni az első 3-4 számot. Utána összeállt a dolog, pont annyira, hogy ne folyjon patakokban a vér a fülünkből, de az élvezhetőséget alulról súrolta a koncert így is. Pedig a banda nem spórolt, tolta a slágereket egymás után, de ilyen felütéssel sajnos vesztésre volt ítélve a csata, főleg, hogy nekünk sem ártott volna pár fröccsel hangulatba kerülni, hogy energikusabban ugrabugráljunk az I’m A Realist egyszerűen nagyszerű riffjére.

A program felétől elmentünk italt vételezni, mert kezdett 19:30-tól a Blur után talán legjobban várt idei Szigetes koncert, a hosszú idő után visszatért Franz Ferdinand fellépése. Magam részéről nagyon bírom a bandát, benne vannak nálam a top5-ben, abban a top5-ben, amiből idén nyáron sikerült már hármat is élőben látni (Queens of the Stone Age koncertbeszámoló itt, Arctic Monkeys erre), de sajnos az elmúlt évek során be kellett látnom: a zenekar minden lemezével egyre jobban tévesztett az irányon, így a jéghidegen elegáns, néhol egyenesen zseniális debütalbum után egy kissé limonádé második felvonás után eljutottunk a 4 évvel ezelőtti Tonight-hoz, aminek legalább a fele dögunalmas erőlködés volt. Így óriási kérdés az, a hosszú idő alatt készített negyedik lemeznek sikerül-e visszahelyezni a Franz Ferdinandot, ahová való, vagy véglegesen beleragad a középszerűségbe? Az első hírek alapján az új anyag nem hoz sok újat az életműbe, de azt az előző album elektronikus nyekergéseiből kiindulva egyáltalán nem baj. Sőt, én is csak olyasmit tanácsoltam volna Alex Kapranoséknak: back to basics!

Ezen előjelek fényében minden esély megvolt arra, hogy unalmas koncertet ad a még napfényben kezdő skót banda, amelynek gerincét az új dalok adják majd, amiket ugye még senki sem hallott (kettő kivételével), és csúnya csalódás lesz a dolog vége. Szerencsére nem lett az, inkább egy fergeteges buli, ami olyan okosan adagolta az új dalokat, hogy már most sikerült megszeretnem őket, pedig egyet sem tudnék visszaidézni.

Ezek az arcok olyan zsigerből nyomják a rock and roll-t (a maguk módján persze, túlságosan nagy kockázatvállalás nélkül), hogy nem kellett attól félni, berozsdásodtak a kihagyott időszakban. Alex még mindig remek frontember (bár a hírek szerint nem volt a topon a koncert előtt, mikro allergiás rohamot kapott a kajájába került mogyorótól), Nick McCarthy letörölhetetlen vigyorával egyszerre adja Woody-t a Toy Story-ból, Dale Coopert a Twin Peaks-ből és gitáristenséget, a Paul Thompson – Bob Hardy ritmusszekció pedig továbbra is szarik mindenre, csak zenél. A régi dalokon nem sokat változtak élőben, néhol beférkőzik egy kis szintifutam vagy zongora, de amúgy még mindig próbatermi hangulata van egy Franz Ferdinand koncertnek azzal a kis extrával, hogy több tízezer ember énekli együtt a refréneket a bandával.

Remek íve volt a programnak, egy pillanatra néha elengedték a kezünket, hogy a következőben visszarántsanak a mókuskerékbe, és pörögjünk, ugrabugráljunk tovább. Külön mókás volt, hogy a David Guettára érkezett, látszólag gitárzenét legutóbb az autórádióból üvöltő EDDA slágerben halló középkorú szolárium-törzsvendégek is elégedetten rázták a lábukat egy-egy Franz Ferdinand slágerre. Nem is móka volt ez, inkább pszichedélia!

Zárásként meg kevés faszább dolgot lehet elképzelni, mint amikor mind a 4 tag egyszerre veri a dobfelszerelést, ami ahelyett, hogy átment volna egy Safri Duób tribute act-be, inkább megtáncoltatta még utoljára a népet. A dobszóló, igen.

Összességében ugyan bele kell törődni, hogy maga a Franz Ferdinand is elfogadta, soha nem lépnek ki ebből a kétdimenziós rockzenéből, de úgy tűnik, már nem is görcsöl a dolgokon. Pedig a legutolsó dolog, ami miatt az ember koncertre megy, az a görcsölés.

Setlist (utána folytatódik a beszámoló!):

No You Girls

Right Action

The Dark of the Matinée

Tell Her Tonight

Evil Eye

Do You Want To

Love Illumination

Walk Away

Stand on the Horizon

Can’t Stop Feeling

Bullet

Michael

This Fire

Take Me Out

Outsiders

Ráadás:

Jacqueline

The Fallen

Goodbye Lovers & Friends

Ulysses

Ezt követően jött a fenomenális, monumentális, 100%yolo, nyálcsorgató End Show Tudjukkivel, erről én nem szólnék hosszasabban, egyrészt mert szerencsére csak a legvégét láttam, másrészt meg mert boci29 kolléga készül egy nagyesszével Tudjukki tegnap esti eljöveteléről.

Helyette inkább említsük meg, hogy 21:30-tól két részre szakadt a Fesztiválköztársaság népe. A zenei ízléssel rendelkezők az A38 sátorban várták a Tame Impalát, sűrű „FUCK DAVID GUETTA”-skandálás kíséretében (a kedvencem az az olasz srác volt, aki vett a merch shopban egy Guettás pólót, hogy faszt rajzoljon rá, azt lobogtassa, majd a koncert végén felgyújtsa). A zenileg kevésbé épületes szórakozás hívei pedig verethették nyakig lézerben és konfettiben, míg egy színpaddal odébb „szépen csendben” adott egy tökéletes koncertet az ausztrál zenekar. Ugyan a hangosítás itt sem volt tökéletes, de ezen a zenén talán kevesebbet változtat egy kissé elállított gitárhang, mint a délutáni Cribs döngölésén. Itt be kell csukni a szemet, mély levegőt venni és elmerülni hanghullámokban.

Setlist (ezután is van még cucc!):

Why Won’t You Make Up Your Mind?

Music to Walk Home By

Solitude Jam

Mind Mischief

Solitude Is Bliss

Auto Prog 2

It Is Not Meant to Be

Half Full Glass of Wine

Elephant

Be Above It

Feels Like We Only Go Backwards

Desire Be Desire Go

Alter Ego

Apocalypse Dreams

Innen már csak a Volt Teraszra mentünk, ahol Tesco Disco volt, szokásosak zseniális DJ settel. Hol máshol lehet veretni egymás után egy Queens of the Stone Age, egy The Hives és egy The Killers számra? Óriási pacsi Kecskééknek a legjobb bulit csinálták a lemezlovasok (úristen, létezik még ez a szó?) közül az idei Szigeten. Méltó zárása volt ez a Szigetnek, sokkal inkább, mint Tudjukki parasztvakítása.

Hamarosan jövünk további cikkekkel, értékelőkkel!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A kalapos úr ellopta a showt a táncoló cipők elől – VOLT 1. na... Lesz-e vajon ennél jobb nap az idei VOLT-on? Spoiler veszély: tartok tőle, hogy nem. Elég erősen kezdett ugyanis a 2015-ös VOLT Fesztivál a soproni Lővér kempingben. Volt ugyan egy afféle 0. nap magyar bandák születésnapjaival még kedden, de azért a...
nAgykutyák a kertben Mit nekem vihar, riasztás, él a reményhal, egyébként sem vagyok papírkutya, csak nem fogom kihagyni a ritka alkalmat, hogy Braindogsra táncolak a Kobuciban? Fotóscuccok tetejére be az esőkabát, amit persze végül hiába cipeltem. A Kobuci kertet messze...
a hipertérugrás elmaradt vártam, mint a Messiást. az első buli szabadtéren, áprilisban, a megboldogult PAFE időpontja, azaz még Pünkösd előtt.  szezonnyitó koncert a hiperkarmával, többet ennél nem kívánhatok? de akkor miért hagytam el a parkot a koncert végét követően szint...